Azok akik a suliban ilyen szerencsétlenek voltak, azoknak hogy alakult később az életük?

Sz@rul.

Csöndes vagyok ma is.

Nincsenek barátaim.

Nincs kapcsolatom.

Egyedül vagyok.

Egyke gyerek vagyok, magamnakvaló. Suliban, felnőttoktatásban, egyetemen első években mindig egyedül ültem és félrevonultam szünetekben, de valahogy mindig mellém szegődött egy-egy másik csendes ember.

Munkában ha olyan napom van akkor tudok nagyon társasági ember lenni, szeretnek velem dolgozni, bár engem rendesen lefáraszt ez a sziporkázás nap végére. Ha zárkózott emberrel kell együtt dolgoznom annak csak örülök, utálok beszélgetni.

Azt mondhatom jó karriert futottam be, szeretem a munkámat is, de a sikeremet annak tudom be inkább, hogy amíg mások szociális életet éltek, bulizni, szórakozni jártak, én egyedül tanultam, és fejlesztettem magam.

Kèrdező? Az sosem jutott eszedbe, hogy az általad szerencsètlen címkével felruházott egyénekhez esetleg odaülj néha pár szót beszèlgetni? Ja nem, mindjárt gondoltam.

Hidd el, sok ember szemében a te fajtád is elég szerencsétlen.

Amúgy kérdésedre válaszolva, képzeld én is egy introvertáltabb típus voltam, csendesebb, jó tanuló. Kapcsolatom nem volt akkoriban, mert nem éreztem szükségét, hogy kiélt k*rva legyek már 16 évesen, mint a hozzád hasonlók :D és sok barátom sem volt, mert a közösség többsége hozzád hasonlóakból állt.

Sikeres szakember lettem a pályámon, màr pàr éve boldog házasságban élek, minden szupi, barátok esetén maradtam a minőségnél, mint sem a mennyiségnél.

A kérdésed szörnyen irritáló, fellengző, látszik hogy te vagy a szerencsétlen, mert lenézed azokat, akik nem olyan nagyhangú, arrogáns egyedek mint te. Sok ilyennel találkoztam, mint amilyen te is vagy. Sok sikert a jövődben, egyszer talàn benő a fejed lágya.