Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ilyen erőszakos a nők...

Miért ilyen erőszakos a nők többsége?

Figyelt kérdés

Fiatal nő vagyok, a kérdést azért írtam ki, mert magam is folyton az ilyen nőkkel bajlódom, és nem tudom hogy leszerelni a körülöttem lévő hasonló hárpiákat. Félreértés ne essék, ismerek elegáns, tisztelettudó és viselkedni tudó nőket, bár sajnos ez a kisebbik hányada az ismerőseimnek (a férfiakkal ellentétben, akik általában visszafogottan viselkednek társaságban). Úgy vettem észre gyerekkoromtól fogva, hogy a nő társaim sosem bírtak, mindig furcsán néztek rám, ráadásul mindig irányítani is akartak, még most, felnőtt fejjel is. Mintha egy lábtörlő lennék, úgy néznek rám, csak mert nem vagyok olyan agresszív, erőszakos és harsány, mint ők.

Én mindig igyekszem társaságban csendes, visszafogott lenni, ha kérdeznek, udvariasan válaszolok, mosolygok, esetleg finoman érdeklődöm erről-arról (a párom szerint képes vagyok úgy viselkedni, mint egy igazi úrihölgy), de pl. a párom női családtagjai, illetve az én anyám nem ilyenek. Ők képesek a képembe nyomni az ételt, ha nem kérem, akkor is megetetik velem, ők harsányak, ha nem tetszik nekik a másik véleménye, egyből agresszív módon letámadják, nem hagyják meg senkinek sem a maga igazát, mindig mindent jobban tudnak és csak az ő szájukat hagyhatja el a "tuti". A pláne, hogy elég aluliskolázott nőkről van szó, akik borzalmasan öltözködnek (még a korombeliek is), borzalmas háziasszony jónéhány, abszolút nem tájékozottak a világ dolgairól, mindig csak ostobaságokról beszélnek (komolyan, inkább beszélgetek a férfiakkal általában), ráadásul hajtják az igazukat... Én személy szerint semmi mást nem látok bennük, mint az agresszív viselkedésüket és a férfias jellemüket. Nem bírják felfogni, hogy másnak is van véleménye, hogy egy 10 fős társaságban nem csak ennek a 2-3 erőszakos nőnek kellene beszélnie és okítani a másik 7-8 embert, akik mellesleg általában pont hogy értelmesebbek, mint ők, és hagyni kellene levegőhöz jutni a többieket is. Fel kellene fogni, hogy rajtuk kívül vannak még a világon emberek, sőt sokkal szebbek, okosabbak, jobb háziasszonyok és jobb modorral rendelkezők, akiket nem kellene az agresszív viselkedésükkel elnyomni.

Bocsánat a stílusért, de néha már kiakasztanak és tényleg nem értem, a mai női társadalom ezen részével titokban tesztoszteront etetnek, hogy így viselkednek? És miért néznek azért semmibe, mert én nem olyan vagyok? Mert én elfogadom mások véleményét, akaratát, mert hagyok szabad teret a páromnak (nem mint a húgom pl.), mert igyekszem mindig tökéletesen kinézni, mert tanult vagyok és nem fogok a szomszéd Józsi bácsi családi titkairól beszélni, hanem szeretek értelmes témákról, udvariasan társalogni? Miért csak 90%-ban férfiakkal lehet értelmesen ellenni egy társaságban? A nők nagy része miért nem bír viselkedni?


2014. dec. 21. 16:08
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
33%

a hozzászólások többsége szokás szerint ostobaság...az egyetlen értelmes hozzászólót meg lepontozták, gondolom olyan nők, akiknek fáj az igazság.


"Bocsánat a stílusért, de néha már kiakasztanak és tényleg nem értem, a mai női társadalom ezen részével titokban tesztoszteront etetnek, hogy így viselkednek?"


köszönd a feminizmusnak. ma már nők nagy része teljesen össze van zavarodva, azt hiszik, h egy bunkó férfi jellemét kell utánozniuk, aztán csodálkoznak, h egy férfinak sem jön be ez.


én is ugyanezt látom. a mai nők többsége borzalmas. semmi báj, háziasság, nőiesség nincs már bennük, csak nagy száj és kötekedő jellem.

igen, egyébként ez is érdekes:). én is férfiként azt látom, h érdekes módon az "agresszív férfiak" jóval ritkábban kötözködnek. buszon is szinte mindig van már egy frusztrált agresszív nők.

amúgy el kell hogy szomorítsalak, de a iskolázott, elvileg tanult nők nagy része pont is ilyen. annyi a különbség, h meg tudják ismételni, amit bemagoltak az iskolában.



"Én mindig igyekszem társaságban csendes, visszafogott lenni, ha kérdeznek, udvariasan válaszolok, mosolygok, esetleg finoman érdeklődöm erről-arról (a párom szerint képes vagyok úgy viselkedni, mint egy igazi úrihölgy)"


magyarán olyan vagy, amilyennek egy nőnek kéne lennie.

nincs ebben semmi meglepő, a nők általában kiutálják az olyanokat, akik különböznek tőlük.

tudom, h nehéz, de ne változz meg.

2014. dec. 21. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 A kérdező kommentje:

Köszönöm kedves utolsó, hasonló válaszokra számítottam. :) Ezt a dolgot valahogy a férfiak jobban megértik, bennük még jobban megvan a vágy arra, hogy a nő igazi nő legyen mellettük és nem egy férfi nő testben. Csak a nők feledkeznek meg erről.


Egyébként én is erős jellem vagyok, sőt szerintem a nők nagy része elég erős jellem, ilyennek nevelnek minket. De ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel, főleg más nőkkel állandóan dominanciaharcot kéne vívni és állandóan mindenkivel csak harcolni, kötekedni és kiabálni kell (na meg erősködni). Komolyan, egy csomó nő a környezetemben csak erre képes, nincs egy kedves, aranyos, nőies gesztusuk, engem pedig ez meg is ijeszt és undorít is egyben. Sajnos a munkahelyemen is van 1-2 ilyen, és persze mindig én húzom a rövidebbet, mivel még új vagyok (meg a stílusom sem olyan alpári, mint az övék).

2014. dec. 21. 18:29
 13/41 anonim ***** válasza:
37%

persze, mivel gondolom, kiegyensúlyozottabb vagy, mint ők. aki folyamatosan kötekszik, és meg akarja mutatni, h ér annyit, mint a férfiak, annak kisebbrendűségi komplexusa van és bizonytalan.


erre céloztam, a legtöbb nőnek át van mosva az agya, azt hiszik, a férfiakkal kell versenyezniük, minden nőiesség eltűnik belőlük, aztán meglepődnek, h 30 után már senkinek nem kellenek, hiszen a férfiak komoly kapcsolatra nem egy hárpiát meg egy versenytársat keresnek.

2014. dec. 21. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 A kérdező kommentje:
Pontosan, a hasonló jellemű barátnőim is csodálkoznak, mikor sorra tönkremennek a kapcsolataik, meg 2-3 év után kihűl a kapcsolatuk. Nőként én sem értem, kinek kell egy ilyen nő, aki házsártos, hangos, erőszakos és akaratos, sőt sokszor agresszív is. Még én is menekülök az ilyenek elől (pedig sajnos elég sok vesz körül, anyám, a húgom, a párom anyja...). Egyébként még azt vettem észre, hogy bizonyos kor felett azért engednek valamennyit ezek a nők, pl anyám is eléggé lenyugodott az utóbbi 2-3 évben a régi viselkedéséhez képest. Talán a változó kor után...
2014. dec. 21. 18:41
 15/41 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj csak, attól még nem leszel rossz, ha meg tudod védeni magad, és nem hagyod, hogy bántsanak, erőszakoskodjanak veled. Teljesen mindegy, hogy nő vagy, vagy férfi, gyerek vagy felnőtt, tudnod kell kiállnod magadért, mert eltaposnak, és benned meg gyűlik emiatt a keserűség, fájdalom, ami idővel problémát generál, rámegy az idegeidre, rámegy az egészséged, vagy olyanokon vezeted le, akik nem érdemlik meg. Szépen helyre lehet tenni mindenkit, és nem kell olyanná válnod, de ne nyelj le mindent.
2014. dec. 21. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
16%
#11 Tudod te egyáltalán mi a feminizmus? Tudod te egyáltalán? He?
2014. dec. 21. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
85%

Wow, kérdező. Valaki idejött nyalni a se- pardon, akarom mondani, igazad adni neked, megpaskolni a hátad, hogy jó vagy úgy, ahogy vagy, erre te, "ilyen válaszokra számítottál". Igen? Minek teszel fel kérdést, ha képtelen vagy elviselni a kritikát?

Az is röhejes, mennyire agymosva vagy te is. ne, hagyjuk a feminizmust. ne. Nem kell ezzel előhuzakodni. Csak nézzük a nemi szerepeket: szerinted ez jó, szerinte így kéne a nőknek viselkednie, te -ha nem is mondod ki- valamiféle etalonnak képzeled magad. Ennyi erővel kérdezhetné bárki: Te mire fel vered a nyálad? A nőiességedre? Ez a nőiesség? A visszafogott, nem-lépek, behódolós, csendes attitűd? Ajvé.

nem arról van szó, hogy a visítós, mindenkit-eltaposok, harsány ember a követendő példa, de azért na. Nézz magadba. Nem az a jó, amit te csinálsz. Nem az a jó, amit ők csinálnak. Emberek vagyunk, különbözünk. Ők fikáznak téged - te pedig idejössz fikázni. Remélem nem képzeled, hogy jobb vagy. Mert, ó, nem. Csak te nem mered az arcukba mondani.

2014. dec. 21. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
Engem gyerekként cseszegettek sokat, sajnos nem volt elég nagy szám, jól le is rombolták az önbizalmamat, és a béka feneke alatt is maradt, amíg nem kezdtem a sarkamra állni. Persze ez nem tetszett mindenkinek azok közül, akik bántottak, de már nem érzem magam áldozatnak, akibe mindenki beletörölheti a lábát.
2014. dec. 21. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 A kérdező kommentje:
Érdekes, ahol arra intenek, hogy védjem meg magam, mivel a párom meg pont azt mondja mindig, hogy ne szóljak vissza a szüleinek és egyem, amit elémraknak, mert ő is megeszi, amit az én anyám elérak. Mert szerinte sértés visszautasítani, ha kínálnak valamivel (ja, mikor 100x elmagyarázom, hogy candida fertőzés miatt nem ehetek cukrosat, de az anyósjelölt azért is csak tukmálná belém). Hogy maradhatnék ilyenkor nyugodt, mikor a párom sem áll mellém, belőlem meg kihozzák ugyanazt az agresszív énemet, ami bennük folyton jelenvan?
2014. dec. 21. 19:10
 20/41 A kérdező kommentje:
És hogy sikerült a sarkadra állnod? Én egyszer megpróbáltam, erre a húgom összevert, de apám is nekemjött már ezért. Ilyenkor hogyan tovább?
2014. dec. 21. 19:11
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!