Öngyilkosnak lenni önzőség, de elvárni hogy valaki szenvedve éljen nem az?

Egyetértek veled, Kérdező. Rettenetesen önző dolognak tartom a külvilág felől azt a nyomást és ítélkezést, ami az ellen irányul, aki úgy dönt, hogy nem kíván így élni.

Az élethez való jog nem is kérdés, míg a méltó élethez való jog sajnos az. Különösen az a része, amikor az egyén kívánja eldönteni "saját hatáskörben", hogy az az élet, ami nek jutott, szerinte mennyire elviselhető. HOgyan tudná ezt eldönteni anyukád vagy a szomszéd Marinéni? Egyikük sincs pontosan ugyanabban a helyzetben, mint te magad.

Hirtelen felindulásból nem szabad így tenni (mint a tetoválás), de hosszan mérlegelve, átgondolva, a lehetséges megoldási lehetőségeket, kiutakat végigjárva dönthet úgy valaki, hogy bármit is ad az élet, az nem lehet olyan jó, amiért megéri a "minden mást" is vállalni. Én el tudom fogadni és nem ítélem el ezt a lépést, bár hozzátartozóként ittmaradva iszonyatosan szenvednék ha arra gondolok, hogy mit érezhetett mielőtt odáig jutott - de valóban, azáltal, hogy ezt nem akarnám érezni, azzal tőle várnám el, hogy tegye ki magát mindannak, amit nap mint nap, kínlódva él át és teljesít.

Üdv!

Akik azt szeretnék, hogy élj, nem azt várják tőled, hogy szenvedj.

Téged olyan veszteség ért, amit elképzelni sem tudok és sokan nem tudunk és ez tényleg borzasztó.

Viszont gondold végig, hogy egy anyának/ apának elveszteni a gyermekét, nagyszülőnek elveszíteni az unokáját, testvérnek a testvérét, valakinek esetleg az igazit, a szerelmét. Tényleg kevésbé fájdalmas, mint neked elveszíteni a lábad ? Tényleg azt hiszed, hogy egy anyának 1-2 év alatt elmúlik a fájdalma, amit azzal kapcsolatban érez, hogy elveszítette a gyermekét, meg amit azzal kapcsolatban, hogy maga a gyermek vette el tőle azt aki ennyire fontos. Azok vették el a lábad, akiktől most elvennéd a gyermekét, a testvérét, a legjobb barátját ?

Még sem gondolom hogy önzőség, azt gondolom, gyászolsz és el vagy keseredve, Te pedig azt gondolod, hogy ez komolyabb erősebb és elviselhetetlenebb , mint amit a szeretteid éreznének.

Még valami kérdező és ez nem csak neked szól. Névtelenül, kérdésekre válaszolunk itt, amikhez vagy értünk vagy nem. Névtelen emberek nyomkodják a gombot, névtelen emberek válaszaira, hogy hasznos vagy sem. Miközben vannak élethelyzetek, amikor a válaszainkkal hatunk mások életére. Ez pont egy ilyen helyzet és sok más ilyen van az oldalon. Én nagyon szeretném, ha az adminok vagy csak bárki az ilyen témáknál legalább csak egyszer kiírná, hogyha valaki krízis helyzetbe kerül, melyik telefonszámot hívja. Úgy hogy drága kérdező, kérlek, hívd 116-123 -as telefonszámot és tedd fel nekik is a kérdésed vagy csak mond el nekik, mi bánt. Köszönöm!

Igazad van kérdező. A másik kedvencem, amikor GYENGESÉGnek hívják ezt. Hát jah, marha gyenge ember lehet, aki a legerősebb ösztönnel, az életösztönnel szembe megy és képes magát megölni. Ugyanmár...

Rohadt nagy szarban lehet az, aki képes rá. Őnzőnek hívni meg csak a nagyon egyszerű emberek szokták. Ők az önzőek, mert csak arra gondolnak, hogy velük mi lesz, ha meghal egy szerettük. Nem a másik helyzetét nézik.

Ha valaki eljut erre a szintre, az általában mérhetetlen belső magány, kirekesztettség érzése, megértés hiánya miatt van, és az esetek túlnyomó részében ezek az emberek igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, hogy segítségre szorulnak, amit a külvilág nem hall meg vagy nem akar meglátni...

Aztán utána takarózhatnak ezzel hogy milyen önző volt, pedig lehet, hogy annyi is segített volna rajta, ha meghallgatják, komolyan veszik és érzi hogy nincs egyedül, ha még életében foglalkoznak vele...

Kedves Kérdező!

A válasz a kérdésedre az: hogy egyáltalán nem önzőség/önzés, mivel eldönteni, hogy az adott helyzetben az ember hogyan cselekedjen ,egyszerűbben szólva az "önálló döntés/önrendelkezés" (és ide bele tartozik az is, hogy egyáltalán éljen-e tovább vagy sem) az emberek egyetlen valódi szabadsága. Valamint amúgy alapjoga is, tekintve hogy az "élethez való jog" magában foglalja a "nem lét"-hez való jogot is.

Ugyanakkor, ha elfogadsz egy tanácsot:

Az adott állapot/fájdalom megszokása a legtöbb ember esetében nem egyéni akarat függvénye (bármennyire próbálja is), hanem mások fogják veled úgymond "elfelejtetni" (=> ez által leszel majd képes "megszokni", sajnos itt kell megjegyezni azt is hogy: "látszat megértés" és "valódi megértés" között óriási a különbség!) Így azt tanácsolnám, hogy előbb nézd meg hogy van-e úgymond "egy váll amin kisírhatod magad" reggel is este is, ha ez sem segített a fent említett "jogod"-al (mivel senki nem tudja elvenni tőled) élhetsz akár utána is.

Azért önzés, mert az illető nem gondol bele abba, hogy a szeretteinek mekkora fájdalmat okozna azzal, ha meghalna, csak arra, hogy neki elmúljon a fájdalma, jobb legyen. Tehát csak magára gondol. Ezért önző.

És bármilyen nehézségből fel lehet állni, csak akarni kell.