Akik most vállalnak gyereket, gondolnak a jövőre?

Én egyszer nagyon szeretnék apuka lenni, aki minden tudását átadva felkészíti gyermekét az életre. Csodálatos dolognak tartom.

de..

Már a covid előtt is nagyon pesszimista voltam a jövőnket illetően. Úgy gondolom, hogy a globális környezetszennyezés miatt átléptük a kritikus pontot, ahonnan nincs visszaút. Lehet rajta vitatkozni, de minden ebbe az irányba mutat. Azt gondolom, hogy az elkövetkező pár évtizedben jelentős átalakulás megy végbe globális szinten, amihez bizonyára alkalmazkodunk, de milyen árat kell majd ezért megfizetni?

A társadalmunk is egyre inkább szélsőségekre bomlik, főleg ami itt Magyarországon megy az egészen szürreális. Én nem Németországban, nem az Egyesült Államokban sem Norvégiába nem szeretnék elköltözni, hisz ideköt a családom, a barátaim, az életem.

Néha az a meglátásom, hogy egy esetleges háború sem elképzelhetetlen. A nagyhatalmak folyamatosan feszegetik egymás határait, és előbb-utóbb találnak rá módot, hogy egymás torkának ugorjanak.

Ezeket igazából lehetne sorolni reggelig. Közel-kelet, migrációs problémák, nyersanyag hiány, erdőtüzek, elsavasodó tengerek, mikroműanyag, vírusok, egyre pusztítóbb viharok, elsivatagosodó termőterületek, atomnagyhatalmak, egészségügy, ésatöbbi.

Aki most gyereket vállal az szokott ezeken gondolkodni? Vagy lehet, hogy az Y generáció előtt is volt, aki ezt gondolta aztán mégis egy viszonylag "békés" és "élhető" életünk volt az elmúlt 30 évben? Én tényleg nagyon borúsan látom. Mintha az emberekben lenne egy önpusztító ösztön ami folyamatosan a teljes megsemmisülés felé tartana.