Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Ebben az esetben elküldhetnek...

Ebben az esetben elküldhetnek azonnali hatállyal az albérletből?

Figyelt kérdés
Nos két igen intoleráns hü.lye pi.csával élek együtt albiban. A párommal szakítófélben vagyok ezért párszor veszekedtünk este és vékony a fal ez pedig zavarta az egyik lakótársnőmet aki panaszkodott miatta a másiknak aki egy sunyi,élhetetlen,rosszindulatú,kur.va. Tisztaságmániás de szeret mást ugráltatni és még ok nélkül volt bunkó is. Takarítok igyekszek minél rendesebben de nem vagyok senki csicskása azóta viszont kisebb dolgokban keresztbe tesz. Lényegében összefogtak ellenem és meghallottam hogy a kö.csögebb lakótársnőm beszélni akar a tulajjal hogy tegyen ki. Na most a bérleti szerződésben azonnali hatállyal is elküldhet csendháborítás miatt. De egy hónap a hivatalos felmondási idő. Az a velem lakókat is érinti és veszekedés miatt is lehet? Elég nagy pácba kerülnék akkor. Otthon sem túl megértőek velem anyám mindenen csak bepánikol és cse.sze.getne.Annyi hogy az internet amit közösen használunk az én nevemen van ergo tulajnak nincs netje. Na most ha úgy alakul hogy el is küld el tud így azonnali hatállyal vagy nem fog mert neki macerás lenne egy új internet bekötése illetve a nevére való átvétel az időbe kerül? Egy hónap alatt tudok másik lakhelyet keríteni ha megemlíti amiben szinte biztos vagyok de ha azonnali hatállyal kitesz az nagy szívás.

2016. márc. 3. 04:45
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
74%

Nem küldhet el.

Csendháborítás akkor van, ha a rendőrség kivonult. Addig csak rosszindulatú pletyka.

Ha a tulaj azt látja, hogy az albérlői képtelen emberi módon egymás mellett élni, akkor normál felmondással rendezheti a helyzetet.

2016. márc. 3. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
79%

Azonkívül a törvény szerint: "A bérbeadó vonatkozásában is érvényes ez a szabály, azzal az eltéréssel, hogy az általa kezdeményezett felmondás esetén a felmondási idő nem lehet rövidebb három hónapnál."


Ha a szerződésben nem ez áll, akkor az érvénytelen.


[link]

2016. márc. 3. 06:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
94%

Azonalli hatály lakásbérletnél akkor sincs, ha ezt a szerződésbe beleírtátok. Érvénytelen kikötés.


A Lakástörvény mondja meg, milyen esetben, milyen határidőkkel lehet felmondani.


Szerződésszegés esetén rövidebb a határidő, de először akkor is (főszabály szerint) felszólítás kell, stb.

2016. márc. 3. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
92%

"Azonkívül a törvény szerint: "A bérbeadó vonatkozásában is érvényes ez a szabály, azzal az eltéréssel, hogy az általa kezdeményezett felmondás esetén a felmondási idő nem lehet rövidebb három hónapnál."


Amúgy ez így nem igaz, ez csak a RENDES felmondás. A rendkívülinél (nem fizet bérleti díjat, megszegi a szerződést, stb.) más szabályok vannak:


Lakástörvény:

25. § (1) Ha a bérlő a bérfizetésre megállapított időpontig a lakbért nem fizeti meg, a bérbeadó köteles a bérlőt - a következményekre figyelmeztetéssel - a teljesítésre írásban felszólítani. Ha a bérlő a felszólításnak nyolc napon belül nem tesz eleget, a bérbeadó további nyolc napon belül írásban felmondással élhet.

(3) Ha a bérlő vagy a vele együttlakó személyek magatartása szolgál a felmondás alapjául, a bérbeadó köteles a bérlőt - a következményekre figyelmeztetéssel - a magatartás megszüntetésére vagy megismétlésétől való tartózkodásra a tudomására jutástól számított nyolc napon belül írásban felszólítani. A felmondást az alapjául szolgáló magatartás folytatásától vagy megismétlésétől számított nyolc napon belül írásban kell közölni.

(5) 35 A felmondás az (1) bekezdés esetében az elmulasztott határnapot követő hónap utolsó napjára szólhat. A felmondási idő nem lehet rövidebb tizenöt napnál.

2016. márc. 3. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:

"Amúgy ez így nem igaz, ez csak a RENDES felmondás. "


Igen, tudom, arra írtam, mivel egyrészt egyértelmű, hogy soron kívül ebben az esetben nem mondhat fel a tulaj, másrészt a kérdező 1 hónapról beszélt.

2016. márc. 3. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
93%

Pedig itt inkább erről lehetNE szó, ha annyira szélsőséges lenne a dolog:


"(3) Ha a bérlő vagy a vele együttlakó személyek magatartása szolgál a felmondás alapjául..."

2016. márc. 3. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
78%
"neki macerás lenne egy új internet bekötése" --hahaha, nyilván majd ez fogja visszatartani...:D
2016. márc. 3. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
65%
Szóval az egyik lakótársad azért utál, mert nem takarítasz eleget, elvégre nem vagy te csicskás, a másik meg azért, mert esténként nem tud pihenni, ha te a szomszéd szobában üvöltve veszekszel a pasiddal. Hát tényleg milyen intoleráns hp-k... szerintem kezdj el másik albérletet keresni, de ott lehetőleg próbálj meg kicsit jobban alkalmazkodni. Az egy hónapot biztos meg fogod kapni, senki nem tesz ki így az utcára, hogy most felmondom a szerződésedet és azonnal pakold is a cuccodat.
2016. márc. 3. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
36%

Nekem mondjuk a stílusod alapján inkább te tűnsz HP-nek.


Szerintem alapból a minimum az lenne, hogy ha már a pároddal üvöltözöl esténként, akkor legalább elnézést kérsz a lakótársaidtól. Ráadásul ahogy írod, nem is egyszeri eset, természetes hogy normális ember nem ezt akarja az otthonában hallgatni esténként.

2016. márc. 3. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
50%
Szóval ott tarhál nálad ingyen a pasid egy olyan albérletben, amit mások használnak/fizetnek, ordibál is, és még te vagy felháborodva, hogy a többiek szólni mernek érte?? OMG!
2016. márc. 3. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!