30 évesen semmim sincsen, de sajnos még most sem tudom mi az amivel tudnék egész életemben foglalkozni. Ennyi idősen már megkellett volna magamat találni?

3~

Viszont nem kell mindenkinek lakás és cég... Talán nem azért mondtad, de felesleges fellengzősködésnek hangzik.

#15

Szerintem elenyeszo kisebbseg az aki ha valaszthatna, hogy legyen lakása vagy ne, az utobbit valasztana.

Szinten igaz egy jol fizeto karrierre.

Megjegyzem ezekbol mindketto lehetove teszi az elet mas teruleten is az onmegvalositast, legyen az utazgatas, gyerekek, stb.

Kedves kérdező! Engedd meg, hogy elmeséljem az én élettörténetem, egy kicsit hosszabban kifejtve.

Előre szólok, nem sajnáltatni szeretném magam, csak próbálom megérttetni veled, hogy a te helyzeted nem mindig olyan rossz, vagy annyira rossz, mint amilyennek gondolod.

A nagyszüleim anyámat szerény körülmények között nevelték fel. Már gyerekkorában azt látta, hogy gyakran a szomszédokhoz kell menni ételért, a 80s évek elején. Anyám kistestvérei sem bővelkedtek az anyagiakban. Még középiskolába sem mehettek, mire oda került a sor, mert nem tehették meg anyagilag. Anyám felnőtt szakma, és egyéb végzettségek nélkül, kőkemény fizikai munkákból eltartva magát, már egész fiatal korától.

Persze munka nem mindig volt. Kézi erővel végzett föld és egyéb mezőgazdasági munkákból az előrelépési lehegőség nulla volt, így neki az egyetlen megoldást a szegénységből az jelentette, ha apámmal családot alapít.

Alig fél év után (SAJNOS) megszült engem 19 évesen, az akkor 24 éves, egyébként teljesen árva apámnak. Apám akkoriban pesten dolgozott, de neki sem volt szakmája, jogosítványa, csak egy akkoriban elégségesnek számító fix jövedelme. Sokáig az anyai nagyszüleimnél laktak, mert saját házra, vagy albérletre még nem volt elég pénzük. Persze a nagyszüleim sok pénzt vártak a közös költségekbe, nem foglalkozva azzal, hogy ott van rajtuk egy pár hónapos gyerek. Apám azért dolgozott szinte, hogy ott lakhassanak anyám szüleinél.

Össze is vesztek ezen, így onnan el kellett jönniük. Később rokonoknál laktak, sőt anyámék szerint egy pajta szerű fedett kis férgekkel teli helyiségbe is kényszerültek velem együtt. Apámék 7-en vannak testvérek. A többi testvérének sem volt szakmája, sem munkahelye. Ha apámanak volt egy kis pénze, szét kellett osztania, ha akarta, ha nem. Alkoholista lett a kilátástalanság és a szülei emléke miatt. Nagyon rossz emlékekkel gondolok vissza azokra az időszakokra. Csak sok évvel később hozta magát egyenesbe, amikor hitelt vettek fel és építkezni tudtak.

A ház felépítése előtt megszületett a húgom, és az öcsém. Szörnyen kicsi volt a ház. (2 szoba, 3 gyerek + a szüleim). Éveken át az öcsémmel kellett egy 3x4 méteres kis szobában aludnom. Mosdó/wc egy 2x2 méteres kis lyukban volt. A ház talán valami 50nm, ennek ellenére szép emlékeim is voltak ott. Hiányzik néha..

Általános iskola után középsuliba mentem, amit egy fél év után ott is hagytam, hogy dolgozni tudjak. 6 éven át tartó segédmunka után jogsit csináltam, autót vettem. Sajnos a szüleim nagyon irigyek voltak rám, amikor látták, hogy fejlődök. Anyámtól már egy tányér ételt sem kaptam utólag, amikor esti képzésen hegesztő szakmát szereztem. Sajnos nem dolgoztam még benne, de valamiért úgy az anyai családtagjaim, mint a apai rokonaim irigyek voltak rám. Ha pénzem volt, elvették tőlem, apámnak cigire, anyámnak meg a közösbe kellett bele adni. Szerinte én "sokat eszek", ő ezért honorálást vár. A korai szűlése miatt anyámat sokkal inkább tekintettem a nővéremnek, mint az anyámnak. Mai napig nem tudok neki megbocsátani a korai születésemért.

El is menekültem tőlük 4 éve, Budapestre. Egy étteremben vagyok konyhai kisegítő, mellette esti gimibe járok. A munkahelyemen kaptam szállást, így van hol lakom. Havi egyszer látogatok haza, de azt is sokallom. Valahogy a talpamra álltam segítség nélkül, viszont én már nem követem el azt a hibát, hogy gyereket vállalok! Soha! Részemről ki kell pusztulnia ennek a vérvonalnak, mert el van átkozva mind anyagilag, mind érzelmileg. Barátnőm sem volt még, amit nem is bánok.

Mindent gyermekkorról hozunk, kedves kérdező! Mára azt kívánom, bárcsak ne születtem volna meg, mert ez az élet csak szenvedés, de minden okkal történik. Talán az én életemnek is van valami célja. Még nem tudom. Jelenleg azon vagyok, hogy anyagilag segíteni tudjam a testvéreim és elmehessünk külföldre, egy szebb élet reményében.

Ne add fel! Meg fogod találni magad, mégha ez évekbe is kerül. A legjobbakat kívánom!

Sokan vannak, akiknek nem sikerül azonnal, tizen- huszonéves korban, megtalálni a hivatásukat. Szintén zenész, szóval átérzem, ez mennyire nem könnyű így.

Viszont még így sem szabad csüggedni, feladni. El fog jönni majd az az idő, amikor megtalálod önmagad, a hivatásod és a célod. Kitartás, és járj nyitott szemmel.

Nézd kérdező, Albert Schweitzer (alias Oganga, avagy Nagy Fehér Varázsló) éppen harminc éves volt, amikor elismert teológusként és orgonistaként úgy gondolta, hogy ő elmegy gyógyítani a Fekete Afrikába, és beiratkozott az orvosi egyetemre 1905-ben. Elvégezte. És 1913-ban alapított kórházat Afrikában. Őt a Világháborúk is megakasztották többször. Mind a két kontinensen működött, Európában koncerteket adott, aminek a bevételeiből próbálta finanszírozni a Lambarénei kórházat. És gyógyította Afrika szülötteit. Akik őt a Nagy Fehér Varázsló névvel illették, és annyira szerették és tisztelték, azt híresztelték róla, hogy a világ legfélénkebb állatai az okapik is a kezéből esznek, mert tud az állatok nyelvén is.

Szóval egyrészt nem kell ugyanazzal a dologgal foglalkoznod egész életedben. A világ elég gyorsan változik ehhez.

Hatvan éves elmúltam én is, és előbb tudományos kutatással foglalkoztam tudományegyetemen, közalkalmazottként, később az informatika világába csöppentem, akkor már vállalkozóként. A hőskorban (a múlt század végén) még internetkávézó társtulajdonos is voltam. Ma számítógép üzemeltetéssel foglalkozva keresem a kenyerem. De vonz a croissant és a kovászos kenyér előállítás is, családom nagy örömére. Az enyém sokkal finomabb mint a bolti. Majd ha az informatikából végleg visszavonulok, akkor talán teszek még egy kitérőt a pék szakma felé, és a fiammal nyitunk egy kis kézműves pékséget. Most nagy divat ez. Vajon akkor is az lesz, amikor visszavonulok? Ezt még nem tudom. Egész életem azzal telt, hogy alkalmazkodtam a változó körülményekhez. De úgy érzem teljes életet éltem, és közben végigéltem az internet teljes történetét. Nekem még van Microsoft DOS 6.22 floppy-s jogtiszta telepítő készletem. Ami a mai napig működik. Egész múzeumra való eszközöm van a régmúltból (a floppy olvasóktól a tv-tunel kártyáig) dobozokban, de nekem ilyen kiállításokhoz nincs tehetségem. Sokmindenben nem vagyok jó én sem.

De úgy gondolom, te is képes vagy megtalálni azt, amiben kiteljesedhetsz. Drukkolok neked!