Más 20-30 éves hogy boldogul az életben?

Őszinte emberi véleményre vagyok kíváncsi ebből a korcsoportból.

Én 27 éves vagyok: megvetettségemben nem tudok elhelyezkedni, pedig komoly szakma, csak nincs benne tapasztalatom mert nincsenek kapcsolataim, hogy ide vagy oda felvegyenek. Észrevettem, hogy ebben az országban csak ez számít, kinek a kije vagy. Minden munkáért könyörögni meg hajbókolni kell.

Többnyire munkaközvetítő cégnél vagyok, mint kiközvetített. Ennyi a karrierem, Magyarországon. Elhiszem hogy van pár ember akinek bejött az élet, persze.

Őszintén szólva nagyon félek a jövőtől, nem tudom hogyan fogok boldogulni. A hivatali útvesztőtől is nagyon félek...

Nem értem mi értelme ennek az egésznek: nap jön nap után, közben kidolgozod a beled. Az én vagy mi szemszögünkből az teljesen értelmetlen. Aztán azon gondolkodtam, hogy a vezető rétegnek mi a jó az életben a növekedésen és a hatalmuk növelésén kívül, és ugyan arra jutottam, hogy semmi. Az életnek nincs semmi értelme! És ezt már előttem sokan nevesek is leírták. Az ég egy adta világon semmi értelme.(A prédikátor könyve - Biblia a legjobb példa rá).

Elhiszem hogy más jól el van ebben a káoszban de én nem, irtózóm tőle.

Kiégtem mindenféle téren. Lányok már nem érdekelnek, az is nevetek hogy egyes öreg férfiak úgy oda vannak ha meglátnak egy fiatal nőt, hogy lefeküdjenek velük mielőtt megmurderolnak. Nevetnem kell. :D

Nem értem én ezt a nagy idegbajt ami itt van. Szabó Lőrinc így fogalmaz:

"Mert fátylát sorra dobta minden,

egymásután,

s harminchárom évem ma átlát

minden szitán:

látom, sokkal több a mocsok, mint

az ifjukor

sejteni bírta volna bennem

valamikor,

látom, milyen rútúl becsapják

a baleket,

s hogy a balek azért balek, mert 35

mást nem tehet,

s hogy az ész az érdek rimája,

és hogy magát

sugaras hőssé a bitang is

hogy költi át, 40

s ha van is, kézen-közön elvész

az ideál,

és hogy nem hozhat egyetértést,

csak a halál, –

s mert mindez mégcsak nem is aljas, 45

nem szomorú,

s minden dolgok apja valóban

a háború:

úgy nézem, elszánt nyugalommal,

az életet,

mint reménytelen lepratábort

vagy harcteret.

Ha egyszerre tudok meg mindent,

hogy itt mi van,

egész biztosan felkötöttem

volna magam."

És lehet nyugaton nem iylen lett volna az életem, de ki tudja. Van rajtam kívül más is iylen elveszett, kiégett "fiatal"? Más hogy birkózik meg ezzel? - Annyira nem érzem magaménak se az országot, a kultúrát szeretem, míg volt.