Min múlik az, hogy valakit kikezd az élet vagy sem? Veleszületett természet?

Példának, itt vagyok én: Nagyon gyenge önbecsülés, sok dologba nem kezdek bele, mert félek, hogy nem fog menni, nehezen bízok emberekben, depresszív alkat vagyok, mindenben inkább a rosszat látom, fiatal korom ellenére meg vagyok keseredve, azt érzem belefáradtam mindenbe. Gyerekkoromban bántalmaztak az osztálytársaim, a testvérem és olyan szülőktől jövök, akik alaposan elültették az önbizalomhiányt.

Egyébként megtartom magamnak a problémáimat, a körülöttem élők nem veszik észre, hogy ennyire negatív ember lennék. 24 éves lány vagyok.

Van egy fiú barátom, aki tipikusan a teljes fogsorral folyton vigyorgó ember, mindenbe belevág, hatalmas az önbizalma, szerethető, minden összejön neki, törtető alkat. Szeret élni, élvezi az életet.

Közben neki se volt könnyű gyerekkora. Ők elég csórón éltek, az apja rendszeresen verte, néha egy nagyobb lélegzetért is, sose ismerte el a sikerét. Azt mondta, ő meg pont azért hajt és él, hogy bizonyítson. Mindezek ellenére is tartja a kapcsolatot a szüleivel. Belőlem az el nem ismerés inkább kiölt mindenféle vágyat, míg benne meg pont ez tüzelte fel. Min múlik az, hogy ki hogyan reagál? Náluk szinte naponta veszekedtek a szüleik, úgy, hogy még elmenni sem tudott előlük, maximum lelépni otthonról, mert egy kicsi, 2 szobás lakásban nőtt fel.

Miért van az, hogy a rossz gyerekkor valakit megnyomorít, míg a másikat hajt?