Hogy dolgoztátok fel régi, jó barátság "elvesztését"?
A gyerekkori legjobb barátnőmet 13 éves korom óta ismertem, nagyon szoros volt a kapcsolat, mindent együtt csináltunk, mindent tudtunk egymásról.
Aztán eltávolodtunk 20-as éveink elején, föképp amiatt, mert mi a férjemmel külföldre költöztünk spórolni ingatlanra (csóro családokból jöttünk), míg a barátnőm és párja tehetősebb családokból jöttek és kaptak ingatlant, kocsit, mindent, ők így akkor inkább házasodtak, gyereket vállaltak.
Egyrészt nyilván a távolság, nyilván az életmódbeli külömbség miatt sokat lazult a kapcsolat. Plusz a férjeink annyir nem bírják egymást, elbeszélgetnek, de nem egymás társaságai.
Évek elteltével hazajöttünk, egész közel lakunk egymáshoz a régi jó barátnőmmel, találkozni is szokunk, beszélgetünk, egyidős gyerekeink is vannak. De ők idöközben összebarátkoztak egy másik házaspárral a környéken, és na, mondjuk ki, le lettem kicsot pattintva, velük járnak el fagyizni, hétvégi kirándulásra, ilyesmire.
Hát sz*rul esik, na, pláne, hogy mindig látom ezt.















Lehet, idővel visszaerősödik a kapcsolatotok, azonban erre, sajnos, nincsen garancia, de az esély megvan rá.
Nekem volt már olyan barátságom, ami tényleg megszakadt a végére, és nem volt könnyű, azonban olyan is, ami később erősebb is lett, az eltávolodás után, mint előtte volt.
Túltenni meg nehéz volt magam a dolgon. Megéltem az érzéseim, de közben nem hagytam magam belesüppedni a dologba és nyitott voltam új barátságokra, ismeretségekre.















1- hez hasonlóan már úgymond átlendülök ezen, és nem hiszek úgy a barátságban, mint régen.
Naív voltam. Az embereknek nem kell egy őszinte kapcsolat semmilyen szinten sem. Csak az egójuk fényezése, és a magukkal való törődés a fontos.
Hol érdekli őket egy őszinte barát?! Sehol! Inkább a felszínes, hazug emberek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!