Háztartásbeli nők, boldogok vagytok, leköt az otthoni lét, nem zavar, hogy a ház/lakás rendben tartása, gyereknevelés "életetek fő műve"?

nekem is volt egy ilyen ingyenélő párom, elzavartam dolgozni...ahhoz már nem nagyon akaródzott neki...

és inkább hazament mert apuci eltartja és semmit sem kell csinálni!

Munkanélküli vagyok "csak", de jelenleg végül is háztartásbelinek is lehet nevezni, sajnos (3 hónapja keresek munkát).

Azonban a sajnos-t abszolút csak anyagi értelemben értem, mert az életemet sem céltalannak, sem üresnek nem érzem.

Rengeteget olvasok, "kreatívkodok", nálunk is van kert (veteményes), nemsokára állatok is lesznek, minden nap sütök/főzök valamit, lehetőleg újat, a ház is nagy, mindig van mit csinálni igazából (és olvasás alatt nem bárgyú szerelmes regényeket értek, szeretek művelődni). Párom itthonról dolgozik rugalmas időbeosztásban, ez nekünk kedvez, gyakran sétálunk/kirándulunk, élvezzük ezt a nyugalmat, még ha átmeneti is. Barátokra is több időm jut.

Nem szégyellem, mert amúgy sem lusta nem vagyok, sem az a fajta, aki elvárná, hogy eltartsák (sőt, ezt a gyomorideget, ami a nyugalmat folyton megtöri, nem sokáig tudom már elviselni, rossz érzés, hogy most nem adok bele a közösbe).

De a munka az munka, a szememben egy több gyerekes családanya, aki háztartást vezet, és önellátásra törekszik (vagyis folyamatosan biztosítja a házi zöldséget/húst/tojást stb.), és mondjuk még a férjének is besegít, semmivel sem értéktelenebb, mint egy gyárban 12 órában robotolós munkás, mert ha választanom kell, hogy mi legyen életem fő műve, akkor inkább a boldog család, mint az, hogy elmondhassam magamról, hogy lerokkantam 50 éves koromra, a családomat nem láttam, és még csak pénzem se sok volt.

Így unalmas, persze, de ha van mellé 4 kisgyereked, akkor azért nem olyan unalmas :-)

Én imádok kézműveskedni és sütni-főzni, szóval nem unatkoztam. Aztán amikor nagyobbak lettek a gyerekek, elvégeztem egy egyetemet. Boldog időszak volt, úgy gondolom az egész családunknak jót tett, hogy itthon lehettem.

Nem a tiszta lakást tartom életem fő művének. A gyerekeim eredményeit sem, hiszen azok az ő eredményeik. Ha dolgoztam volna, akkor is támogattam volna őket (a férjem is ezt tette munka mellett).

De egész életemben nem maradtam volna otthon. Most már nagyok a gyerekek, kamaszok, nincsenek annyira rám szorulva mint korábban. Most a munkámat is élvezem. De nem tartom elpocsékolt időnek azokat az éveket, amikor otthon voltam.

Jobban éreznéd magad, ha nyolc órában idegenekre dolgoznál, és lenne egy főnököd? Vagy amúgy Nobel -díjas lennél...

Egy darabig vertem magam, most már nem. Anyósom azt mondja, hogy nem baj, látszik a gyerekeken, hogy itthon vagyok, férjem nem is nagyon engedne a végzettségem alatt dolgozni. Nekem is fizetjük a nyugdíjat.

És hadd menjen az, aki jobban rászorul.

Háziasszonynak lenni nem olyan rossz, úgyis meg kéne csinálni, csak több idő van rá, úgyhogy rendesebb a háztartás és kevesebb a stressz. Van idő magamra, mert ugye ki is kell nézni, és a diplomáim, a nyelvek, amiket beszélek meg megengedik, hogy társaságban a férjem büszke legyen rám.

Nincs ezzel baj - kivéve, mikor 10 magyarból 8-nak magyarázni kell, hogy mit csinálok egész nap. :)

Én éltem jó ideig háztartásbeliként. Nem volt rossz. A házimunkát optimalizáltam, így hamar végeztem, utána pedig azzal foglalkoztam, amivel akartam. Nyelvet tanultam, zenéltem, koncerteztem, táncoltam, olvastam, soha olyan tájékozott nem voltam :)

Most dolgoznom kell, de ha mód lenne rá, szívesen maradnék otthon. Viszont nem a takarítás lenne életem fő műve, hanem ebben az esetben visszaállnék komolyan a zenélésre, koncertezésre. Persze csak mértékkel :)

Engem sem elégített ki az otthoni lét. Mondjuk én csak a GYED alatt voltam otthon, egymás után jöttek a gyerekek, így összesen 3,5 évet. Persze lefoglalt a két gyerek, de valahogy nem elégített ki az egész.

Utána visszamentem dolgozni, két éven keresztül 6 órában, utána teljes állásban. A 6 órás időszak volt a legjobb. Jutott idő a családra, a gyerekekre, közben dolgoztam, azt a munkát végeztem amit szeretek.

Én teljesen lekötöm magam. Sokféle hobbim van, van egy csomó állatunk, nagy kertünk. Úgy eltelik a nap, hogy észre sem veszem. Én szívesen vállalnék olyan munkát, amit itthon lehet végezni, magamnak való vagyok, nem szívesen dolgozok közösségben (kivéve, ha nagyon jó közösség, de ez ritka).

Engem az jobban zavart, mikor dolgoztam, hogy "életem fő műve" egy csomó számítógépbe felvitt adat, vagy néhány sorozatgyártott alkatrész (aktuális munkahelyemtől függően). Nagyon frusztrált a tudat, hogy napi 8-12 órát töltök el úgy, hogy semmit nem alkotok igazából.

Nekem nagyobb öröm, ha kihímzek egy szép terítőt, megírok egy verset, valami újat tanulok, de még az is, ha kimeszelem a házunkat. Csak hát sajnos ebből nem lehet megélni, úgyhogy folyamatosan keresem a munkát.