Sok friss anyuka miért gondolja azt, hogy irigység miatt távolodnak el a baratnőik a gyermek születése után?

Lehet van igazság az irigységben, de azért van egy kiprovokalas is a másik oldalról.

Mert nem mindegy hogy megosztod az oromod vagy dicsekszel es várod a csodalatot. Az emberek pontosan érzik a kettő között a különbséget.

Tudok erről a jelenségről. Pont emiatt igyekeztem mindig visszafogni a gyerek témát, és csak akkor beszélni róla, ha kérdeznek. Én ugyanúgy kíváncsi voltam, hogy velük mi a helyzet, jobban is esett, hogy hallok mást is a gyerektelen barátoktól, mert az anyukákkal a büfi a kaki meg a hozzátáplálás volt egyedül a téma, képtelenek voltak túllépni ezen, hiába kértem, jöjjenek velem futni, vásárolni, stb. ők csak a gyerek lólátásban... Amikor találkozom gyermektelenekkel, én is újra dolgozó nő lehetek egy picit, amikor a volt kollégáim eljönnek mesélni a melóról, a körmökről, sminkekről, ruhákról, pasikról... Szeretik nagyon a kislányomat, szívesen találkoznak velem gyerekkel is, az egyikük meg is jegyezte, hogy milyen jó, hogy én nem buzultam bele ebbe a babatémába.

Volt irigy ember is, ketten is, akik kijelentették, hogy nekik nem lehet gyerekük, így nem akarnak találkozni velem, mert bántja őket a boldogságom. Nem foglalkoztam velük. Nem bántottam őket, megértettem a problémájukat, és ennyi.

Azért, mert tényleg van benne irigység.

Tessék, én bevallom, hogy szoktam irigy lenni. Télen szakítottam, erre tessék, idén nyáron több eljegyzés, esküvő meg gyerekbejelentés van az ismerőseim körében, mint eddig bármikor. Én egy mérgező kapcsolatból szálltam ki, és őszintén szólva nekem sem lenne kedvem tetejébe még azt is meghallgatni, hogy jaj, olyan cuki a gyerek, és apuka is minden szép játékot, rugdalózót megvesz neki. Erről persze nem az anyukák tehetnek, és nem is szeretnék belerondítani a boldogságukba, ezért hát jobb a két lépés távolság. Mindkettőnknek.

De ne általánosítsunk már.. Nyilván vannak, akik irigyek, de én ugyanúgy voltam, ahogy a kérdező. 0-24ben a gyerekről kellett beszélgetni és olyan szinten az arcomba volt tolva minden vele kapcsolatos infó, hogy a végére már-már úgy éreztem, mintha az én gyerekem is lenne. Ha babás dolgokkal akartam volna foglalkozni minden percben, szültem volna magamnak. És higyjétek el, egy olyan nőnek, aki nem rajong különösebben a gyerekekért és a legkevésbé sem édesanya-típus, rémunalmasak és egyszerűen kínszenvedéssel teliek ezek a dolgok. Félreértés ne essék, én sem általánosítok, természetesen nem minden édesanya esik át a ló másik oldalára. Vannak, akik képesek mindkét részről kellő odafigyeléssel egyensúlyban tartani a kapcsolatukat. 12-es válaszoló is jókat írt, van hasonló barátnőm is, vele a mai napig tökéletes a kapcsolatunk és a gyerkőcét is imádom.

A kedvencem pedig az, amit itt valaki írt is, hogy kvázi amíg nem szültél, nem tudhatod milyen érzés stb. De miért gondolja azt a többség, hogy attól, hogy valaki nő, ez a fő életcélja, ezzel tud csak kiteljesedni? És miért annyira hihetetlen, ha valaki tényleg nem vágyik gyerekre? Soha nem értettem.