Aki magányosan most is öngyilkossági gondolatokkal küszködik, mivel tartja magában a lelket?

#1 Nem tudod meggondolni magad halottként.

#3 ennél már csak jobb lehet...

Semmi nem garantálja halál után nem e rosszabb. A klinikai halottak beszámolói is az öngyikról az gáz. Megmaradnak abban a lelkiállapotban tovabbra is es mint vmi felakadt lemez magukat ismétlik csak.

En nem tudom milyen alapon hiszik néha egyesek hogy ha meghal aztán jobb lenne. Mikor eleve életellenes az egész. Ill önmaga ellen cselekszik és nem önmagáért cselekszik. Ergo ez olyan kb mintha lebontanék egy házat nehogy legyen hol laknom.

"Semmi nem garantálja halál után nem e rosszabb." A tudomány álláspontja erről bőven elég. Megszűnz létezni, ergo nem fogsz érezni semmit már. A folyamatos szenvedésnél (amiről az élet szól) még a semmi is jobb.

"Megmaradnak abban a lelkiállapotban tovabbra is es mint vmi felakadt lemez magukat ismétlik csak." Ez az agy játéka csak amíg menthető vagy, de amikor visszahozhatatlanul halsz meg az agyad már semmit nem csinál.

"milyen alapon hiszik néha egyesek hogy ha meghal aztán jobb lenne" Tudományos alapon.

"eleve életellenes az egész" Öhhmmm. És? Pont ez a lényeg xD Nem akarunk élni többet. Good job Sherlock.

"önmaga ellen cselekszik és nem önmagáért cselekszik." Definiáld már légyszi, hogy mivel tudnánk önmagunkért cselekeni. Látástól vakulásig dolgozzunk a kizsigerelő, emberellenes munkahelyeken aprópénzért? Emberfeletti erőt szerezzünk és tanuljunk ki jól fizető szakmát? Nagyon kevés embernek jön csak össze ez sikeresen, mondhatni elhanyagolható mennyiségben.

Élni rossz. Szenvedés. Dolgozni rossz, a munka rossz, folyamatos fáradtság, minden bajom van, elegem van az egészből, örök pihenést akarok.

Engem az tart vissza, hogy még az öngyilkossági kísérletet is elrontom, és vegetatív állapotba kerülök.

A lelket már nem tartom magamban semmivel, csak úgy vagyok. Csinálom egykedvűen a mindennapokat.