Miert tunt el belolem az empatia es miert nem akarok senkivel sem beszelni?

17 lány.

Apukammal elek, de o altalaban nincs itthon, karanten miatt rakenyszerultem a szinte allando egyedulletre. Eleinte magyon sz ar volt, szorongtam, probaltam minel tobb idot tolteni baratokkal, de sok csalodas ert ezzel parhuzamban, amiket nehehen nyeltem le, depresszios voltam, szorongtam sokaig, alapvetoen nagyon erzekeny ember vagyok (voltam inkabb)

Azt hittem, soha nem fogom megszokni az egyedulletet, de eltelt egy ev, es nem hogy megszoktam, nagyon elkenyelmesedtem. Berendeztem az eletem, imadok mostmar egyedul lenni, es nincs igenyem masra.

Nem igenylem honapok ota emberek tarsasagat, se a csaladomet, se baratoket, kiveve legjobb baratomet, vele szinte minden nap talalkozok.

Viszont vele ki is futott az igenyem a tarsadagra, mas egyszeruen nem erdekel, ha valaki ir nekem szinte mindig lerazom. Nem erdekel mi van masokkal, egyszeruen unom oket.

Tobb embert megbantottam a kozombossegemmel, asszem mar nem is nagyon kotodom hozzajuk mert egyszeruen nem erdekel ha fajdalmat okozok valakinek.

Mitol lettem vajon ilyen onzo? Mintha kihalt volna belolem az empatia. Meg ugy umblock az erzeseim, nem szoktam szorongani mostmar, tobbnyire jo kedvem van.

Nagyon drasztikus ez az egesz, egy eve ilyenkor maganyos voltam , szorongtam, erzekeny voltam, empatikus es mindenkinek probaltam segiteni.

Most vidam vagyok, kenyelmes de nem igazan erdekel a kornyezetem, es igy bantom oket, felek hogy elobb utobb lelepnek, es ha taln egyszer visszajon a needy enem banni fogom.

Gondolatok?