Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ilyen erőszakos a nők...

Miért ilyen erőszakos a nők többsége?

Figyelt kérdés

Fiatal nő vagyok, a kérdést azért írtam ki, mert magam is folyton az ilyen nőkkel bajlódom, és nem tudom hogy leszerelni a körülöttem lévő hasonló hárpiákat. Félreértés ne essék, ismerek elegáns, tisztelettudó és viselkedni tudó nőket, bár sajnos ez a kisebbik hányada az ismerőseimnek (a férfiakkal ellentétben, akik általában visszafogottan viselkednek társaságban). Úgy vettem észre gyerekkoromtól fogva, hogy a nő társaim sosem bírtak, mindig furcsán néztek rám, ráadásul mindig irányítani is akartak, még most, felnőtt fejjel is. Mintha egy lábtörlő lennék, úgy néznek rám, csak mert nem vagyok olyan agresszív, erőszakos és harsány, mint ők.

Én mindig igyekszem társaságban csendes, visszafogott lenni, ha kérdeznek, udvariasan válaszolok, mosolygok, esetleg finoman érdeklődöm erről-arról (a párom szerint képes vagyok úgy viselkedni, mint egy igazi úrihölgy), de pl. a párom női családtagjai, illetve az én anyám nem ilyenek. Ők képesek a képembe nyomni az ételt, ha nem kérem, akkor is megetetik velem, ők harsányak, ha nem tetszik nekik a másik véleménye, egyből agresszív módon letámadják, nem hagyják meg senkinek sem a maga igazát, mindig mindent jobban tudnak és csak az ő szájukat hagyhatja el a "tuti". A pláne, hogy elég aluliskolázott nőkről van szó, akik borzalmasan öltözködnek (még a korombeliek is), borzalmas háziasszony jónéhány, abszolút nem tájékozottak a világ dolgairól, mindig csak ostobaságokról beszélnek (komolyan, inkább beszélgetek a férfiakkal általában), ráadásul hajtják az igazukat... Én személy szerint semmi mást nem látok bennük, mint az agresszív viselkedésüket és a férfias jellemüket. Nem bírják felfogni, hogy másnak is van véleménye, hogy egy 10 fős társaságban nem csak ennek a 2-3 erőszakos nőnek kellene beszélnie és okítani a másik 7-8 embert, akik mellesleg általában pont hogy értelmesebbek, mint ők, és hagyni kellene levegőhöz jutni a többieket is. Fel kellene fogni, hogy rajtuk kívül vannak még a világon emberek, sőt sokkal szebbek, okosabbak, jobb háziasszonyok és jobb modorral rendelkezők, akiket nem kellene az agresszív viselkedésükkel elnyomni.

Bocsánat a stílusért, de néha már kiakasztanak és tényleg nem értem, a mai női társadalom ezen részével titokban tesztoszteront etetnek, hogy így viselkednek? És miért néznek azért semmibe, mert én nem olyan vagyok? Mert én elfogadom mások véleményét, akaratát, mert hagyok szabad teret a páromnak (nem mint a húgom pl.), mert igyekszem mindig tökéletesen kinézni, mert tanult vagyok és nem fogok a szomszéd Józsi bácsi családi titkairól beszélni, hanem szeretek értelmes témákról, udvariasan társalogni? Miért csak 90%-ban férfiakkal lehet értelmesen ellenni egy társaságban? A nők nagy része miért nem bír viselkedni?


2014. dec. 21. 16:08
1 2 3 4 5
 21/41 A kérdező kommentje:
Hozzáteszem, mindkettő sokkal erősebb nálam fizikailag.
2014. dec. 21. 19:11
 22/41 anonim ***** válasza:
91%
#19 Szentséges lódarázs, kérdező. Egyem a pici szíved, mi a tökömnek vagy képtelen kinyitni a szád? Jobb kérdés: mit keres olyasvalaki mellett, aki magáért sem képes kiállni, nem hogy Érted?
2014. dec. 21. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:

Pont a napokban mesélte egy már férjnél lévő barátnőm, hogy náluk az anyukák mindig túlvállalják magukat ünnepekkor, és kb. felér egy lakodalmi menüvel a mennyiség, amit a két családnál készítenek. A barátnőm egy ilyen alkalommal rosszul lett, ráment a gyomrára. Kellett is magyarázkodni, hogy köszönik szépen a kedves anyukák nagy készülődését, de nem bántásból kellett kimenni a wc-re, hogy könnyítsen magán. Jobb lenne, ha egyszer te is így járnál? Ott az anyukák megértették, bár sürgölődnek, de nincs sértődés.

Gyerekkoromban többször voltam kórházban, mert "meg akartak tömni", gyomorrontás lett a vége, leginkább nagymamámnál. Egy idő után meg tudtam mondani neki, hogy annyit eszek, amennyi jólesik, nem szeretnék kórházba kerülni, persze már csak felnőttként, de muszáj, a szüleim ugyanígy nem merték a szemébe mondani, mint most te, és inkább hagyták, hogy nyaranta törzsvendég legyek a mamámékhoz közeli helyi kórházban. Azért jobb lett volna, ha nem félnek mamám sértődött reakciójától, és megmondják mamámnak ők.

2014. dec. 21. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
100%
Nekem egy 4 éves kapcsolatom ment teljesen tönkre azért, mert képtelen voltam kinyitni a számat és mindent eltűrtem a kedves mamától. Megmérgezi a lelkedet, az agyadat, a kapcsolatodat. De persze van, aki szeret szenvedni, s nem akar megváltozni, csak akkor nem értem, minek teszel fel ide kérdést.
2014. dec. 21. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
76%

Kérdező, te klinikai eset vagy. Komolyan mondom. vagy profi szélhámos hazug kis dög, vagy klasszikus áldozat. Egyik sem jó.


A nők nem mindegyike agresszív, és a férfibb a férfinál szerepnek semmi köze a valódi férfierőhöz és a férfias jellemhez.


Nemet kell mondani! Ilyen egyszerű. Ha a húgod meg tud verni, akkor gyáva, gyenge liba vagy. Miért nem mégy neki te is? Vagy ha nem akarsz verekedni, akkor miért nem szakadsz el tőle, egy életre?


Azt írod, az anyósod egy sárkány - ja. Hiszen az anyád is az! Csakhogy egy sárkány fia nem szokott egy áldozat libát elvenni, hanem nagyon is keresi a barátnőben az anyasárkányt. Nagyon kevés a kivétel, de van. A párod nem ilyen kivétel.


Aztán: az úrinő nem egyenlő a holmi pózokat és szerepeket felvett, entellektüell, lilabugyi-kékharisnya gyönge libával. A klasszikus úrinőnek TARTÁSA van, és ez belülről fakad. Neked nincs tartásod, csak üres pózaid és istentelen nagy gőgöd.


Tanulj meg nemet mondani bűntudat nélkül, rúgd le magaról az agresszorokat, mássz le az elefántcsongttoronyból és EMBER akarj lenni. Ha nem megy egyedül, akkor kérni kell szaksegítséget. Azért vannak.

2014. dec. 21. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
14%

mert megteheti


részletesebben:

1.genetika

2.társadalom


a nők a testükből ének, nincs szükségük intelligenciára a túléléshez.

mellesleg az okosabbak nem is szoktak hangoskodni.


-


nem bántásból, de ez a ti hibátok, az ilyen családot ott kell hagyni, elégedjenek meg az évi 0-val.

értelmes ember nem áldozza az idejét arra hogy bosszankodjon. feltételezem a párod nem túl férfias jellem.


a nők azért változnak a korral, mert egyre több a ránc meg a háj, és senki sem tűri el őket a külsejükért/szexért.

ha ismersz elhízott lányokat, akkor tudod, hogy általában kedvesebbek, mint az átlag, mert a testükkel nem tudnak senkit elbájolni.


15: egyetértek


olvasva a párod valóban férfiatlan jellem, hogy nem áll ki melletted.

2014. dec. 21. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 A kérdező kommentje:
Köszönöm, de abban nem értek egyet, hogy a kövérebb lányok kedvesebbek lennének. Lehet azok, csak nem a vékony lányokkal...
2014. dec. 21. 20:46
 28/41 anonim ***** válasza:
0%

Kérdező, látod még itt is letámadnak Téged ezek a hárpiák.

Igenis egy igazi nő az kedves, nőies vonásokkal bír, csilingelő hangja van, és gyöngyőrű szép, szégyenlős, és egy férfi lehet férfi mellette.

Aki nem ilyen, az joggal van egyedül, ki a fene akar egy másik férfival együtt élni? Én biztosan nem.

És ezek a nagyszájú, nagyhangú, agresszív "nők" hangoztatják a hülye véleményüket sok helyen(feminizmus, stb), ezáltal sok fiatal így akad ki az olyan lányokra többek között ezen az oldalon is, akik lehet, elpityergik magukat azon a sok durvaságon, amit kapnak a fiúktól. És azok, akik tényleg aranyosak, szerethetőek, mert szépek, kedves, NŐK!

2014. dec. 21. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:

A párod is pipogya lehet, ha nem tud melléd állni kritikus helyzetben. A családunk, amibe beleszületünk, olyan, amilyen, nálunk is van sokféle ember, olyan is, mint a te családodban. Hagyd rájuk? Igen és nem, hagyd rájuk, de ne hagyd magad, hogy lerántsanak, belőled az utóbbi hiányzik. Megbeszélhetnéd a pároddal is úgy mellesleg.

Nekem eszembe jutott a Sztárom a párom egyik jelenete, amikor kettesben étteremben van a két főhős, és egy másik asztalnál pocskondiázzák a színésznőt, és végül hogy szereli le őket.

2014. dec. 21. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
90%

# 30 - Szivi, a feminizmus nem arról szól, hogy a nők átvegyék a férfiak szerepét, hanem arról, hogy a nők ne legyenek a férfiak által elnyomva, lehessen szavazati joguk, tanulhassanak, ugyanazért a munkáért ugyanolyan bérezést kapjanak, egyáltalán legyen lehetőség azt tanulni és olyan munkát végezni, amiben tehetsége van... stb. Téged nagyon félrevezettek, persze tudom, hogy vannak ugyanilyen félreértelmező emberkék (férfiak és nők vegyesen) más körökben is, ez van.


Mostanában megy a Viasat Historyn egy műsor olyan nőkről, akik tehetségesek voltak valamiben, de a nemük miatt nem vagy nagyon nehezen kaptak lehetőséget a férfiak árnyékában. Marie Curie is úttörő volt, én tisztelem őt a bátorságáért, a kitartásáért és a munkásságáért, és szerencsés volt, hogy a férje nem visszafogni akarta, hanem támogatta. Árpád-házi Szent Erzsébet sem hódolt be a tipikus női szerepeknek, és mellette is kiállt a férje, még ha furcsállta is a nagylelkűségét.

2014. dec. 21. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!