Vannak itt olyanok(őszintén remélem többen) ,akik (nagyon) sikertelenek voltak az életükben -kifejtésben pár ötlet-aztán valahogy csak beindult a nála a szerencse gépezete? Mi volt a fordulópont?

Elég szerény körülmények között éltem.Egyedül és egyszerű életem volt.Akkor változott meg az életem, mikor a spiritualitás felé fordultam.

Őszintén leírom, bár sokan sejtik rólam, hogy valami van az mögött, ahogy most élek.

Eladtam a lelkem, cserébe megkaptam mindent amit kértem.Több hónapot készültem rá, mire minden csillagállás, holdállás olyan volt, ami ideális volt egy démon megidézésére.Rituáléról nem akarok többet írni, ez nem ezoteria kategória.

Anyagi javakat és szexuális kapcsolatokat akartam.

2000-es évek elején nyertem az egyik magyar szerencsejátékon, egy hatalmas összeget.Mikor megkaptam, egy kanadai bevándorlási ügyvéd segítségével Kanadába költöztem.Elsőnek Torontoba mentem, ott éltem egy darabig, rengeteg kinnti magyar van kinn, ottani magyar közösségekbe jártam, majd mikor megtanultam a nyelvet, a kanadai prérin vettem egy hatalmas farmot.Közben megtalált az a lány is akit kerestem, bár nem mondtam neki az elején mennyi pénzem van, csak úgy belémszeretett.Úgy 5 éve vettem Magyarországon egy kis vidéki házat, ha hazajövök oda megyünk mindig.5éve kétlaki életet élünk, télen itt vagyunk Magyarországon, mert itt enyhébbek a telek, tavasztól ősz végéig meg Kanadában.

Megkérném aki privátot akar írni ne tegye, senkinek nem fogok segíteni hogy miként csináltam ilyen rituálét.

Életem legszebb éveit töltöttem Kanadában, amiért hálás vagyok annak a pillanatnak, hogy rátaláltam a spiritizmusra.

Most 50 felé közeledve már jólesik megint szülőhazámban is lenne egy kis időt.

Amerikai romantikus filmek azt tanították, hogy a szerelem/nagy ő hírtelen csak megtalál és minden simán fog menni.

A valóságban rá kellett jönnöm, hogy mindenért küzdeni kell.

Ha azt akarod, hogy megtaláljon a szerelem aktívan keresni kell.

Velem valami ilyesmi volt. Depressziós voltam eléggé, sose jött össze semmi. Borzalmasan szenvedtem a magánytól, minden nap durva kétségbeeséssel éltem együtt.

Aztán egyszer csak a szokásos szar összeülös iszogatós estén ami évente csoda, ha 2 szer megtörtént akkor is többnyire borzasztó szokott lenni, valamiért magukkal hoztak egy lányt aki utána rám írt, én elhívtam randira és összejöttünk.

Onnan fordult minden.

Bár borzalmas vége lett 1.5 év után a kapcsolatnak és úgy tűnt elvesztettem mindent, de hamar kiderült, hogy nem és megint szerencsém lett.

Az előtt meg legalább 6 évig folyamatosan minden nap szenvedtem a szerencsétlenségemben.

Azóta az elmúlt 4-5 évben jól alakultak a dolgaim nagyjából, legalábbis a korábbihoz képest feltétlenül.

A többi meg majd kiderül, mert most is vannak tervben nagy dolgok, amik nem csak rajtam múlnak, szóval elválik majd idén merre tovább.

Ma már fura és félelmetes is egyben visszagondolni arra a hosszú időszakra, mikor tényleg semmi sem sikerült bármit is szerettem volna és bármibe is vágtam bele.

Mindig is biztos voltam benne, hogy meg vagyok valami módon átkozva. Talán most már nem így van :D

Igazi megváltás volt, szó szerintem 1 ik ugyanolyan fos szar nap után a másikba minden változott. De erre borzalmasan sok évet vártam, borzalmasan sok energiát veszítve.

A magam szintjén relatív sikeresnek mondhatom magam.

Gyerekként kifejezetten szegények voltunk, apám alkoholista munkanélküli volt, anyám minimálbéres. Egész gondolkodásuk a "majd lesz valami" volt.

Fél életemben a külsőm miatt szóltak le, ronda vagyok ez tény. Csóró egyetemista is voltam, tanultam, de mellette elcsesztem az egyetemet elég csúnyán.

Egész életemben beforduló, önbizalomhiányos, depressziós voltam. Ez olyan 25 éves koromra csúcsosodott ki amikor rendszeresen gondolkoztam az öngyilkosságon is.

Aztán szép lassan változtam a dolgok.

26-27 évesen kezdtem aktívan dolgozni, elkezdtem félretenni, mellette simán megvehettem oylan dolgokat amiket az előtt sosem. Jó telefon, jó számítógép. Aztán ahogy ezek meglettek, elkezdtem inkább élményeket gyűjteni.

Kirándulás, túrázás, utazások.

Pár éve lett jogsim, céges kocsim, fél éve vettem meg az első lakásom. Kezdésnek egy Kőbányai atom felújítandó panel, aminek z újítása haladgat szépen, lassan.

Tervem szerint mire 33 leszek idén, addigra készen lesz teljesen, bebútorozva de már benne lakom jelenleg is.

A külsőségeket is sokkal jobban félre tettem, elfogadtam, hogy vagyok aki vagyok. Ez által sokkal nyitottabb lettem, az elmúlt években rengeteg embert megismertem, lettek barátságok, voltak egyszeri jó beszélgetések.

Egyik oldalról a mai napig elfog az önpusztító érzés, hogy semmire nem vittem, csak egy csóró, elhanyagolt panellakó vagyok tulajdonképpen.

Másik oldalról meg ha azt nézem honnan indultam, akkor tulajdonképpen egy teljesen átlagos életet felépítettem magamnak. Vannak barátaim, kapcsolataim, keresek annyit, hogy az elmúlt években nem kellett nélkülözzek.