Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Melyik a legszerencsésebb...

Melyik a legszerencsésebb generáció?

Figyelt kérdés

Szerintem ez egyértelműen a Baby boomer (illetve még kicsit az X), de leginkább az 1950-1970 között születettek. Hogy miért?


1. Néhány elhanyagolható kivétellel, de nem volt semmilyen komoly maihoz hasonlító háború, járvány, gazdasági válság, nem kellett fénykorukban aggódniuk semmi miatt, ami miatt a szüleiknek és a gyerekeiknek már igenis kellett.


2. Szocializmusban nőttek fel, ahol dolgozni nem kellett, csak "dolgozgatni" azaz úgy tenni, mintha dolgoznának, és emellett megvolt mindenük, például 100 ft-ért (kvázi ingyen) odadobott nekik az állam egy házat, balatoni nyaralót, ami most milliókat ér és a nyugdíj mellett kiegészítik a jövedelmüket abból, hogy kiadják a güriző fiataloknak, akiknek viszont a fizetésük kb 40%-ka legalább elmegy albérletre. (átlag 200-400 közötti fizetés mellett)


3. Amikor ők éltek, akkor még gyártottak minőséget. Az akkori autók, háztartási cikkek, de még élelmiszerek is. Nem ismerték a tervezett elavulás fogalmát, mindent örök élet + 1 darabra gyártottak, ha valami el is romlott, szó szerint fillérekből lehetett javítani és azoknak a tárgyaknak lelkük is volt. Egy akkori Mercedes "Mercedes" is volt, a maiak meg rozsdásodnak mindenhol ha nincs külön kezelve és még izzócseréhez is viccen kívül egy vagyonért kell szervizbe kell vinni, mert ha valaki ki is tudja cserélni az izzót benne, a hibakódot is ki kell ütni gyári szoftverrel, ami ma már csak a márkaszervizekben van (vagy komolyabb autószerelőnél még esetleg)


4. Akkoriban (1980-ban) 2000-4000 Ft között alakult az átlag kereset. A kenyér ára kemény 4,6 Forintra emelkedett.. Na, ebből aki "csak" 2000-et keresett az 434 db-ot tudott volna venni, aki meg 4000-et, az 870-et majdnem. Ma mennyibe kerül a kenyér? 900-1200 Ft. 200-400 ezer ft-os nettó átlagfizetésből 166-333-ot tudnánk benni. Tehát aki 400 ezret keres sem tud annyi kenyeret venni (max akkor, ha 900 Ft-os áron számoljuk, ami ma már kifejezetten olcsónak számít kg árnak) mint aki akkor 2000 ft-al "csóró"-nak számított. A többi termék áráról nem is beszélve. Autót újonnan vehettél néhány ezerből, ma meg már 10 millió Ft alatt majdnemhogy kihajtanak a szalonokból, hogy mit keresel te ott csóró, ne szennyezd itt a levegőt. Esetleg lehet venni 5-6 millió Ft-ért új Daciat, ami semmi élményt nem ad, de legalább downsizingolt fos motorja van és kopogós szar műanyag az egész.


5. A rendszerváltás hajnalán könnyebb volt meggazdagodni is. Rengeteg vállalkozót ismerek, akik abban a korban fektették le a mai milliárdjaik alapköveit.. KGST-n árulták a hamisított adidas cuccokat... vettek játékgépeket és azokkal "sefteltek" (mai szemmel mondva, akkor az bizony üzlet volt). Ma már nincs ilyen. Mi maradt? A kőkemény munka, és fizess sokat az alap megélhetésért. Az, hogy valaki időnként meggazdagszik a mai korra jellemző kriptóból az inkább a kivétel, a rendszerváltás hajnalán azonban valóban jó lehetőségek voltak komoly pénzeket csinálni és csak azok nem gazdagodtak meg, akik nem használták ki, azonban ma már nem nagyon van mit ily módon "kihasználni", mert mindenhol brutális verseny van.


6. Arra amire a fiatalabb generációk nyáladzanak, azt is számítógépes játékokon keresztül (mint pl a GTA Vice City) ők azt konkrétan élték. A legszebb évtizedben, a 80-as években, akkor voltak fiatalok, amikor azok az isteni zenék mentek. Out of touch, Owner of a lonely Heart, Kool and the Gang.. meg minden finomság. Ma meg már mi megy a rádióban? Csak a fos.., halott pénz, wellhello, rúzsa magdi meg ezek a szarok... és az hullámzik, mert még ismétlik is a fost!


7. Az a párt van már 14. éve hatalmon, ami populizmusokkal nekik kedvez (nem kedvez az igazából senkinek, a fiataloknak pláne nem, de ha valakiknek lehet mondani azt, hogy "kedvez" akkor az ők, mert ők adják ki a szavazóbázisuk jelentős részét, feléjük kommunikálnak.) Élik a politikát is, élvezik, hogy az "övékből való" van hatalmon és nyugdíjemelés van, meg minden szar ami nekik kedvez.


8. A szüleik eléjük tettek mindent. Harcoltak a háborúban. Házat építettek nekik, kidolgozták a belüket, a gyerekeik, akiknek meg nem raktak a szüleik, sem az állam alájuk mindent meg kidolgozzák a belüket úgyszintén, hogy a nyugdíjukat fizessék és gondozzák őket.


Irigy vagyok?


Igen, rohadtul is. Nekik akkor is mindenben sokkal jobb volt. Ha valamelyiket panaszkodni hallom, hogy neki nehéz, vagy rossz volt bármi is, pofán tudnám verni.


PS: Tudom, hogy senki sem dönthet arról, hogy mikor születik meg, és van sok baby boomer ismerősöm akikkel jóban vagyok, beleértve a szüleim is, de az ki tud borítani, ha valaki abból a generációból panaszkodik, mert komolyan, mégis mire? Sem a szüleiknek, sem a gyerekeiknek nem volt soha olyan jó életük, és úgy néz ki már nem is lesz a jövőben sem (nem úgy néz ki ugyanis, mintha olyan tendencia lenne, hogy jobb lesz itt élni.. nagyon nem..) mint nekik.


Peace



2023. jún. 4. 23:48
1 2 3 4 5
 1/43 A kérdező kommentje:
*Inkább 1946-1965 között születettek.
2023. jún. 4. 23:58
 2/43 anonim ***** válasza:
37%
Szerintem azok akik a 90-es években voltak gyerekek.
2023. jún. 5. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
31%
Szerintem a mai hatvanasok-hetvenesek, az efölöttiek meg azért mert még élnek és e szép kort megérik, nem úgy mint hullik ma egyre több fiatalabb.
2023. jún. 5. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 A kérdező kommentje:

2.-es miért?


Nekik mi jutott? medgyessy, 2008-as válság, gyurcsány ferenc, majd fidesz 2/3, koronavírus, orosz-ukrán háború, energiaválság, 50-100% közötti infláció, értéktelen felsőoktatás, összeomlott egészségügy, hacsak nem programozónak megy az ember (aminek egyértelműen nem való mindenki), akkor sokszor munkanélküliség és/vagy csóró élet, fos zenék a rádióban. Reménytelen jövőkép.

2023. jún. 5. 00:13
 5/43 anonim ***** válasza:
47%
4, nem a kettes vagyok, de szerintem is ez a generáció, ebbe tartozom én is. És isteni gyerekkorom volt, több helyre eljutottunk nyaralni minden, nagyon jó volt, még nem uralt el mindent a sok kütyü, voltak barátaim akikkel a szabadban játszottunk, szerettem azokat a zenéket és filmeket, és könnyebben leérettségiztem mint a húgom akinek már nehezebb volt a tananyag meg kötelező 50 órás nem tudom mije volt stb és kilátástalanabb a helyzete munkaügyileg is, én meg találtam még munkát simán, és ezután lehet hogy rosszabb lesz és érzékelem hogy gyerekkoromban jobb volt, de a mai generációnak még rosszabb, őket ne irigylem, így egyetértek a 90-es évek gyerekeivel.
2023. jún. 5. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
37%

Amúgy ezen már én is gondolkodtam már, és hasonló következtetésre jutottam.


Sőt még a social média árnyoldalai sem léteztek még (pl elidegenedés, megfelelési kényszer, média manipulációja stb), valószínűleg nyitottabbak voltak egymásra az emberek, mint ma.

2023. jún. 5. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 anonim ***** válasza:
47%

#2 Na ez nagyon nem igaz.


Szerintem is a szüleim korosztályának volt a legjobb (60-as években születettek). Meg tudtak tenni bármit, mindent ép bőrrel megúsztak. Belógtak a strandra, a bizti őrt megvették sörrel. Apám egy évig jogsi nélkül vezetett. Stoppolhattak, nem voltak veszélyben. Mindenkinek 28 éves korára saját lakása volt, 1.3 millióért vették szüleim a 3 szobás pesti belvárosi lakásukat. De minden volt osztálytársam meg ismerősöm szülei is.


Üdv egy 95-ös nyomorult

2023. jún. 5. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
93%

Figyelj, eléggé el vagy tájolódva, mert te inkább a 80-as évekről írsz. Szüleim az 1950-es években születtek. Apukám majdnem meghalt tüdőgyulladásban, mert nem volt gyógyszer. Olyan szegénység volt, hogy napról napra éltek, és nagymamámnak rendszeresen arról kellett dönteni, hogy éppen melyik gyereke nem kap enni, mert egyszerűen nem volt mit adni. Télen a gyerekeket küldték el fát lopni, mert különben megfagytak volna. A legtöbb férfi alkoholista volt, nem volt ritka a feleség és a gyerekek rendszeres bántalmazása. Fürdőszoba kint volt a kertben, ha egy téli éjszaka rádjött a sz*rás, rohanhattál ki a hidegbe. Általánosságba véve a szülők nem foglalkoztak a gyerekekkel az alapvető ellátáson kívül, nem volt az a tutujgatás, mint manapság.

Igen, voltak kivételek, de egy átlagos faluban ez volt a jellemző, és ezt mindennek nevezném, csak jónak nem.

Na az, amiről valójában írtál, a 80-as/90-es évek, az tényleg egy jó korszak. De az nem a baby boomerek ideje, hanem az X generációé.

2023. jún. 5. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 A kérdező kommentje:
92-ben születtem, pontosan tudom milyen egy 90-es évekbeli kölyöknek. Igen, nekem még volt labdázás meg szabadban futkosás, nem voltak annyira kütyüsek az életeink, akkor jött be a tamagochi meg a gameboy volt még divat, de többet yo-yoztunk. Ettől még nem lett jó összességében az életem, meg a kortársaimnak sem.
2023. jún. 5. 00:38
 10/43 A kérdező kommentje:
8-as. Írtam is, hogy az X generációnak is jó volt, bár a 90-es években már újra kellett dolgozni és nem csak támasztani a lapátot, mert akkor már végetért a szocializmus.
2023. jún. 5. 00:39
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!