Gondolatok az öngyilkosságról? (Hosszú lesz)

Üdv!

Úgy érzem muszáj megnyilvánulnom, hallanom más gondolatait is ebben a témában, ha már lesznek akik elolvassák.

22 éves srác lennék. 2 éve vesztettem el édesapámat, jelenleg édesanyámon próbálok segíteni, de a mai korban elég nehéz ilyen fiatalon anyagi biztonságot biztosítani vidéken, kvázi i nkább anyám tart el. Anyagilag mondhatni.

Viszont ha ilyen témákat pedzegetek, nem a pénz lesz a mindenható.

Mielőtt elkerültem Budapestről, volt 3 olyan esemény, ami miatt ha nem is meghalhattam volna, de hogy maradandó károsulást szenvedek, az tuti. Az életem centiken, másodperceken múlott, és most törnek elő. Ezek a munkahelyemen történtek, és a harmadiknál, mikor egy díszletfalat tartottam adrenalinlöketnek hála éreztem, hogy váltpztatni kell az életemen. Valaki vigyáz rám, és nem kockáztathatok.

Nem sokra rá édesapámat elvitte egy szívroham.

Neki is voltak hasonló élményei, de mintha már nem rá vigyáztak volna.

Van egy álmom ami visszatér. Ez idő alatt ez a harmadik alkalom. Elmesélem, hátha unalmas.

Valamiféle személyes irodában vagyok, az asztalnál ülök, előttem egy pirulás flakon. Belülről érzem, hogy valaki sír. Talán én, apám, nem tudom.

A flaskát kiburítom, piros és fehér tabletták vannak benne.

A belső hangom emelkedetten megszólal. "Egy pirula a pirosból, egy pirula a fehérből, és minden rendben lesz"

Nem hiszem, hogy egy eki-bélyeg kombóra utalt, azt éreztem meg kell halni.

Bevettem hát egy pirulát a pirosból, majd a fehérből kettőt.

- Utólag is triggerel, miért kellett az egyikből többet, illetve akkor a másikból miért nem akkor már -

Szép lassan elkezdtem haldokolni, kiterültem a földre, és dönthettem, hogy meghalok vagy meghánytatom magam.

Nem akartam megbalni, de hányni se. Szenvedni szerettem volna, és a sorsra bízni a dolgot.

Elveszi tőlem az életem, és valóban a világ számára lényegtelen leszek, vagy kapok egy esélyt, hogy rájöjjek, megvan bennem a lehetőség jobbá tenni a világot, nem mellesleg önmagam.

Az álmom azóta is végigkísért. Gyakran, mikor éjszaka megyek haza a munkából, elmorfondírozok az esetleges hirtelen halálomon.

Nem leszek önvyilkos, mert van egy dolog, ami mevannyi öngyilkosnak nem volt.

Hite.

Önmagamban hiszek, mégis azt érzem, a potenciál nem aknázódik ki.

Nem okolok senkit, de tudom hogy édesanyámmal máshogy látjuk a világot.

Az enyémben az igazsággalanság eltörölhető, anyáméban nem, és emiatt be kell rendelkezni.

Én viszont rengeteg dologban lázadok. Sose nyugszom.

Mégis, ebben a viszonxlag elszigetelt városban azt érzem erre nincs lehetőségem. Emiatt pedog nem js lesz igazából semmi. olvasok bár, fejlesztgetem magam, de mégse török mi az álmomból.

Ennyit írok inkább most csak. Ha netalán valaki a témával kapcsolatban szeretne beszélgetni (hasonló sors, kíváncsiság)

nyugodtan keressen meg privát üziben, esetleg idele t.

Köszi