Kaptatok valamilyen szülői segítséget a felnőtt élet elkezdéséhez ?
Én a szerencsésebbek közé tartozom, kaptam anyagi és elméleti segítséget is.
Abban a 3 évben amég egyetemre jártam kaptam havi 100ezer forintot (19-22-ben volt, csak hogy tudjátok m3nnyit ért), ezt úgy használtam fel ahogy akartam.
Emellett a tapasztalatokat, ötleteket megbeszéltük, megbeszéljük sokszor, mondjuk ez nem egyoldalú segítség mert oda-vissza működik az információcsere.
Nem tettek ki utcára, míg tanulok. Nem kellett tanulás mellett dolgoznom. Nem kellett sz@r munkát elvállalnom a kezdetekben. Emellett nem egy mérgező családi légkörben nőttem fel.
Ennél több segítségre nem volt szükségem.
Engem gyakorlatilag semmivel nem segítettek, egyetem alatt is csak havi pártízezerrel, miközben mindkettőnek háromszintes háza meg 30 milliós autója volt. Egy nyamvadt lakás önerőre nem tettek félre 20 év alatt, pedig bőven megtehették volna. Még szerencse, hogy jó testi adottságokkal rendelkezek és pár sugar daddytől megkaptam azt, amit a szüleimtől kellett volna.
Ha lesz gyerekem, biztos, hogy támogatni fogom minden erőmmel. Szerencsétlennek nem keseríteném meg az életét, ha már akaratán kívül megszületett.
Szerencsés vagyok, mert az alapszakot otthonról ingázva végezhettem el, mindezt úgy, hogy mellette nem kellett dolgoznom. Mármint lejelentett, "igazi" munkahelyen. Feketén sosem dolgoztam, mielőtt az jönne le belőle.
(A gyakorlatok előtti évben az egyetemen dolgoztam, azonban "csak" hallgatói szerződésem volt, és hiába vagyok még mindig nagyon hálás az akkor kapott összegért, meg a megszerezett tapasztalatokért és tudásért, - az még akkor is nagyon alacsony bérezés volt.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!