Miért vagyok gyáva az öngyilkossághoz?

Először is nem kérek se lebeszélést, se lelkisegélyt. Ezekből nem kérek. Sok tényező szól az életem folytatása ellen.

Kezdjük ott, hogy 30 éves vagyok és nem egy taknyos tini. 30 éve figyelem magát a világot, a tendenciáját és látom, hogy rossz irányba haladunk. Ebben nem kívánok részt venni. Rájöttem, hogy kevés ember van a Földön. A többség csak fogyasztó. Munkahelyeken is ezt tapasztaltam. És sajnos én is csak egy emberszerű fogyasztó vagyok.

Másodszor hajt engem a kíváncsiság, hogy mi van a halál után. Igyekeztem sokmindent tapasztalni, de ezt nem sikerült. Próbáltam felakasztani magam, de túl gyáva voltam hozzá. Kést is akartam magamba szúrni, de a gyávaságom (vagy ahogy tetszik: életösztönöm) közbeszólt. Gátol az efféle tapasztalatszerzéstől.

Harmadszor. Nagy valószínűséggel anyám és a nálam 10 évvel idősebb nővérem előbb fognak meghalni, mint én. Nem akarom ezeket megélni. Inkább beelőzném őket.

Amúgy felfogtam, hogy az egész élet csak egy játék. De nincs kedvem tovább játszani. Egyszerűen csak bemondom az unalmasat.

Az itteni, földi lét számomra csak evésről, ivásról, dugásról, szärásról szól. Mindegyik értelmetlen. Minek folytassam ezeket? Hisz 30 éve mást se csinálok. Semmi új nem lesz a nap alatt.