Más 20-30 éves hogy boldogul az életben?

Én jól megvagyok. Egyetemen első év után nyáron kezdtem el dolgozni a szakommal kapcsolatos területen (mert addig jól teljesítettem, ezzel bizonyítottam). Most végzős vagyok, van elég jó tapasztalatom, jól ment az egyetem. A munkától nem tartok, meg fognak fizetni rendesen.

Vannak barátaim, hobbijaim, boldog párkapcsolatom, élvezem a mindennapokat. A családommal is jó a viszony.

Alapvetően az életemmel teljesen elégedett vagyok.

Lassan talpraállok, önállósodom teljesen. Most koliban élek, a szüleim még támogatnak anyagilag, de nemsokára elkezdek máshol dolgozni, és akkor nem lesz erre szükség. Aztán fél év múlva összeköltözöm a párommal. Valószínűleg kimegyünk külföldre 1-2 évre.

Remélem jobbra fordul az életed és találsz valamit, amiért érdemes élni.

21 L

"Észrevettem, hogy ebben az országban csak ez számít, kinek a kije vagy."

Ez mindig azoknak a kifogása, akik nem tudnak kezdeni magukkal semmit.

Nem vagyok senkinek a senkije, mégis mindig találtam munkát elég könnyen. Szóval ezt nem érzékelem.

A második résszel viszont abszolút egyet tudok érteni, a nagy semmiért gályázik ez a generáció, nekünk soha nem lesz olyan nyugis időskorunk mint a mostaniaknak. Albérletben fog megr0hadni a generációnk többsége (vagyis onnan kidobva az utcán), és még 100 évesen is melózni kell majd. Nem lehet egyről a kettőre jutni, írom ezt úgy hogy jóval az átlag fölött keresek...

Kérdező, mi a végzettséged, egyébként?

Ami engem illet, én építgetem a kis életemet, feleségemmel családi házra gyűjtünk... már csak két-három emberöltő és lesz rá pénzünk:D Gyereket jövőre tervezzük...

Ami a munkát illeti... kva unalmas:D Egyetem után 2-3 hónap alatt el tudtam helyezkedni, azóta egy cégnél vagy "excelbszó". Igazából semmilyen ambícióm nincs, nem is volt, így a munka számomra csak egy szükséges rossz, hgoy utána legyen miből élni. Szóval különösebben nem motivál semmi, hogy fejlődjek munkában bárhova. De a jelenlegi pozíciómban annyira ekvés munkám van, hogy nem tudok mit kezdeni magammal.

Y generáció, az elveszett generáció. Ezt teljesen átérzem.

Én teljesen jól elvoltam akkoriban. 27 évesen volt 3 év munkatapasztalatom, és további 3 év önkéntesen (kutatások, egyetemi egyesületekben projekt vezetés, stb), és dolgoztam fél évet Londonban ahol a nyelv is jól rám ragadt. Akkoriban kezdtem a doktorimat egy amerikai egyetemen, imádott témában, és felfutóban volt az egyéni vállalkozásom is, ami azóta egy sikeres céggé fejlődött. Akkor 5 éve voltam komoly kapcsolatban, eljegyzésre készülődve, ami végül szakítás lett két évre rá, de utána annyi tinibugyit marcangoltam le, hogy már számolni sem tudom (ezt a megjegyésedre, hogy nevetségesnek találod azokat, akik hajtanak a csajokra). Anyagilag nem álltam toppon (kezdő cég, kezdő kutatói pozik) de már akkor sejtettem hogy ez nagyot tud robbanni, és így is lett.

Ja, és kapcsolataim nem voltak sosem, önkénteskedéssel, csereprogramokkal, tanulással jutottam oda, ahol elkezdtem dolgozni, végül saját cég (ill már cégek) lettek a fő csapásirány.

34F

Eddig ahol dolgoztam felénél a tehetségemért/jó kiállásomért vettek fel, a másik felénél pedig protekcióval.

Szóval nem kötelező valaki valakijének lenned, ha lát a munkáltató benned valamit, nem az az esetlen tutyimutyi valami vagy.. Ha meg protekció által kerülsz be valahova oda meg még többet kell nyújtanod! Nehogy csalódjon benned aki beprotezsált meg az se aki felvett ismeretség miatt..

Én amint kezdek belefásulni valamibe váltok, így mindig van új van mit tanulni és csak jobb és több leszek tőle! Valamit mindig elkezdek tanulni. Most meg elegem lett a kollégákból, főnökökből és inkább magamnak dolgozok.