Miért baj, ha valaki "hátsó ajtón" keresztül jut be egy munkahelyre?
Úgy értem, hogy verseny nélkül, nem a hagyományos úton. Egyből mindenki azt feltételezi, hogy kevésbé ért azaz ember ahhoz amit ott kell csinálni. Szerintem ez egyszerűen nevetséges ugyanis sok embert ismerek, aki hagyományos úton került be és meglepő módon mindnek volt hátszele, ismertsége, tehát vehetjük úgy, hogy valamilyen szinten azok is hátsó ajtón keresztül jutottak be.
Jelenleg épp állást keresek és már körüljártam minden lehetőséget, rengeteg emberrel beszéltem és úgy látom hogy trükközés nélkül nincs módja olyan állást szerezni ami az elvárásaimnak megfelel vagy beállhatok a sorba de akkor majd hosszú idő után kapok valami olyat amit senki se akar.
Én nem ítélem el a trükközőket, azonosulok velük, jobban hibáztam ezt a korrupt társadalmat amiben élünk. A gyomrom felfordul ettől a sok kivételezéstől, seggnyalástól. Az egyik munkáltató rólam is a rosszabb képességet feltételezte holott utána ő maga vallotta be, hogy ő miképp jutott odáig ahol most van pff... Egyszerűbb másra mutogatni.
Ti mit gondoltok, elítélitek ezt? Jó ötlet folytatni ezen az úton a próbálkozást?
Nincs ezzel semmi baj, soha nem is értettem.
Az állás az állás, a munkáltatónak szíve joga eldönteni, hogy kit vesz fel egy adott pozícióba.
Ha takarítónak egy rokkant, vak nénit alkalmazok, az is az én bajom és döntésem, semmi köze hozzá annak, aki Harvard-os "Higiéniai asszisztens" diplomával és Fehér Házban töltött gyakorlattal maradt alul vele szemben... :)
A bizalom és előzetes ismeret kardinális szempont.
Egy esetben nem értem: amikor nem a munkaadó veszi fel az adott kollégát, hanem valamelyik "főnök" titulusú beosztott, vagy HR-es.
Ő ugyanolyan alkalmazott senki, mint a 346. számú gyártósori munkás.
Nem az övé a cég, ezáltal valós felelősséget sem vállal.
Ennek okán egy kötelessége van: az objektíven legjobb jelöltet felvenni.
#2
Veszélyes az mikor nem a főnök dönt, konfliktus szokott lenni belőle.(Tapasztalat)
Én értem, hogy joga van felvenni azt akit akar, na de akkor ne mondja azt nekem, hogy azért mert nem vagyok elég jó, ha nem is ez alapján dönt.
#5
Értem én, de csak egy kis élettapasztalattal, ítélőképességgel mindenki beláthatja, megértheti a választást :(
De mégis mi az amit meg kellene éretni rajta? Nem vagy alkalmas, nem vesznek fel, ezért legyen protekciód, hogy vegyenek fel. Azt kellene megérteni, hogy te mindenáron az a helyet akarod, ha jó vagy rá, ha nem?
#5
#8
Az talán alkalmasabb akit hátszél/protekció miatt felvesznek több száz jelentkezőből? Az talán igazságos verseny szerinted? Készült is egy tanulmány, hogy belső emberek nagyobb eséllyel pályázhatnak állásokra mint külsősök.
Csak mondom, hogy sok állás meg sincs hirdetve hanem ismerettségi körből kerítenek rá embert.
Ezek a tények. Szerintem ebből levonhatjuk, hogy a bekerülés módja nem mond semmit arról, hogy alkamas-e rá.
Pont azt mondom, hogy aki alkalmatlan és hátszéllel tolják oda, nem lesz alkalmasabb csak azért mert már betolták. De ez rád is igaz. Ha nem vesznek fel, mert van jobb, akkor hiába tolnak be, akkor sem leszel alkalmasabb a feladatra.
Tudom hogy működik a munkaerőpiac. Nálunk is alap, hogy első körben a belső dolgozó ajánlhat a pozícióra embert. Még jutalom is jár érte, ha letölti a beajánlott a próbaidőt és véglegesítik.
Szerintem nem kellene összemosni a két dolgot. Van a belső munkaerőmozgás és a belső emberek általi ajánlás, aminek ugyanúgy a jó munkaerő megtalálása a célja és van a protekcióval alkalmatlanok helyzetbe hozása, nem ugyanaz a két dolog.
#9
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!