Szerintetek létezik objektív igazság? (valóság? )
Csak az itt a bökkenő, hogy egész életünkben egyetlen néző pontunk van, az egész életünket a saját fejünkben éljük le. Így aztán SEMMIT nem tudhatunk biztosra. Minden lehet csak illúzió, sőt az életünk és egy illúzió között igazából az az egyetlen különbség, hogy az előbbi sokáig tart.
Hogy van e objektív igazság azt ilyen körülmények között nem tudhatjuk, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Persze ha kevésbé elvont értelemben kérdezed, a világunkon belül, "elfogadva a játékszabájokat", akkor nyilván van olyan eset, amire azt lehet mondani, hogy objektíve igaz.
"Hogy van e objektív igazság azt ilyen körülmények között nem tudhatjuk"
mondok egy objektív igazságot: 1+1=2
"sőt az életünk és egy illúzió között igazából az az egyetlen különbség, hogy az előbbi sokáig tart."
Ugyan miért lenne illúzió az élet? Hiszen sokkal élénkebb, mint bármely illúzió. Tudod, az illúziók sem annyira élénkek, mint maga a valóság, csak akkor agyilag olyan módosult állapotban vagyunk, hogy erre nem jövünk rá, és esetleg azt tekintjük valóságnak. Van annyira sokrétű a valóság, hogy tudom, hogy nem illúzió. Vagy szerinted az egész életedet te magad találod ki? Mert akkor elég érdekes dolgokra gondolsz. Nem tudnál esetleg világbékéről ábrándozni? Akkor hátha helyre jön minden.
"csak akkor agyilag olyan módosult állapotban vagyunk, hogy erre nem jövünk rá, és esetleg azt tekintjük valóságnak"
Pont ez a lényeg. Nem azt mondom, hogy a mi "valóságunk" lenézendő, vagy le kell sz"rni az egészet magasról, nyilván nekünk ez mindenünk, de biztosra akkor sem tudhatjuk, hogy ez a tényleges valóság e. Egyszerűen nincs rá módszerünk. Az, hogy 1+1=2 ebben a világban értelmezhető, de lehet, hogy van olyan, ahol nem, lehet, hogy csak azért tűnik igaznak, mert minden jel arra mutat. Nem állítom, hogy minden csak illúzió, csak azt mondom, hogy ennek a lehetőségét nem zárhatjuk ki, ha ezt így logikusan végig gondoljuk. A valóság nagyon megfoghatatlan dolog.
"Az, hogy 1+1=2 ebben a világban értelmezhető, de lehet, hogy van olyan, ahol nem"
jó ég, remélem ezt a zártosztályos gondolatot nem írtad komolyan
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!