A középsúlyos vagy súlyos autista emberek hogyan tudnak a társadalom hasznos tagjaivá válni? Mit szeretnének: különlegességük elismerését vagy hogy ugyanúgy kezeljék őket? Az intelligensebbek taníthatóak a társas normákra?

Kézműves dolgokban általában jobbak olyanokat szoktak csinálni.

Meg van az amikor világhírű művész lesz belőle.

Szerintem amelyik nem agresszív, tud viselkedni, annak találni bőven olyan foglalkozást, amiben nagyon jó lehet.

Amelyik nem tud viselkedni, az sajnos soha... kb ugyanaz, mint a visszaeső, különösen visszaeső, elvileg mentálisan egészséges bűnözők. Javíthatatlanok. Etetjük, eltartjuk őket, de sosem lesznek integrálhatóak, nem lesz párkapcsolatuk, nem lesznek gyerekeik, ha meghalnak a szülők, nagyszülők, családjuk sem....

Bent ragadnak egy specifikus intézményben, és ott élik le a hátralevő életüket. Szomorú... ha én volnék súlyosan fogyatékos, vagy kiszolgáltatott, én nem szeretnék így élni, mások terhére lenni.

Csak a magam nevében tudok írni, mert ahány autista ember, annyiféle...

Nem kell elismerés, nem tekintem magam ettől "speciálisnak", nem szeretek a középpontban lenni semmilyen szempontból. Nem gondolom magamat különbnek bárkinél, csak azért mert autista vagyok.

Ez olyan mint hogy valaki matekból jobb valaki meg irodalomból. Egyik se értékesebb vagy különb a másiknál, az egyik matekban erősebb és irodalomban gyengébb a másik meg fordítva. Aki matekból gyengébb attól tudom, hogy nem várhatom el a matek 5öst, aki meg irodalomból, attól meg nem várhatom el az irodalom 5öst.

Ha ugyanugy kezelsz, akkor a lehetetlent várod el, mert vannak dolgok, amik sajnos nem fognak menni úgy mint másnak, és ha elvárod esetleg arra "neveled" a masikat, hogy a lehetetlent ő is várja el magától, es próbálja teljesíteni, mert "más is meg tudja csinálni akkor te is", és csak azzal fog ujra es ujra szembesülni, hogy nem sikerül, megint és megint és megint. Mert a lehetetlent várják el. Ez egyenes út a nulla önértekeléshez, depresszióhoz kiégeshez. Holott ezek nélkül is lehet autistának lenni, teljesen boldogan. Mert nem az autizmus okoz ilyeneket, hanem az ha el van várva olyan, amit nem tudunk teljesíteni.

Tanítani sem kell az előzőek miatt, mert csak plusz stresszforrás, eredménye meg nem/nagyon kicsi lesz, ami a befektetett energiát egyáltalán nem éri meg, mert rengeteg stressz és erőfeszítésből nagyon kicsi eredmény van csak. Akkor már érdemes az energiát abba befektetni ami jól megy, és eredményes. Az előző pelda alapján, ki gyenge irodalomból, de remek matekból, azt sokkal érdemesebb matekból képezni, mint lenyomni a torkán az irodalmat, ami a sok munka utan se fog sokkal jobban menni, csak elmegy vele az energia meg az idő (ahelyett hogy mondjuk a matekra lehetett volna fordítani, amihez tehetsége is van és szereti is)

Amivel segíteni tudsz:

Elfogadás. Tudod azt, hogy valami nehezebben megy nekünk és nem várod el vagy kevesebbet vársz el belőle (ahelyett hogy bevasalod rajtunk és kiköveteled, mert "másnak is megy", meg "tudsz te alkalmazkodni").

Ehhez valamennyi ismeret kell, hogy mi az autizmus, mik a jelei, mit várhatsz el.

Pl.: autistáknal előfordul a szenzoros érzékenység (DE! ez sincs midnenkinél!!!)

Bizonyos fizikai ingerekre nagyon érzékenyek vagyunk pl bizonyos hangok, tapintasú anyagok, fény, szagok stb.

Na ilyen helyzetekben pl ne mondd, hogy "jajjj hát kibírod te", és ráerőlteted. Vannak helyzetek amikor nincs lehetőségünk az ilyen ingereket kizárni, és akkor nem tudjuk megválogatni, hogy alkalmazkodunk-e vagy sem, mert alkalmazkodni KELL. Ezért, olyan helyzetekben, ahol nem szükséges elviselni a bántó ingert, sokkal kevesebb energiánk és képességünk marad az alkalmazkodásra, hiszen ahol nem tudtuk kizárni az ingert, ott muszaj volt. Na én ilyen helyzetekben kapom meg, hogy "jajjj kibírod ezt". Aztán jön a meglepődés, amikor kiakadok.

Ez most csak 1 példa a sok közül.

Ugye sajnos még mindig ott tartunk, hogy a nagy többségnek az autizmus = az esőemberben lévő pasassal. Ez pedig nem is lehet távolabb a valóságtól.

Informálódni kell. Akinek a környezetében van autista, valószínűleg utánakeres (már ha érdekli a családtagja jól-léte).

De az lenne a legjobb, ha az oktatásban is szó esne nem csak erről, hanem úgy általában a korunkban nagyon gyakori adhd-ról, függőségekről meg úgy általában a mentális egészségről.

Szóval ha segíteni akarsz akkor:

- elfogadással

- a nekünk nagyon terhes helyzetekbe való beleerőltetés elkerülésével tudsz,

Plusz kerüld a hasonló megközelítéseket, mint: "jajj ezt kibírod", "másnak is megy ez", "meg kell erősödnöd, ne legyél ilyen kis érzékeny", "tanulj meg alkalmazkodni", "menne az ha tényleg akarnád" és más hasonló toxic mondatok, ugyanis mindegyiknek az az üzenete, hogy "változz meg, mert így ahogy vagy nem vagy jó". Általában, aki ezt mondja annak fogalma sincs arról, hogy mennyi alkalmazkodással jár ez, akkor is ha nem látod rajtunk, és nem adjuk jelét, akkor is alkalmazkodunk (mert nem tehetünk mást).

Ja és a diagnózist hagyjuk meg szakembernek, mert a másik nagyon gyakori, amit megkap az ember, hogy "nem is nézel ki autistának". Emögött is általaban a tájékozatlanság van.

Ja bicsi, most látom, hoyg középsúlyos vagy súlyos autisták.

Én a gengébbről irtam, bocsi.

Előző...

#5

A 4es hozzászólásban leírtam hogy elnéztem a kérdést, és az enyhéről írtam.

A magasan funkcionaló autizmus pedig azért magasan funkcionáló mert fog tudni írni olvasni, és fogsz tudni vele beszélgetni.

Látszik, hogy végig se olvastad, mert erre direkt felhívtam a figyelmet, hogy egy típus-reakciója a tájekozatlan embereknek, hogy "nem nézel ki autistának".

Most már azt is tudjuk miért vagy tájekozatlan - mondjuk mert végig se olvasod, amit valaki leírt. Vagy mert azt hiszed jobban tudod, mint több szakember....

A szakemberek szerint középsúlyos autista vagyok, néhány hozzászóló szerint viszont nem, mert tudok értelmesen fogalmazni és írni :D

Én nem a különlegességem elismerését szeretném, hanem a nehézségeimét, és azokra segítséget kapni, ha lehetséges.

Egyébként tanulok és dolgozok, szóval gondolom a társadalom hasznos tagjának számítok. Önállóan még nem tudok élni, de szerintem egy nap majd azt is el fogom érni.