Amikor féltek egy beszélgetéstől, azért belementek?

Néha halogatom, de igazából az ember rá van kényszerülve az ilyenekre. És amikor megteszem mindig megkönnyebbülök, és arra gondolok, hogy mennyi stresszt spóroltam volna meg, ha nem húzom-halasztom, hanem egyenesen már előre inkább arra törekszem, hogy tisztázzuk a dolgokat, nézeteltéréseket.

Szóval sok sikert a beszélgetéshez neked, utána tuti jobb lesz! :)

(+1 tipp, ami nekem jól szokott jönni: alaposan rákészülni, összeszedni a gondolataimat a témával kapcsolatban és amit mondani szeretnék, így biztosan nem úgy jövök ki a szituációból, hogy bennem maradtak dolgok.)

Volt olyan, hogy készültem, de nem tudtam olvasni a papírt...

Olyan is, hogy remegett a kezem.

Olyan is, hogy meg sem tudtam szólalni. Tényleg, egy árva hang nem hagyta el a torkomat :)

Sok sikert, Kérdező! Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben!

Muszáj :)

Vagy magam miatt, mert nem hagy nyugodni, vagy a másik miatt, mert ő kezd velem beszélgetni. Nem szoktam olyankor elfutni.

Én egyre bátrabb vagyok e téren.

Sok felvállalás eredményeképpen már megedződtem kicsit. Ez nem jelenti azt, hogy nem izgulok. Csak kiállok magamért. Viszont mérlegelek előtte, hogy tényleg szükség van-e a beszélgetésre.

Spontán beszélgetéseknék pedig megnyílok, ha alkalmasnak találom arra az illetőt. Vagyis ha bízom benne. Egy életem, egy halálom.