Milyen az aki pszichopata ? Mit követ el és mit érez ?
36 - Természetesen nincs a homlokomra írva, sőt, nagyjából az a helyzet, mint amit a 33-as írt, a legtöbb gesztusom megjátszott. Egyébként ezek nem tudatos színészkedések, gyakorlatilag reflexszerűen jönnek, tehát nem gondolom át minden köszönés előtt, hogy "na most udvariasan odaköszönök a szomszéd néninek, hogy az engem udvariasnak tartson", hanem gyakorlatilag megfigyeltem a társadalmi normákat és felvettem őket. Hogy ezt emberinek tartja valaki, vagy nem, az megítélés kérdése, elfogadom, ha szerintetek nem az.
Az is felmerült kérdésnek, hogy intelligensebbnek tartom-e magamat, ha empátia nélkül csak a saját előrehaladásomat veszem figyelembe. Nem feltétlen így fogalmaznék, inkább azt mondanám, hogy racionálisabb. Mondok egy példát, amit ha társaságban szoktam elmesélni, mindenki kiakad.
Terjed pl. egy vírus, ami mindenképp halálos kimenetelű. Van egy 100 fős társaság, ahol egy 6 éves gyereknél kimutatják a vírust. Én a gyereket azonnal megölném és elpusztítanám, ezzel megmentve 99 további életet (beleértve a sajátomat is). A legtöbb ember erre nem lenne képes, mert irracionális, emocionális okokból nem tudnának bántani egy gyereket. Az ő döntésük odavezet, hogy mind a 100-an meghalunk. Ez nagyjából válasz a 37-es hozzászólásra is, egy kicsit tényleg úgy tekintem, hogy én vagyok ilyen esetben a 100 emberből az egyetlen, aki képes észszerű döntést hozni, és igen, a többieket kicsit le is nézem emiatt.
38 - Aki a skála tetején van, az sem feltétlen bűnöző, de abban egyáltalán nincs szeretet és természetesen empátia sem. Tehát az ilyen a saját anyját is eladná egy pohár vízért, ha épp a sivatag közepén lenne és szomjazna.
40, 41, 42 - Az emberek 1%-a pszichopata, tudomásom szerint ez független a nemtől. Nem tudom, miből gondolod, hogy megölnék bárkit is, épp azt írtam, hogy nem tervezem ezt. Nem azért, mert morális aggályaim lennének ezzel kapcsolatban, hanem mert nem célravezető és magas a kockázata a börtönnek.
Erre elfelejtettem reagálni:
35 - "Azt írtad a 31-es kommentben, hogy képes lennél 100.000 Ft-ért megölni egy ismeretlen embert. Nem vagy normális."
Kíváncsi vagyok, hogy a te megítélésed szerint mi számít normálisnak. Csak mert az emberi történelem során ennél jóval kisebb indokok miatt háborúk is törtek ki, és hatalmas naivitás lenne azt feltételezni, hogy minden esetben pszichopaták robbantották ki. (Épp ellenkezőleg, a legtöbb háború színtiszta racionális gondolkodással elkerülhető lett volna, ami a pszichopaták sajátossága. Ha mindenki pszichopata lenne, soha az életben nem tört volna ki focimeccs miatt háború, mint anno Salvador és Honduras között, ami több ezer halottal és több tízezer sérülttel járt...)
Vagy ha már itt tartunk, nézzünk egy másik példát. Mi, akik húst eszünk, egy olyan rendszert támogatunk, ami állatok milliárdjait szörnyű körülményekre kényszeríti, az egész életük kínok közt zajlik, szenvednek, mindezt azért, hogy egy szelet hús a tányérunkra kerüljön. Ezen az alapon tehát majdnem minden embert el lehet ítélni, hiszen ők konkrétan egy olyan kínzást támogatnak, amelynél a halál már szó szerint megváltó erejű, mindezt egy darab húsért. Akkor ki a normális és ki nem?
48 - Egyetértek, de ebben a példában én nem a gyerek sorsáról döntök, hanem a másik 99 emberéről azáltal, hogy megmentem őket. A teoretikus példában azt írtam, hogy a vírus kimenetele mindenképpen halálos, tehát a gyerek sorsa azáltal eldőlt, hogy ő megfertőződött. Nem azt mondom, hogy örömmel választanám ezt a megoldást, hanem azt, hogy ez az egyetlen járható mód arra, hogy túléljük.
Érdekelne továbbra is, amire nem kaptam választ, hogy szerinted hagyni kéne akkor mind a 100 embert meghalni, vagy mi lenne az alternatíva?
Borzasztó, mennyi idióta hozzászólás jött. Ha nem értetek valamihez, ha nem tanultatok vagy olvastatok valamiről MEGBÍZHATÓ forrásból, mi a qrvaanyátoknak szóltok hozzá? Korábban kb 2 ember volt képes leírni normálisan. Csak szólok.
Lehet rohamot kapni és rátenyerelni a piros gombra, de attól még nem lesz valami hülyeség és a másik sem igaz. Legyen már annyi bennetek bammeg, hogy valamire rákerestek és normális, szakmai forrásból tájékozódtok, aminek az alján ott van normális formátumban a FORRÁSMEGJELÖLÉS, nem pedig valami retek női magazinból húztok ki infókat, amit egy baszatlan p*csa írt, akivel szakított a pasija és jólesik ráaggatni a pszichopata meg a nárcisztikus jelzőket...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!