Miért zavarja egyeseket ennyire a hosszú haj és a vékony testalkat?
Fenékig érő sötét barna hajam van, nem festem, természetes, ápolom, ahogy csak tudom. Azért van ilyen hosszú hajam, mert számomra ez a legkomfortosabb, illetve magamnak így tetszek a legjobban. Valamint nekem a középhosszú és rövid haj még több időt igényelt, mert folyton elaludtam.
Többen is beszólogatnak a családból, hogy "vágasd már le azt a nagy loboncot" , "hízzál már, mert rossz rád nézni" stb. Tőlük még valahogy elviselem, mert muszáj, a családtagjaim stb. Szerencsére már nem élek otthon.
De néhány napja a buszmegállóban egy vadidegen anyuka úgy beszólt, hogy köpni-nyelni nem tudtam, annyira durván. Ráadásul nem nekem intézte, hanem feltünően hangosan beszélt az alig 6-7 éves lányának rólam, aki amúgy nagyon cuki volt, mert mondta az anyukájának, hogy ő is ilyen hajat szeretne. Mégis mi bajuk van az ilyen embereknek? Tőlük nyilván nem lehet megkérdezni, mert értelmes magyarázatot nem tudnak adni. Egyébként ez az illető pl. 120kg volt minimum és tüsi hajú, szóval rajta is lehetett volna mit kritizálni. Előbb a hajamra szólt be, majd a testalkatomra (44kg vagyok). Én sose szóltam be egy rövid hajú embernek se, de még egy kopasznak se, soha, nyilván visszafelé ugyanezt várnám el. A testalkata miatt meg aztán végképp sose bántottam senkit se.
Manapság szégyen lett a hosszú haj és a vékony testalkat?
44 kiló??! Ez nem elírás?
Tényleg egyél már valamit!!
A családtagok akkor is piszkálnának, ha 120 kiló lennél és tüsi hajú.
Miért lenne szégyen? Mert egy ember beszólt? Lehet, hogy irigy, a párja, ismerősei cikizik amiért ő meg úgy néz ki. Könnyebb mást bántani mint tenni magad ért. Ennyiből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni...
Hány cm vagy? Én 161 és 50 kiló, jó a súlyom, de betegség miatt voltam 44 kiló ami visszanézve ijesztő volt (akkor nem vettem észre).
Valószínű a súlyoddal van bajuk, vagy azért mert csinos vagy, és mi gyakran kapunk sértést, vagy azért, mert kóros a súlyod csak nem veszed észre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!