Ha kollektíven általában mindenhol kiközösítenek egy férfit, nem keresik a társaságát, nem kíváncsiak rá, az annyit jelent, hogy nem elég jó a megjelenése?
Megfigyelésem szerint az emberek úgy ismerkednek, hogy kíváncsiak egymásra, kérdeznek egymástól, megosztanak személyes vagy félszemélyes dolgokat egymással. Egyiknek sem kell erőlködnie, a másikra erőltetnie magát. Hiszen az ciki és taszító.
De mégis sikerül a legtöbbnek beilleszkednie úgy is, hogy nem különösebben próbálkozik. Csupán mert nyitottak felé és kíváncsiak rá egy bizonyos mértékben.
Abban az esetben ha valakire nem kíváncsiak, nem kezdeményeznek vele semmiféle kommunikációt, mit tehet az illető?
Nem erőltetheti magát másokra mert akkor meg emiatt panaszkodnak majd rá, hogy erőszakos, tolakodó. De ha nem vagy beilleszkedve akkor is panaszkodni fognak, hogy különc vagy meg antiszociális. tehát látszólag nincs jó megoldás.
De mégis, ha valakire nem kíváncsiak annak csakis a fizimiskája, megjelenése, kisugárzása lehet az oka, nem?





A kisugárzás a legdöntőbb.Volt olyan férfi haverom,aki külsőleg nem volt jó megjelenésű.De mint emberileg, mint kisugárzásilag nagyon vonzó volt .
Barátnak is , és a nőknél is sikere volt.
De relatíve a kinézetet nem lehet figyelmen kívül hagyni,hiszen azt látod meg legelőször.Ha valakinél ez számít,fontosabb, akkor másra már nem is kíváncsi.
F





Én ilyen vagyok.
Nem tudom mi az oka,a külsőre se fognàm, nem mindenki topmodell kinézetű aki jól boldogul szociálisan





2
Nem kell topmodellnek kinézni persze, csak ne lógj ki nagyon lefele mert az is baj. Legalábbis azt látom, hogy akiből bénát csinálnak az sajnos külsőre is bénácska tehát a külsőd elég jól megszabja a sorsod sajnos. Kicsit náci de ez van.
3
Meg. 34. Ezt már úgy 20 éve figyelem és tapasztalom. Mindenhol ugyanaz a felállás és rituálé, avagy szociális szabály.





Értem.
Akkor itt nem kamaszkori probléma, már azt hittem amúgy.
Viszont a sok elutasítás, az elkerülések azok a lélekben nyomot hagynak, akkor is ha nem akarjuk.
1-es voltam.
55F





Ha ez a hipotézis igaz (csak a külső az ok), akkor minden rosszul kinéző ember marginalizálódott volna.
Minden rosszul kinéző ember marginalizálódott?
Nem.
Akkor nem állja meg a helyét a hipotézis. Ergo valami másról is szó van.
Hozzájárul a külső a kirekesztéshez? Igen, tény, fórral indul, aki nem túl szép. De ennek komolyabb jelentősége inkább csak kamaszkorban van, ahol a külsőségek jelentősége jóval magasabb.
A felnőttek közt csak egy nagyon szélsőséges szinten fordul át szinte algoritmikusan totális kirekesztődésbe (pl. súlyos baleset miatt eldeformált arc).
De még közöttük is vannak olyanok, akik jól megvannak bizonyos társaságokban.
Az átlag alatti kinézetűek simán találnak barátokat, tagjai társaságoknak, sőt, sokszor kifejezetten népszerűek.
Kérdés akkor: mi lehet még további ok?
Valószínűleg a viselkedésmód.
A beilleszkedésért tenni kell, nemcsak a társaságnak, hanem az egyénnek is. Tehát az ismerősöd esetében is valami hasonlóról lehet szó.
Egy példa (nem állítom, hogy ez van):
Ha a társas közegben csak ül ott mint egy kuka, ha szólnak hozzá, fél szavas válaszokat ad, ha meg esetleg ő kezd el beszélni, akkor valami olyasmiről, ami senkit nem érdekel (ő meg ezt nem veszi észre, csak nyomja nyomja nyomja), akkor ne csodálkozzunk, ha "nem lesznek rá kíváncsiak".
Mivel nem ismerem őt, nem tudok konkrétumokat, legfeljebb fantáziálni és tippelgetni tudok, hogy min múlik még pontosan. De az tuti, hogy többről van itt szó, mint a külső.
Érdemes megvizsgálnia saját magát, hogy ő mivel járul hozzá a folyamatos marginalizálódáshoz.
6
Igen, a lelkes, lelkiállapod, önértékelésed, szorongásszinted és motivációd akaratod ellenére is befolyásolja az, hogy miket tapasztalsz, miken mész át az életben, mennyire volt nehéz vagy könnyű az életed.
Persze lehetsz erős, vehetsz erőt magadon és mantrázhatod, hogy engem semmi nem érdekel, de ott legbelül mindig is érezni, tudni fogod, hogy mások nem fogadtak el. Ami elég sok szenvedést, belső problémát fog okozni. Az ember sajnos társas lény és nagyon függsz másoktól, nem csak megélhetésben de sajnos lelkiállapotban is.
Az más ha a pozitív tapasztalatok mennyiségben felülmúlják a negatívakat (mint az átlag emberek esetében az lenni szokott), de ha 75-80%-ban negatívak a tapasztalatok az bizony nyomot hagy.





Azért értelek meg jobban, mert volt részem sok olyanban, amit leírtál.Nem ilyen mélyen, de volt részem.
Tanultam belőle, pedig nehéz lecke volt.
# 6





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!