Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Gyerekes viselkedés haragudni...

Gyerekes viselkedés haragudni a barátnőmre, és megszakítani a barátságot emiatt?

Figyelt kérdés

Volt egy buli a hétvégén, egy hete, ahova nem tudtam menni, mert tanulnom kellett nagyon sokat, viszont páran az ismerőseim közül mentek, beleértve egy nagyon jó barátnőmet is. Nem kategorizálom a barátaimat, szóval nem azt mondom, hogy a legjobb, de az is lehetne.

Ott volt az a srác is, akivel alakulgatott köztünk valami, de végül mindketten inkább azt mondtuk, ezt jegeljük inkább. Én is benne lettem volna valami komolyabba, meg ő is, de valahogy nem volt aktuális, nem is tudom, de nem is lényeges ez.

Aztán a barátnőm ezen a bulin lefeküdt ezzel a sráccal. Persze tudta, hogy mi volt köztünk, a srác is mondta neki, és ebből nem lett, és nem lesz köztük komolyabb, csak az az egy alkalom. Nyilván a fiú is hibás, de őt nem is említem, mert élből elutasítanám bármilyen közeledését, vagy "beszéljük meg" hülyeségét, viszont arra a lányra haragszom. Ő tudta mindkettőnk álláspontját, mégis lefeküdt vele, és nem szó szerint, de azzal takarózik, hogy köztünk úgysem volt semmi, nem jártunk stb. De nem volt közömbös nekem a srác, ezt ő is tudta. Most nem beszélünk, és nem mérges vagyok, nem haragszom, csak csalódott vagyok, de nagyon erősen, ha most itt lenne, a szemébe sem tudnék nézni, kb. undorom van.

Úgy érzem, felszínesen el tudnék vele beszélgetni, de komolyabb témában nem, és be sem tudnám avatni semmibe, ami velem történt, de lényegtelen dolgokba se. Ami miatt viszont feltettem a kérdést, az az, hogy szerintetek egy ilyen miatt muszáj offolni a dolgot? Vagy inkább ti mit tennétek hasonló esetben? A gyerekes jelzőt amiatt használtam, mert már nem vagyunk azok, mégis ilyenen rágódom. Én 23 vagyok, a másik csaj meg 21


2020. nov. 28. 19:37
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
60%
Nagyon gyerekes vagy.. Most akkor más ne jöjjön össze egy pasival (akár csak szexre), akire te egyszer az életben rámosolyogtál?
2020. nov. 28. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Nem épp rámosolygás volt, és a helyzet nem ilyen fekete-fehér:)
2020. nov. 28. 19:47
 3/13 A kérdező kommentje:
De ez is egy vélemény, szóval nem akadok fenn rajt, meg semmi
2020. nov. 28. 19:47
 4/13 anonim ***** válasza:
66%

Gyerekesseg ide vagy oda, a mi haveri korunkben nem volt olyan hogy ha az egyik lekoccolt a norol a masik ra 1napra megbaszta. Hazudnek, volt ilyen, de elotte mindig megkerdeztuk egymast😅😅

Nekem se esne jol, ha alakulna valami egy csajjal, de valami miatt nem jonne ossze, az egyik haverom meg lefekudne vele. Szamomra ez nagyon serto lenne.

2020. nov. 28. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Igen, kedves négyes válaszoló! Erről beszélek. A fiú is hibás, szóval ez sem egy elfelejtett szempont, viszont ő konkrétan meg is mondta az érzéseit a lánynak, az akkori barátnőm az én álláspontomat is tudta, és emiatt bánt a dolog. Persze, jöhetne a kérdés, hogy akkor miért nem jöttünk össze, ez bonyolultabb dolog, de talán nem is baj, hogy nem történt meg, de mégis maga a tett fáj, hogy pont a barátnőm tette ezt, aki tudta, engem ez hogy érint. És ő is olyanokat mondott, mint az első válaszoló, de ilyenkor mindig az ilyen "íratlan szabályok" jutnak eszembe, mint amit Te mondasz, négyes válaszoló (kiknél mi az íratlan, nyilván)
2020. nov. 28. 19:54
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Azzal persze kiegeszitenem az elozo hosszaszolasom, hogy vannak a komoly kapcsolatok, ott tenyleg volt nalunk az iratlan szabaly, hogy haver nojehez nem nyulunk, barmennyire is akarna a masik. Meg voltak a komolytalan nok, akivel egyutt voltam par hetet, aztan passzoltam , haverom pedig lenyulta😂 de persze elotte azt is megkerdezte, ha komoly volt ha nem. Ezekre igent mondtam. Ha esetleg egy komoly kapcsolatombol szarmazo csajjal akart volna valamit, en megmondtam volna akarmelyik haveromnak hogy ha meg akar velem beszelni akkor ne. Mondhatjatok hogy en is gyerekes vagyok meg hulye, leszarom.

Egyebkent 21/f.

2020. nov. 28. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
#4 +1
2020. nov. 28. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
83%
Ebben semmi nincs, már nem azért. Megegyeztetek, hogy bár kedvelitek egymást, de egyikőtöknek sem jó. Akkor most mi? Várakozzon cölibátusban? Az meg, hogy a barátnődnek tetszik és megmeri lépni azt, amit te nem, az nehogymár az ő hibájuk legyen.
2020. nov. 28. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem gyerekesen viselkedsz, mert irreális elvárni, hogy napi 24 órában azt lesse valaki, lesz-e valami egy ilyen tingli-tanglizásból vagy sem. Ha félreérthetően viselkedsz, járhatsz így!
2020. nov. 28. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
rendben, köszönöm az eddigieket:)
2020. nov. 28. 20:18
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!