Fiatal felnőttek nektek nem ismerős ez a rossz érzés?

Ooh igen, de még mennyire! Igaz, nekem ez a korszak úgy 10 éve már lezajlott, de nagyons is emlékszem. Ez egy olyan probléma, veszteség, amit el kell gyászolni, és meg kell szokni az új berendezkedést.

A barátok már kevésbé érnek rá, teneked is kevesebb lesz az időd, leköt a munka. Ritkulnak az összeröffenések - ami totál normális volt, hogy a minden hétvégén 6-8-10-en is akár elmentetek valahova, abból lesz havi egy, és akkor is csak pár emberrel.

Ez egy normatív krízis, amin át kell menni, meg kell szokni az újat.

Sajnos ismerős nekem is, annyi különbséggel, hogy nálam ez 5-6 éve történt meg, még gimi és egyetem határán. Fel is nőttünk, más irányba is ment az életünk, más lett a ritmusunk, a prioritások is változtak, szóval nem volt egyszerű és kellemes sem.

Ez valóban olyan dolog, ami sajnos elkerülhetetlen, és fájó, pláne, ha hirtelen történik, nem pedig fokozatosan. Bár az utóbbi sem sokkal kellemesebb.

Ahogy előttem is írták, ezt meg kell gyászolni, ezeket az érzéseket meg kell élni. Tapasztalat, hogy nem előnyös, ha elnyomod őket magadban.

Ismerős csak tinikoromtól kezdődött mert dolgoznom kellett suli mellett. Amit nagyon bánom. Nekem felnőttként most jobb mint tiniként volt, mert eddig heti 1 szabadnapom volt ami tanulással ment el.

Igen. A barátok MINDIG ott voltak skype-on, késöbb discord-on és most van hogy nincsenek mert dolgoznak. De én felnőttként többet vagyok otthon.

Ez volt az ára annak hogy nincs diákhitelem. Nem érte meg.