Hogyan oldjátok meg, hogy ne gyűlöljétek minden egyes napotokat?

Írtad, hogy stresszes a munkád és szívesebben végeznél egy egyszerűbbet, ahol nincs akkora nyomás. Azért szólok hozzá, mert ezzel magam is így vagyok. Nagyon komoly felelősség van rajtam a munkahelyemen, rengeteg a stressz, a nyomás, és azt vettem észre, hogy tök boldogtalan vagyok. Korábban ez nem volt így, mindig jókedvű voltam, vártam dolgokat, most meg szinte semmi nem hoz már lázba. Tipikus kiégés.

Én szívem szerint valami végtelenül egyszerű munkát végeznék, ahol nem nagyon kell gondolkodni, és miután hazaérek, nem kell már vele foglalkoznom, gondolnom rá. Persze, valószínűleg hamar megunnám, de még rosszabb, hogy az ilyeneket nem is nagyon fizetik meg.

Ezért azt terveztem, hogy gyűjtök pénzt és beindítok egy saját vállakozást. Még nem tudom pontosan, mi lesz, de az biztos, hogy nem fogom tönkretenni magam más cégéért. Már ez a tudat, hogy ez csak ideiglenes állapot, mert előbb-utóbb kiléphetek belőle, sokkal elviselhetőbbé teszi a napjaimat. Arra gondolok, hogy ezt azért csinálom most, hogy később sokkal jobb legyen.

Esetleg ha te is valami hasonlót megpróbálnál kitűzni (én sem tudok még konkrétumokat), biztosan segítene.

Bocsi, nem olvastam el a válaszrengeteget, csak pusztán a kérdésre próbálok válaszolni.

Ezek a problémáid azért vannak, mert magadat nem szereted azért, ami vagy.

Nyugi, ez nem egy szentimentális spiritualista szöveg lesz, csupán én is hasonló cipőben vagyok, amiben te, az én életemben se hú de happy minden,én is rettentő antiszociális vagyok, tele vagyok haraggal, dühvel, múltbéli feldolgozatlan traumákkal. Minden egyes nap úgy kelek fel hogy valakit/ valamit utálok csak azért mert ezen a szinten vagyok lelkileg, és ha belegondolok hogy anno pár éve milyen boldog voltam (relatíve), és most hol tartok még inkább csak magamat keserítem el. Mindig találok okokat, hogy miért tartok itt, hibáztatom a világot, az emberiséget, a társadalmat, a főnökeimet, az exeimet, azokat a lányokat akikkel össze akartam jönni de nem sikerült, a családomat. 1000+1 okot tudnék sorolni. De minden ilyen eszmefuttatás egy dologra vezet vissza: magamra. És az önutálatomra. Mert meg akarok felelni olyan embereknek akiket nem is érdekelek igazán, mert egy olyan munkában akarom megmutatni hogy jó vagyok, ami abszolút nem passzol hozzám, olyan hobbikat csinálok, amiket igazából nem is élvezek, csak megszokásból csinálok ( nem, nem a nemi szervem ritmikus húzogatására gondolok, mielőtt valaki félreértené 😀).

A lényeg az egészben hogy valami belülről húz vissza. Le kell ülnöd magaddal és végig kell gondolnod ezeket:

-Mit szeretnék csinálni? (Akár munka, akár hobbi, akár sport)

-Mit kell megtennem ahhoz, hogy ezeket tudjam csinálni?

És ezzel már alakítasz egy célt, amiért érdemes "küzdeni", amit nem is fogsz küzdelemnek felfogni, csak egy folyamatnak, mert SZÍVESEN teszed azt, amit kell, mert téged az boldoggá tesz. Ilyen apró lépésekben gondolkozz. Látom pl. Írtad hogy szeretsz olvasni különböző témákban (hatalmas + ezért ;) ), na pl. akár a neten találhatsz különböző fórumokat, ahol lehet beszélni könyvekről, véleményt megosztani, vitatkozni esetleg érdemben és már találsz megfelelő társaságot is. Az ilyen prekoncepciólat( amiket amúgy jellemzően primitív emberek szoktak állítani) hogy " jajj ez egy gyík, könyveket olvas, mekkora csicska" meg ne is vedd észre, sőt kerüld amint tudod, az ilyen emberek legtöbbje még egy szórólapot se olvasott végig, miért az ő véleményükre adnál?

Na ugye?

Tudom, hogy nehéz, mert kell hozzá egy "belső energia", de ha ezeket letisztázod magadban, társaságot is fogsz találni olyat, aki érdemleges is, nem csak felszínes. És hidd el, az emberek akik látják/érzik a másikban a pozitivítást, vagy hogy "teljesen összhangban van magával", azoknak sokkal szívesebben keresik a társaságát.

Hidd el, ha belül rendben vagy, kívűl is minden rendben lesz ;)

Remélem tudtam segíteni! :)

Olvasom sokan próbálnak, talajt húzni a lábad alá, jöhet a sértődés mivel én két jókora sallerrel indítanék. Csak hogy érezd a valóságot. Nem tudom mióta ülsz e sötét verem mélyen,miért és meddig de az élet nem erről szól. De mostanra mondataidból üvölt a mérhetetlen elégedetlenség, mely érdektelen, sivár lelkű, senki számára nem kívánt emberré tesz(tett). Nem nevezhetem meg a helyet ahol dolgozom, de azt elárulhatom, fiatal betegekkel kapcsolatos a munkám. Olvasom kérdésed eszembe jutnak egyből mind. A csillagot lehoznák az égről ha újra egészségesek lehetnének, vagy valamelyik ha csak járni-futni felállni tudna legboldogabb

tizenéves lenne a világon. Igy ajánlanám neked kelj fel "csipkerózsika" álmodból,nézz szét a világban ahol élsz és vedd észre milyen szerencsés ember vagy a lehetőségek végtelenjével.Adj hálát a sorsnak, hogy egészséges vagy, és tanulhattál. Próbálj értékes ember lenni. És hagyd ezt a nem találom a helyem - segítség - phiszho-drámat. Az élet túl rövid ahhoz hogy erre fecséreld. Ugyanakkor ne gondold nem tudom mégis mit érzel. Talán hasonló érzés kezdetén, lettem jelenlegi helyemen önkéntes segitő. Értelmét láttam a mindennapi erőfeszítésnek és ha csak kicsi örömöt is tudtam szerezni - nagyon boldog voltam, ez a mai napig megmaradt. Végszóra modern kifejezéssel élve neked egy lehetőséget látok, mivel életed zsákutcába ért : ÚJRATERVEZÉS!