Most akkor végül is mi lenne a modernkori feministák célja?
Én úgy tudtam régen a feminizmus célja az volt, hogy megvalósuljon az egyenlőség a két nem között. Ezt szerintem már rég sikerült elérnünk. Szavazhatnak a nők. Bért is ugyanannyit kapnak, pl nálunk is mindenki ugyanannyit kap azonos pozícióban. A bíróságok is keményen elitélik a nőverőket, ahogy a társadalom is. Voltak is ilyesmi celebhírek, ott a kommentekben is nagyon jól látni hogy teljesen felzárkózott mostanra ez a jelenség is a normálishoz.
Mondhatni megvalósult az egyenlőség. De akkor miért jönnek még mindig olyan sokan az elnyomással? Egyáltalán mi számít mostanra náluk elnyomásnak, és hol lenne szerintük ennek az egésznek a vége, ahonnan megállnának és megelégednének a helyzettel?
"Szóval nektek feministáknak mi a véleményetek az olyan szélsőséges nőkről, akik átestek a ló túloldalára, és folyamatosan a férfiakat gyalázzák mindenért? Azokról, akik kettős mércét alkalmaznak, és a nőt felmentik ugyanazért a dolgokért, amit ha férfi követ el akkor gyűlölködve és szídalmazva gyakorlatilag sokszor egyenesen a halálát kívánják? Akik megvetően fröcsögnek a férfiakra, sokszor minden előzmény nélkül és általánosítva, csupán azért mert férfi? És azokról, akik a ténylegesen aljas és szemét dolgokat megtevő nőket felmentik csak mert ő is nő, és ott is a férfiakat szídják áldozathibáztatva, hogy megérdemli, és még ők is belerúgnak? Nem tudom ez a típus mennyire lehet gyakori a való életben, de én mostanában mintha egyre több ilyen megnyilvánulást látnék az interneten. Róluk mi a véleményetek? Elítélitek őket ti is?"
Én nem tudom hogy feministának minősülök e a mai szóhasználat szerint, de az ilyen esetekben a férfiak pártját fogom, mert mindig azt kell védeni akiket igazságtalanul betámadnak. Ezen kívül azok akik nem látják hogy mi a korrekt egy helyzetben, azok a nők (és férfiak) a saját nemük számára is okozhatnak kellemetlenségeket, mondjuk tévedések is vannak de azért néha van rossz szándék is.
Szerintem az ilyen gyűlölködő nőknek sokszor nincs sok köze amúgy a feminizmushoz, csak érte őket pár csalódás, pl megcsalták, elhagyták őket gyakran, emiatt most minden férfit gyűlölnek és így vezetik le ezeket a negatív energiákat, de ugyanezek a nők sokszor pont leszarják a társadalmi problémákat. Az ilyesmi szerintem eleve a kevésbé intelligens emberekre jellemző, ők vesznek mindenkit egy kalap alá, szóval nem is biztos, hogy tudnak annál bonyolultabb dolgokról gondolkodni, minthogy a Béla egy szar szemét alak volt, tehát a többi is az.
A feministák nem gyűlölik a férfiakat úgy általánosságban. A férfiak elleni erőszakot is elítélem, de amúgy nyugodtan meg lehet nézni pár olyan cikk alatt a kommenteket, ahol pl arról írnak, hogy tanárnőt csuktak le, mert megerőszakolta a diákot, kb kivétel nélkül férfiak kommentelnek röhögve olyanokat, hogy hahaha bezzeg ha ők lettek volna, ennek inkább örülni kellene, de szerencsés srác, hihi haha, nem a nők szoktak röhögni az ilyesmin, hanem a férfiak lúzerezik egymást.
Az meg, hogy ki kezdeményezzen egy ismerkedést, szerintem nem a feminizmus hatásköre alá tartozik, maximum annyiban, hogy ne legyen krvanak nézve valaki, ha megteszi, de már inkább egy más téma, azért kezdeményeznek ritkábban a nők sokszor, mert mi szimplán kevésbé akarunk ismerkedni alapesetben, ha nincs konkrét kiszemelt, azaz nem fogunk kávézókban random pasikat leszólítani csak mert benedvesedtünk tőle, mert nem így működünk, nem nedvesedünk be random srácoktól :D Viszont régebb óta ismert, szimpatikus srácoknál szoktak nők is kezdeményezni bőven, de arra várhattok, hogy az utcán szólítgassanak le titeket csajok, ez nem azért nem történik meg, mert gáz lenne számunkra, hanem mert egyszerűen nulla motivációnk van rá.
"Ugyanennek a része lenne a férfi egyenjogúság is: például ne mindig a férfitól várják el a kezdeményezést. Vagy azt, hogy minden helyzetben ő hozza a megoldást. És persze nem csüggedhet el soha, stb."
15. Senki nem várja el a kezdeményezést, meg teszitek magatoktól is. Ha egy nő nem kezdeményez, akkor NEM AKAR.
Azt sem várja el senki, hogy ti oldjatok meg mindent, de mégis bánt titeket, ha nem ti vagytok a döntés hozók, és amiatt nyekeregtek ilyen helyzetben, hogy nem érzitek magatokat férfinak.
Az, hogy nem csüggedhettek, meg hülyeség, és nem is a nők várják el, hanem a férfiak bsztatják érte a többit. Már kiskorban kezdődik... te ne sírjál, mert fiú vagy,
ne mutass érzelmeket, mert akkor gyengének tűnsz.
Örülök hogy szóba jött ez az egész, és annak pedig főleg örülök, hogy ti valódi feministák ennyire egységesen elzárkóztok ezektől a fajta femináciktól. Mert tényleg eléggé félrevezetőek a mai trendek és viselkedés, amiket emberek tesznek másokkal, miközben a feminizmusra hivatkoznak. Egyébként nekem is feltűnt hogy sok férfigyalázó kérdés és válasz között néha akad 1-1 objektíven látó és korrekt nő aki feldobja hogy nem annyira jogos az a fajta férfigyűlölő soviniszta szemlélet, de általában őt is csak lepontozzák olyankor, vagy vele is elkezdenek kötekedni.
Szóval ebből az egészből két további kérdés ugrott most be. Ti hogy látjátok, mennyi lehet a mai világban ezeknek a fajta férfigyűlölő álfeministáknak az aránya? Mármint a normális feministákhoz képest. Sőt, akár a teljes női populációhoz képest. Illetve a másik fontos kérdés, mik azok az aránytalanságok és viselkedés, ahonnan valaki már valóban feminácinak számítana? Tehát mik lennének a határai?
És akkor még pár dologra reagálnék gyorsan.
"En teljes mértékben elítélem ezt az álfeminizmust, és szerintem a többi feminista is, már csak azért is, mert aki tájékozatlan a témában, minket összekever velük."
Egyet kell értenem, iszonyatosan lejáratják ezt az egész ügyet. És többnyire azért is keverik össze az emberek, mivel pont ők maguk szokták a nyílt férfigyűlöletetüket feminizmusnak hazudni.
"Szerintem az ilyen gyűlölködő nőknek sokszor nincs sok köze amúgy a feminizmushoz, csak érte őket pár csalódás, pl megcsalták, elhagyták őket gyakran, emiatt most minden férfit gyűlölnek és így vezetik le ezeket a negatív energiákat, de ugyanezek a nők sokszor pont leszarják a társadalmi problémákat."
Pontosan így látom én is, ez volt az egyik ellentmondás amiért feltettem az egész kérdést. Mert náluk meg végképp nem az egyenlőségről szól, hanem a nyílt férfigyűlöletről és kettős mércéről. Csak ugye a feminizmus zászlaja alatt, álfeministaként.
Tényleg jó hogy ezek a dolgok tisztázva vannak most. Elég durva lövészárkokat láttam itt gyakorin is, amit ezek a fajta feminácik nagyon durván mélyítenek. Igazából elé sok, teljesen jogos férfi kérdés alatt is láttam már őket megjelenni, és emberileg több ponton is minősíthetetlen válaszaik születnek, az általános férfigyűlölő hozzáállásukról nem is beszélve. Tényleg vannak témakörök, ahol rengetegen lettek.
Van egy olyan probléma is, hogy egy bármilyen fajta szerveződésnek hosszú távon az a legfontosabb célja, hogy SAJÁT MAGÁT fenntartsa, bármi áron.
Márpedig a feminizmus lassan eléri a célját - tehát normális esetben csökkenteni kéne a tevékenységét, stb.
DE NEM TESZIK!
Helyette fokozzák.
Ez arra való, hogy magát a szerveződést fenntartsák.
Illetve kezd kibújni a lóláb: régebben sem igazán az egyenjogúságért küzdöttek, hallottam már olyat tőlük, hogy a férfiak jogaiért küzdjenek a férfiak.
De most már egyértelműen a női többletjogokért küzdenek sokan Amerikában.
Nálunk is ez lesz majd, csak kicsit később.
Van itt két ember, aki minden férfit lepontoz.
Na, ŐK a feminácik.
Ennyi.
Nem, nem lehet.
Olvasd el, akkor neked is kiderül. Minden létező írást lepontoznak, ami csak egy kicsit is előveszi a nőket, és mindig pont ők ketten, kb. egyszerre, amiből egyértelmű, hogy ez egy ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!