Lett családom, de eltűntek a barátok. Más is járt így?

"szerintem az az igazi baja, hogy én szintet léptem az életben, ő meg hiába idősebb pár évvel nem halad sehova"

"Volt egy fiatal anyuka, akivel úgy tünt jól kijövök, de folyton kioktatott meg egy idősek a babák nagyjából és mindig úgy éreztem verseng velünk, így ez is megszakadt."

Ugyanazt csinálod a barátnőddel, amit ez az anyuka veled. Neked minden verseny meg szint.

“én szintet léptem az életben”

Hahaha ezen jót röhögtem.🤣 Szaporodni aztán nagy szintlépés, bármelyik állat ugyanúgy képes rá. Nagyon aranyos tőled azt feltételezni, hogy emiatt az emberek felnéznek majd rád, vagy szimplán csak feljebb sorolnak téged a társadalmi hierarchiában, mert van egy csimotád.:) Az emberek többsége leszarja, sőt tovább megyek, manapság elég sokan megvetik a gyerekeseket több okból kifolyólag, amit most nem itt részleteznék. Hogy a kérdésedre is válaszoljak, a stílusod miatt nem kér belőled a barátnőd nagyon helyesen.

Én is itt akadtam fenn hogy "én szintet léptem, ő nem halad sehova"

Én se lennék a barátnőd ilyen kijelentések után az tuti, bármilyen jóban lettünk volna azelőtt.

Miért hiszi csomó nő, hogy akkor és ott és úgy, ahogy ő anyává válik (gondolom, ő csupa nagybetűvel írná) mindenki leértékelődik körülötte, aki még nem az!? Mintha legalábbis űrsétát végzett volna, vagy feltalálta volna a rák ellenszerét.

Bezzeg, aki korábban szül, mint ő? Az elrontotta az életét, kis k*va, majd biztos jól otthagyják...

Magyarul a Kérdező is azt gondolja, hogy mindenki hülye, ő meg a helikopter.

Szegény barátnő, aki eddig jó volt bulizni meg pletyizni, gondolom, most már nem jó, mert nem 'anya'. Nyilván mást se kellene hallgatnia, csak hogy Döncike mikor büfizett, kaksizott, mosolygott...

Ja, és még annyi, hogy 5 év nem olyan hosszú idő ám egy barátságra, hogy bármiféle életreszóló, megmásíthatatlan kötelékről lehetne beszélni!

Ez kb. egy egyetemi ismeretséget jelent a Kérdező életkorából kiindulva.

Nos, nekem is rengeteg jó barátom volt egyetemen, még legjobb is. És igen, szerettük egymást, sokat lógtunk együtt, nem volt semmi gond. Soha nem vesztünk össze. Mégis, amióta végeztünk (13 éve!) van, akivel egyáltalán nem találkoztunk, és csak 1-2 alkalommal írtunk Messengeren. Akivel tartom a kapcsolatot, velük is max. évente egyszer, de van, hogy ritkábban találkozunk. És nem, nincs semmi bajunk egymással, és senki nem gondolja, hogy "szintet lépett", vagy ilyen marhaság.

Egyszerűen beütött az élet. Munka, család, ezer feladat... Pedig mi nem nézzük le a másikat, sőt. A vicc az, hogy ennek ellenére, ha kell, számíthatunk egymásra. Mindenki más területen helyezkedett el, ha kell kérdezhetünk, támogatjuk egymást.

De nem járunk össze, nem vagyunk öribarik, és nem kell ujjongani egymás gyerekeinek minden tüsszentésére.

Az igazi "örök" barátság számomra az, ami még 7 éves korunkban, 30X éve általános iskolában kezdődött, és a mai napig tart. Vele sem napi a kapcsolat, de ez már akkor is szinte testvéri viszony, nem is barátság.

Van olyan személy, aki ítélkezés, meghazudtolás, véleménynyilvánítás nélkül meghallgatja az érzéseidet.

Sajnálom, hogy nincs empatikus figyelem a környezeted egyik tagjától sem. De van, akinek ez a munkája. Persze ehhez olyan szinten kell lenni, hogy nem a panaszkodást, hanem a megoldást helyezed előtérbe.