30 éves korra eltűnnek a barátok? Hol hibáztam el?

#1-nek igaza van, mert semmit nem írtál le, hogy ezek a kapcsolatok, hol és miből születtek, hogyan ápolódtak.

#2 jó okokat sorol fel, miért csökken az intenzitásuk vagy szűnnek meg ilyen korban. Látszólag ezt nem érted.

Az egész írásodból sugárzik, hogy mintha az a társaság jelentené a támaszt és félnél egyedül lenni, azaz kicsi az önbizalmad.

A leírtak alapján csak feltételezésekre lehet támaszkodni: "esetleg addig olyan emberek voltak a barátaid, akik csak közös bulikban voltak benne és látszat-összetartás volt", "esetleg jött a családosodás mindenkinél és munka meg család mellett nincs már erejük semmihez"...

Komplikáltabb a helyzet, ha esetleg olyat tudsz, hogy ők egymással tartják a kapcsolatot, veled meg nem, ekkor sem biztos, hogy benned van a hiba.

Én egész életemben megszoktam, hogy érdek-emberekkel hozott össze a sors. Mindigis úgy éreztem, hogy amíg szükségük volt rám, "addig használtak".

Én magányérzet csillapítására egyházi közösségeket kerestem fel (eredetileg egészen más szempontból kerestem fel egy papot, de végül kisebb-nagyobb társaságokat találtam.)

Azt ajánlanám, hogy próbáld meg felfedezni, mi lehet az ÉLETHIVATÁSOD - akkor már nem leszel egyedül sem sokáig. Keresni fognak téged többen is.

Neked nincs szükséged Pszichológusra mivel barátok sajnos jönnek mennek. (okát előző válaszokba fejtegették) Amire szükséged van az, hogy járj nyitott szemmel és legyél barátságos az emberekkel. Gondolom dolgozol. Ha több emberrel akkor nyiss feléjük kortól függetlenül.

Továbbá fontos az is akkor tudod magadhoz "vonzani" az embereket ha törekszel pozitív szemléletmóddal rendelkezni. Így felejtsd el, hogy "velem van gond" gondolkodást. Ha így teszel meglátod hamarabb lesznek barátaid mint gondolnád. Mindent tapasztalatból írtam és 35 éves vagyok. Továbbá nekem is voltak több barátaim is, de rákellett jönnöm, hogy kihasználtak.

Szerintem ez tök természetes. Én ezt úgy hívtam mindig: evolúció, valaki a fán marad, valaki lejön (nem rossz értelemben), de onnantól kevesebb közünk van egymáshoz. 42 vagyok, párszor már ezt átéltem és akármennyire is szomorú elfogadni ezt, sajnos ez van.

Én is szeretek a múltban élni, lusta vagyok a jövőt tervezni/próbálgatni, de el kell ismerni, sehova sem vezet.

Ahogy a többiek írták, számtalan tényező változik az emberek életében: család, párkapcsolat, gyerekek, munka, lakóhely.

Én kb háromszor váltottam lakóhelyet, külföldre is, lehet abban reménykedni, hogy megmaradnak a régi kapcsolatok, de nem így van. Vagy nem is kell messzire menni. Volt, amelyik barátomnak gyereke született, nyilván onnantól már nincs annyi ideje. De még egy párkapcsolat is megváltoztatja, hogy onnantól nincs felelősség nélküli szombati berúgás.

Ilyen ez, sajnos.

Keress új lehetőségeket, új időszakokat, új kapcsolódásokat.

Irigylem azokat, akik a barátaikkal együtt vannak hosszú évtizedekig, de valljuk be, az is kompromisszumokkal jár. Ha régen a régi városomban maradok, egy csomó lehetőség hiányzott volna, akkor meg az lenne a bajom.

De abszolút megértelek. De légy kicsit megbocsátó magaddal és másokkal is, egyik oldal sem hibás, egyszerűen ez az élet.

Szerintem alapvetően normális folyamat az, hogy ahogy idősödik és változik az ember, leépülnek mellőle a barátok, olyan emberek, akikkel már nem egy irányba tart a fejlődésünk vagy nem azonos az értékrendünk.

Ezen kívül nyilván kevesebb az ember szabadideje, a prioritások is változhatnak (párkapcsolat, házasság, karrier, család).

Az, hogy olyan barátokat vesztettél, akik nem voltak ott neked, mikor fontos lett volna, vagy nem viszonozták a közeledésed, szerintem nem olyan dolog, amit sajnálni kell. Ezek nem voltak gyümölcsöző és jó barátságok, energiát pazarolni ilyenre felesleges.