Az öngyilkosság önzőség?

tegyük fel, valaki öngyilkos lesz, mert nem bírja elviselni a lelki fájdalmát. Ezzel másnak is elvesz a lelkéből egy darabot; a másik féál egyrészt fájlalja az elvesztését, másrészt önmagát hibáztatja, hogy nem mentette meg az illetőt... és ezzel örökké együtt kell élnie.

Ennyi erővel azt mondhatnám, hogy ha éhezek akkor a saját életemről magam döntök szóval ellopom a kollégám szendvicsét és megeszem, mert nem akarok szenvedni az éhségtől. És hogy ez így teljesen elfogadott...

Lehet mondani, hogy a lopás és az 9öngyilkosság nem egy kategória - ne az öngyilkossággal az illető a szerettei lelkéből vesz el egy darabot...

Annyiból önzőség, hogy hatalmas traumát okoz ezzel a családjának, akik szeretik. Egy szülő képtelen kiheverni, ha elveszíti a gyermekét. Ha pedig család fenntartható, nyomorba döntheti a gyerekeit.

Ha magányos, és se kutyája se macskája, akkor nem önző. De akkor is helytelen, amit tesz! A depresszió kezelhető.

Keserű Böbe (jó a neved egyébként)

A rokonomat úgy engedték ki pszichiátriáról, hogy nem lesz semmi baj. Elég volt a családnak egy órát távol maradnia, nem figyelni rá...Kezelhető a depresszió, de jó pár orvos (és az átlagemberekről ne is beszéljünk) még mindig félvállról veszik itthon. Kérdező mond meg annak az ismerősödnek, hogy kerülhet olyan állapotba ő is egyszer - a rokon, aki öngyilkos lett világéletében azt hangoztatta, hogy az öngyilkosság szánalmas.

Én ezt megfordítanám.

A legtöbb ember körül van legalább néhány személy aki szereti, foglalkozik vele, próbál neki segíteni. Szerinted ők mit fognak érezni életük végéig, ha úgy kell élniük, hogy nem tudták megakadályozni, hogy öngyilkos legyen a szerettük?

Van az az élethelyzet, amikor megértem és elfogadom. Pl. betegség esetén, amikor az ember már sosem lesz 100%-os, segítségre szorul, szenved.

Vagy ha akkora trauma éri, amit egy életen át képtelenség feldolgozni. Pl. egyszerre több közeli, szeretett családtag elvesztése.

Egy kapcsolat megszakadása, egy személy elvesztése, egy erőszakos cselekmény, a magány, bedőlt hitel, stb. viszont szerintem nem indok. Ezek mind olyan dolgok, amik ellen lehet küzdeni, lehet segítséget kérni, beszélgetni, szakemberhez fordulni akár.

Persze vannak menthetetlen esetek, amikor mondjuk több tényező együtt áll, de még akkor is azt mondanám, hogy legtöbbször gyengeség, önzőség ezt tenni.

Mit mondasz egy olyan nőre, aki azért vesz be egy marék gyógyszert, mert a párja elhagyta?

Egy olyan apára, aki a bedőlt hitele miatt akasztja fel magát? (Az adósságát a gyerekei nyakában hagyva.)

Szerintem az öngyilkos gondolatokkal küzdő emberek jelentős százaléka menthető, ha akarna segíteni a problémán és merne is segítséget kérni hozzá.

Egy barátnőmmel átéltük ezt a helyzetet. 8 év után szakított a párjával, összejött egy másik pasassal, aki hónapokon belül kicsinálta lelkileg. Összeroppant, összekuszálódtak a gondolatai. Néha rámjöttek rossz érzések vele kapcsolatban, de mivel távol él tőlem, ezért csak hívogatni tudtam. Egyszer délelőtt hívott zokogva, hogy nem bírja ezt tovább, kicsinálja a pasas és a körülötte élők is csak szítják a tüzet körülötte, amiért kilépett a kapcsolatából. Úgy tettük le a telefont egy óra után kb., hogy megnyugodott és megpróbálja elfoglalni magát munka után, hogy kevesebbet gondolkozzon, másnap pedig elmegyünk együtt valahova.

Valami isteni indíttatásból felhívtam délután. Majd másodszor, harmadszor és tizenötödször is. Az egyik közeli barátnőnk is hívogatni kezdte, ő sem érte utol, és őt sem hagyta nyugodni a dolog, ezért megbeszéltük, hogy elmegy hozzá. Annyira rossz érzés keletkezett bennem, hogy úgy döntöttem elindulok hozzá én is. A 1,5 órás út alatt bennem minden lezajlott. Mi van ha...

Aznap kora este már a kórházba mentem látogatni.

Én ezt az érzést nem kívánom senkinek. A barátnőnk érzéseit, aki megtalálta, pedig főleg nem. Fogalmam sincs, hogy hogy tudnám úgy leélni az életemet, hogy ott volt, segítségre volt szüksége, amit én tudtam, mégis képtelen voltam megadni neki.

Önzőségnek tartom-e, hogy aznap este "megmentettük" az életét? NEM! Egy férfi, egy utolsó talpnyaló p***cs miatt eldobta volna az életét egy fiatal, értelmes, csinos, több diplomás nő "hirtelen felindulásból", mert elfáradt, belefáradt...

Azt nehezen tudnám ecsetelni, hogy részéről minek éreztem ezt a tettet velünk, barátaival szemben. Azt viszont nem tette zsebre, amit tőlünk kapott. Eltelt azóta néhány év, él és virul. És hülyeség lett volna akkor emiatt ezt feladnia, már ő is tudja. Segítséget kért és kapott szakembertől is, így pedig tovább tudott lépni.

Ezt az esetet viszont nekem is nagyon nehéz feldolgozni a mai napig.