Egy mai 20 éves, ha az élete múlna rajta rájönne (magától), hogy utcai fülkéből is lehet telefonálni?
19
Olyan előtt, akit utána sose látnak. Amúgy meg nem múlik ezen senkinek az élete, ahhoz mondjuk mentő hívásnak vagy ilyesminek kéne lennie.
#22
1.
Mert a "mindenképpen kellett telefonálni" nem azt jelenti, hogy később, amikor hazaért kellett telefonálni, hanem most.
2.
A válaszoló azt is bekamuzta, hogy vesz valami olcsó mobilt, csak azt elfelejtette, hogy SIM kártya is kell hozzá, meg adategyeztetés is, amihez internet is kell. Szóval maga se tudja mit csinálna, ha hirtelen telefonálni kellene, de azért ideböfög valamit, amit biztosan nem csinálna.
Ezért félfogyatékos, megértetted?
#3
Nekem nem kínos a magánéletem, de az intim részeit amúgy is személyesen szoktam megbeszélni az adott emberrel, nem telefonon. Néha írásban, de az megint más.
Kétszer kellett idegentől telefont kérnem: egyszer édesapámat hívtam fel, hogy megmondjam, mikor érek a megbeszélt helyre, hogy addigra odaérjen, egyszer pedig taxit hívtam. Szerintem egyik helyzet se volt kínos.
Az ember akkor kér el telefont, ha sürgős és fontos dologról van szó, nem pedig azért, hogy a magánéletéről fecsegjen.
23/N
#26
Továbbra is ott tartunk, hogy csak hipotetikus cselekvésekben vagy hajlandó gondolkodni, miközben a való életben teljesen nyilvánvaló, hogy nem ezt csinálnád?
#28
Akkor kétszer zaklattál valakit olyan miatt, amit megoldhattál volna egyedül is és kétszer fizette más a telefonálásodat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!