Szerintetek gáz,hogy továbbra is hordom a maszkot zárt térben?
Szerintem nem gáz, én is szoktam hordani poros környezetben, vagy pollenek miatt. (Ezek ellen nyilván nem tudom az immunrendszerem erősíteni.)
Persze van akinek fáj, hogy nem akarok belefulladni a t@knyomba és a könnyeimbe, de az ilyenek véleményével nem kell foglalkozni. :D
Dehogy gáz! Én előzőleg pl. akkor is hordtam maszkot amikor már nem kellett hordani. Oltás előtt voltam. Oltás után is egy ideig hordtam nagyobb helyeken. Most is fogok hordani maszkot nagyobb boltokba, vagy ügyintézéskor ahol többen vannak. Az hogy nem kell hordani az nem jelenti azt, hogy nem hordható. Aki megszól ezért, azzal meg nem kell foglalkozni.
Oké,hogy azt mondták már leszálló ágban van, de azért jegyezzük meg azt is,hogy a szomszéd országban háború van, aminek következtében az emberek nem tehetnek róla, de a traumán kívül szembesültek és belekényszerültek higiéniátlan közegekbe akaratukon kívül. Kényszerből kell metro állomásokon, bunkerekben lenniük, szabadban menekülniük,megküzdeniük a hideggel, éhezniük, víz hiánytól szenvedniük, magyarán az immunrendszerüknek is több mindennel kell megküzdeniük elzárt vízcsapokkal és romos helyekkel, magyarán egy újabb mutáció veszélye is fennállhat. Borzalom ez az egész így is, de a járványos helyzettel meg még neccesebb. Bár most ugye nem beszélnek a járványról, de sanszos, hogy ezek a tényezők befolyásolni fogják a járványt is. Ha megnézed a többi mutáció kialakulási helyeit, mint pl. a delta, akkor meg fogod érteni miért írtam ezt.
Mindenkinek szabad választási joga és egyéni elhatározása, ha hordani akarja a maszkot akkor hordja.
Egyébként én élelmiszerboltban kötelezővé tenném a maszkot, akár van covid, akár nincs. Nem egyszer voltam szemtanúja annak, hogy a egyes emberek konkrétan telibetüsszentik meg köhögik a pékárukat, gyümölcsöket. Ha maszk van rajtuk, legalább a nagyját az felfogná, ha már annyira nem képes hogy elforduljon, vagy a szája elé tegye a kezét.
Szóval nem gáz egyáltalán, sőt... AZt a 30-60 percet ki lehet bírni benne.
#16
Egyébként igen, vírusoktól függetlenül is felfordul az ember gyomra attól, amit egyesek művelnek boltban a pékáruknál és a zöldségeknél.
Kórházakban, idősotthonokban tartanám meg örökre a maszkviselést. Covidon kívül se kellene összefertőzni eleve beteg, legyengült immunrendszerű, idős embereket. (Csak sajnos sokan úgy vannak vele hogy értük már nem kár.)
Én hordom és egy darabig még fogom is hordani, de úgy tudom, hogy a maszk nem engem véd, hanem tőlem véd.
A többségnek nincs 20-40 ezres maszkja, ami nekik is védelmet jelentene.
De amugy ez a rátüsszentős rész miatt azért felesleges aggódni, mert szimplán iritálhatta valami az orrát, vagy megfázott vagy allergiás.
Anélkül is elkaphatnád a koronavírust, hogy rád tüsszentettek közvetlenül. Pl. műanyag zacskón több napig is jól el van a vírus.
Én nem szoktam csúnyán nézni tüsszögő, köhögő emberre. Pl. rám is rám jött a köhögés mert kapart a torkom, mert megfáztam, a pénztáros előtt, és bocsánatot kértem, de a pénztáros jelezte egyből,hogy jaj ez olyan rossz mikor a megfázástól rájön az emberre a köhögés.
Jó fej volt, és ő nem gondolt semmi rosszra.
Amúgy is ezt a dolgot az emberek van, hogy túltolják, ha valaki tüsszent egyet, vagy köhint, akkor már megy a para. :)
Nem kell. 15-ös vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!