Mit tettetek volna a helyemben?

A második évemet végzem az egyetemen felsőoktatási szakképzés szakon. Gyakorlati időszak van, mindenki keresi a saját gyakorlati helyét. Sok keresgélés után 2 részmunkaidős állást találtam. Így elvileg meglesz a kötelező óraszám. A szakdolgozatomat is írom, de egyszerűen el voltam akadva. Óriási mértékű stressz volt rajtam. Féltem, hogy félévet kel ismérelnem. Ma tört el nálam valami. Beszéltem a konzulensemmel, hogy ma délben beszéljük megy hogy mik a kérdéseim a szakdolgozattal kapcsolatban. A konzulensem mondta a délt, mert az előtt egy gyülésen van, és azt mondta akkor, hogy addigra visszajön az egyetemre. Ebből az lett, hogy fél 12 órakkor odamentem az irodájához. Nem akartam késni. De nem jött. Délután negyed 2 órakkor úgy voltam vele, hogy beszélek a TO-val, hogy akkor most mi legyen. ( nincs meg a konzulensem telefonszáma). Felhívták, de nem vette fel a telefont, ezért Facebookon ráírtak. Rövidesen válaszolt, hogy még nem tud ott lenni, és, majd kapcsolatba lép velem. Nem tudtam, hogy várjak még rá, vagy ma már nem beszélünk. Végül úgy voltam vele, hogy hazamegyek. De ez volt a töréspont. Elkezdett hullani a könnyem. Be akartam menni az egyetemi WC-be, hogy megnyugodjak. De egy bácsi leszólított, mert keresett valakit és hasonlítottam rá, de nem én voltam. Látta rajtam, hogy ki vagyok akadva és megkérdezte, hogy mi történt, kell-e segítség. Én csak annyit mondtam, hogy nincs semmi baj, csak több hónapnyi bent tartott stressz kijött belölem. Kérdezte, hogy bántalmaznak-e a munkámban vagy valahol, hogy így reagálok (eddigre már nem kicsit sírtam). Természetesen erre nem volt a válasz. Tudom, hogy csak segíteni szeretett volna, de végül elköszöntem tőle és a mosdó felé vettem az irányt. Ott kiadtam mindent magamból és már frisebb fejel mentem haza. Utólag visszagondolva lehet, hogy nem kellett volna "elmenekülnöm" a segíteni akaró férfi elől. Tartok tőle, hogy lehet megbántottam. Nem tudom.....