Iskolába, vagy dolgozni szerettek/szerettetek járni jobban?

A magam részéről az iskolába jobban szerettem járni, mert sokkal könnyebben átlátható, mi is a dolgod, mi a feladat, mit kell elérni és teljesíteni, hogy előre juss.

A munka világában nagyon sokszor öszegabalyodnak a szálak, nem átlátható, mi miért van, miképp lehet jól teljesíteni.

Nyilván ez nem fekete-fehér dolog, de összességében a suliban, mint diák tisztábban ÁLTAGÁBAN VÉVE a viszonyok... Suliban sokkal kevesebb arányaiban nézve a fúró, léhűtő, mint a munkában, illetve akik pedig vannak, azok sokkal inkább ignorálhatók az iskolában (nem mindig persz).

Mindegyiknek meg van a maga előnye, hátránya.

Iskolásnak egyszerűbb lenni, semmi felelősség, csak tanulni kell, és az sem olyan nehéz, ha általában figyelsz az órákon. Viszont eléggé kötött, mások mondják meg mindig, hogy mit csinálj.

Munkában nagy a felelősség, mindennek van tétje, következménye. Viszont felnőtt vagy. Én szerencsére olyan helyen dolgozom, ahol nagyjából én oszthatom be az időmet a munka függvényében. Egy olyan hely, ahol ez teljesen kötött, nem sokkal jobb, mint gyereknek lenni.

Munkahely kiszámíthatóbb. Egyetem elment. De nagyon rossz volt általános és középiskola alatt minden nap azon aggódni hogy a napi 6-8 órából épp melyikre érkezik be kattosan a tanár az otthoni bajait rajtunk feleltetéssel vagy röpdolgozattal levelezetni. Ha előre meg volt beszélve a doga/zh és úgy kaptam rossz jegyet az rendben van, én hibám. De amikor csak random szivatnak azért nagyon haragudtam.

Ettől még a munkahely is jobb.

Egyetem a legjobb ha mellette nem kell dolgoznod. Persze hatalmas a tananyag. De az esetek 99%-ban tudod mikor és miből lesz a számonkérés.

Dolgozni jobb, mint iskolába járni szerintem. Igaz, hogy van felelősség, de iskolában is ugyan úgy van. Az a baj, hogy iskolába járni az annyi, mint ha folyamatosan túlóráznál. 6-7-8 órát ülsz bent a padban. Majd hazaérve eszel is valamit, mert szünetekben hacsak nem vittél szendót magaddal, ki nem mehetsz a boltba venni egy 7Days, mert be vagy oda zárva, mint egy börtönbe. Mikor kajáltál, kell fogni neki a házi feladatnak, készülni holnapra. Soha nem tudhatod, hogy hogy jön be a tanár, így kell tanulni. Mire észbe kapsz, már el telt 2 óra, de még csak a házi van meg, még a 2.VH nincs bemagolva. Pedig azt úgy kell tudni, ha feleltetnek, mintha te lennél maga W.Churchill vagy Sztálin. Aztán még tanulj egy picit irodalomból is, mert Ady versét 3 nap múlva fogja valaki szúrópróba szerűen elszavalni az osztályban jegyre. És még csak ez egy Hétfői nap. Pluszban még kéne segíteni otthon a házimunkában is, a főzési tehetséged is kéne fejlődjön, mert hát azért nem élhet az ember mirelit pizzán majd élete első 2 önálló évében. (Vagy tovább is)

Ezután egyetemen kevesebb a tantárgy, de több a tananyag. De ott nem kell folyamatosan tanulni mint egy bolond, de azért valamennyit csak kell, de az maradhat általában hétvégére, az elég. De vizsgaidőszak közeledtvével ott is ugyan ott van egy diák, mint pl iskolában. Csak durvábban. De ott még ott van az is, hogy az ember főzzön, mosson, takarítson, mert végülis ha nincs koliban, egy háztartást vezet. Hacsak nincs olyan szerencséje, hogy nagyvároson él, így minden marad a régi. Plusz még szakkörök, plusz még edzeni is, mert ez az az idő, amikor az ember jól akar kinézni mindenképp.

Akkor jön a munka. Ott mi van? Tény, hogy napi 8 órát szív, mert mondjuk egy bankban dolgozik, és egy kattintás választja el a börtöntől. De ahogy végez, hazaér, és van 15 órája bármit csinálni.(1 óra mínusz a munkába készülődés s stb) Ha akar olvas, ha akar filmet néz, ha akar bevásárol. És mi a legjobb benne? El tud olvasni úgy egy fejezetet a kedvenc könyvéből, hogy nincs bűntudata, hogy ehelyett most tanulni kellett volna. Vagy tud főzni úgy, hogy közben nem nézi a számítógépen, hogy hogyan kéne Lorenz görbét szerkeszteni, vagy hogy hogy számítanak Korrelációt Excelben.

Én szerencsére szeretem a munkámat, nyilván van olyan nap is, amikor nincs kedvem hozzá, de hát néha az embernek SEMMIHEZ nincs kedve, ezt felnőttként már kell tudnunk kezelni.

Iskolában viszont a tárgyak nagy részét utáltam. Kb. 3-4 tárgy volt, amit szerettem, a többi óra nekem kínszenvedés volt.

Egyetemen nagyjából azt tanultam, amit szerettem és ami érdekelt, ez egy jó időszak volt, viszont sosem volt elég pénzem semmire, szüleim annyival támogattak, hogy otthon lakhattam ingyen, de a kajaköltségekbe már beszálltam. Dolgoztam is egyetem mellett, sokat is kellett tanulnom a szakpáromon, szóval jó időszak volt, de nagyon fárasztó.

Mivel a munkámat szeretem, rugalmasan oszthatom be az időmet és elég jól is keresek vele, nem cserélném vissza a korábbi időszakokra.

Általános: Gyűlöltem, rühellem.

Gimi: Gyűlöltem, rühelltem, hánytam tőle, depressziós voltam végig, és hatalmas traumáim lettek, amiket mai napig cipelek.

Utána voltam szarabbnál szarabb munkahelyeim, majd 2 hónapot voltam egy olyan helyen ahol egésznap kb csak aludni kellett. Ott szerettem dolgozni, de kevés volt a pénz, és nem tartott sokáig. Utána még szarabb helyeim voltak, a mostani meg egyenesen maga a nagybetűs POKOL(spar).

Mellette egyetemre járok, és azt meg imádom. Nagyon sokat kell tanulni, de akkor is imádom.