Hogyan hoztátok rendbe a kapcsolatotokat/ házasságotokat? Bővebben lent

Mi külön költöztünk, mikor úgy éreztük, hogy zátonyra futott a házasságunk 12 év után. Nem terveztük, hogy újra összejövünk, le akartuk zárni, de másik kapcsolatot egyikünk sem keresett. Kicsit kibuliztuk/haveroztuk magunkat, aztán elkezdtünk egymásnak hiányozni. Akkor időt adtunk magunknak és egymásnak, hogy mindent átgondolunk, átértékelünk. 3,5 hónapot voltunk külön, ez alatt az idő alatt nagyon sokat változtunk mindketten. Más lett az értékrendünk, ha együtt vagyunk, jobban figyelünk egymásra, több szabadságot adunk a másiknak, nem telepszünk egymásra,máshogy kezeljük a konfliktusokat..... Először fura volt, néha azt hittem, hogy nem fogunk tudni visszatalálni egymáshoz 100%-osan, de mostanra nagyon jó a kapcsolatunk, sosem volt ilyen jó a házasságunk, mint most! És ez azon múlik, hogy nem egy anya és egy apa van együtt, hanem egy nő és egy férfi. Igyekszünk egymásnak a barátja, a szeretője, a kedvese is lenni.

A hullámvölgyek nagyon lecsökkentek, és csak nagyon enyhék. Előtte nálunk is voltak, de nem igazán vettünk róla tudomást, nem változtattunk semmin. Aztán egyszer csak robbant a bomba, férjem besokallt és elköltözött, és pedig nem csodálkoztam mert én sem voltam már boldog egy ideje, bár nagyon fájt. Vedd komolyan a hullámvölgyeket, ne kövesd el te is ezt a hibát!

Adok/veszek :) Mármint fogok írni a kérdésre infókat, de szívesen veszem majd a válaszomhoz való hozzászólásokat is.

Mi 13 év után jutottunk egy olyan mélypontra, hogy a párom kezdeményezte (ő a nő) az ilyen mosolyszünet dolgot. Azt mondta, hogy nem végérvényesen szakítani akar, csak átgondolni a hogyan továbbot. Hetekig őrlődött, ezalatt én próbáltam őt "visszacsábítani", udvarlással, kedvességgel, de semmi tolakodás. A lényeg az, hogy mégis visszaköltözött az anyjához és amikor ezt megtette, akkor az egyszer, de nagyon keményen beolvastam neki és a nyakába zúdítottam az összes olyan apró sérelmemet, ami évek alatt felgyűlt és nem beszéltük ki (ezt tudom hogy hiba amúgy, hogy nem beszélik ki a felek, ezzel tisztában vagyok). Haraggal ment el. Én utána összeomlottam, de büszke férfi lévén a whiskey vedelésnél kötöttem ki, nem kerestem őt. 4-5 nap múlva ő viszont igen. Miújság, hogy vagyok, stb stb. Aztán eljött, majd utána, mint egy bejárónő hetekig jött hozzám munka után, hozott enni, kimosott, kitakarított aztán ment haza anyujához. Pár hét múlva megkérdeztem, hogyha gyakorlatilag az alváson kívül minden idejét itt tölti, akkor mi a frászért megy el éjszakára? Némi humorral tettem fel a kérdést.

Aztán visszaköltözött. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy belőlem nyom nélkül elmúlt a dolog. Mivel az egész "kváziszakításnak" nem voltak indítékai, semmit nem tudott felhozni, nem voltak észérvek, indokok. Ami gondjai voltak, azok meg mind külsős dolgok, nem rajtam állnak.

Ennek két éve. Sajnos most pont megint hullámvölgyben vagyunk, bár nem annyira durvában, sajnos egy hülye helyzet állt elő. Ő megbántott egy-két dologgal, amit én nehezen viselek. Viszont én még mindig szeretem, nem az a célom, hogy elhajtsam. Pedig néha az egóm azt súgja. Annyira jól esne, ha elismerné a mostani hullámvölgyünkben elkövetett hibáit és elnézést kérne. Én kész lennék elnézni, csak kérnie kellene. Viszont nem teszi és ez napról napra egyre jobban berágat. (Most nem részletezem, mi a "bűne" a környezetünkben is mindenki szerint egyértleműen nem neki van igaza a konfliktusunkban, tehát nem én vagyok egy elszállt faskalap.)

4-es, beszélgessetek nagyon sokat, nyíltan, nagyon őszintén! Talán benne is valamilyen gát van, lelki dolgok miatt, miért nem volt képes még bocsánatot kérni. Mondhatod neki, hogy ez neked jól esne, ne várd, hogy ő találja ki, mire van szükséged. A legtöbb konfliktust egy kapcsolatban a félreértés okozza. Sok sikert!

2-es voltam.

Mi 12 évig voltunk együtt az exemmel, de nem sikerült rendbe hozni. Nagyon sok mindennel próbáltam változatossá tenni a kapcsolatunkat, új életet vinni bele, de abszolút nem volt rá vevő, semmi szükségét nem látta.

Nagyon fiatalon, én 16, ő 20 voltunk, mikor összeköltöztünk és szinte rögtön úgy éltünk, mint akik húsz éve házasok. Minden napunk ugyanarról szólt, munka, építkezés, anyagi gondok ... stb. Folyton csak erről szólt minden és én éreztem, hogy ehhez még túl fiatal vagyok. Ennek ellenére csináltam a dolgom, elláttam minden feladatomat és három állást vállaltam egyszerre. A 30. születésnapjára befizettem kettőnket egy gyönyörű Tunéziai utazásra, amiért iszonyú sokat güriztem. Alig vártam a napot, hogy elmondjam neki, milyen meglepetéssel készültem. Amit reagált, azt a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna. Elkezdett velem üvöltözni, hogy mit képzelek magamról, hogy a háta mögött szervezkedek. Ott, abban a percben tört meg bennem valami, de még hónapokig vártam, mire letisztult bennem minden, hogy végérvényesen kiábrándultam belőle. Az utazásra elmentünk ugyan, de addigra én már teljesen kiábrándultam belőle. Amíg el nem költöztem, nagy szája volt, azt mondta, úgyis visszakönyörgöm majd magam. Eszem ágában sem volt. Ellenben ő hónapokig csúszott-mászott szó szerint az ajtóm előtt, hogy menjek vissza hozzá. Érdekes módon hirtelen mindenre képes lett volna, de amíg együtt voltunk és kértem, hogy változtassunk dolgokon, akkor mindig kinevetett, hogy mit akarok én 12 év után, nem vagyunk már tinik és szokjak hozzá a szürke hétköznapokhoz, mert ez az élet.

Sajnos, mire észbe kapott, addigra én már nagyon távol voltam tőle lelkileg. Már hat éve, hogy külön vagyunk, néha még mindig megkeres, hogy kezdjük újra. Én viszont azóta már találtam egy sokkal inkább hozzám illő embert.

Van tehát, amikor bölcsebb kilépni egy kapcsolatból. Alapvetően én is nagyon ragaszkodó vagyok és abszolút fontosnak tartom az egymás melletti kitartást, de nem mindenáron.

32/N

Kedves 9-es! Tényleg nem kötekedni akarok, de matematikailag nem stimmel valami.

16+12=28

28+6=34

És te 32N vagy.

Akkor melyik adat nem volt igaz?

A korod vagy a kapcsolatotok időtartama?

Amúgy szomorú történet. Mi hasonlóan voltunk 1998-ban, azaz 15 éve. Ő 17N ém 26F. Most meg fürdünk a párkapcsolati válságban.

Ő panaszkodik szürkeségre, pedig nekem túl szürke az egész :(((