Hogyan hoztátok rendbe a kapcsolatotokat/ házasságotokat? Bővebben lent

Hát.. mi valamivel több, mint egy év után kerültünk a teljes mélypontra (még januárban). Hónapokig tartó veszekedések előzték meg, szinte állandóan összevesztünk, majdhogynem vérre menően. Az egész tavaly indult ki egy olyan ügyből, ami nekem brutálisan rosszul esett (nem megcsalás egyáltalán!), és még hetekig felhoztam a témát, nagyon sértődött voltam. Innen alakult ki mindent. Átveszekedtünk minden fontos időpontot, szülinapot, évfordulót, stb.. aztán januárban megtört valami teljesen. A párom (férfi) azt mondta, hogy ő élni akar, vége, ennyi. Január utolsó napján. Szóval ott hagyott, először írásban közölte, de megbeszéltük, hogy 2 napra rá élőben is megmondja. Aznap nagyon megharagudtam rá, de nem borultam ki. Fura, de tényleg nem. Már másnap hajnalban megbánó üzenetek fogadtak, délután pedig, amikor újra tudtunk beszélni, konkrétan azt mondta, hogy nagyon megbánta, de nem könyörgött, mert azt gondolta, nem adok esélyt úgysem (nagyon büszke típusú vagyok). Eljött a személyes találkozás napja. Akkor már láttam rajta, hogy valami nem stimmel, és kibökte, hogy nagyon rossz, hogy már nem vagyok a barátnője, és teljesen más színben látja a dolgokat. Elfogadtam, adtam neki egy esélyt, elvégre én is sokat hisztiztem régebben, a fenti ügyből kifolyólag, féltékenykedtem, stb... utána kb 2 hétig még adódott 1-2 gond, de aztán végül erőt vettem magamon már, és változtattam a viselkedésemen, megértőbb lettem sokkal. Ő is változott, szinte éreztem, hogy rájött, hogy nem bírja nélkülem, csak besokallt a korábbi viselkedésemtől. Azóta sokkal kedvesebbek vagyunk egymással, kivirultunk, megértőbbek vagyunk mindketten, és ha veszekszünk is, nem úgy mint rég, közel sem. Mondjuk szerintem ez csak a szerencse, meg hogy szeretjük egymást, már elismertük egymásnak, hogy bármi is van, egyszerűen úgysem tudunk a másik nélkül meglenni.

Hozzátartozik a helyzethez, hogy a gondolkodásmódunk, ízlésünk rettentően hasonló, kitaláljuk egymást gondolatait is kb, és a családaink/barátaink is bírják egymást, nincs utálkozás, sőőt. A probléma pont ez, hogy a viselkedésünk is hasonló, nagy a szánk, és túl hirtelenek vagyunk.

Talán ennyi, ez a rövid "szakítás" kellett igazán, hogy felismerjük, nem éri meg veszekedni és marakodni. Pedig már azt hittem, annak a hullámvölgynek sosem lesz vége:| Szóval szükség volt arra, hogy mindketten változzunk, a boldogság érdekében.:)

Gond amúgy akkor van, ha csak az egyik fél változna, de a másik tojik az egészre.:/ Akkor vége a kapcsolatnak.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Pont tegnap kérdeztem.Esetleg ha tudnátok nekem is valami tanácsot....köszi

Nagy a dzsungel e téren és sok az ötlet, hogy vágd át magad (sok pszichológus gazdagszik meg ebből). Én éppen ezért olyat mondok, ami nem a dzsungelből vezet ki, hanem amivel el tudjátok kerülni a dzsungelt.

Sose gondokozzatok úgy egymásról, mint két független emberről, hanem váljatok eggyé!

Minden probléma ott kezdődik, hogy ha megromliok a MÁSIKKAL vlaó kapcoslat, hoygan viszonyuljak a MÁSIKHOZ, hoyg azt rendbehozzam vagy lépjek tovább én egyedül. Krumplivirág, ez rohadtuk nem elég ma egy párkapcsolat egybentartásához, legalább olyan esélye van a szétmenésnek így, mint az együttmaradásnak! Ha együtt akartok maradni, akkor nincs másik, mert ketten egy magasabbrendű egységes lényt alkottok. Ha megromlik a másik, akkor Te romoltál meg, ha hülye a másik, Te vagy hülye, úgy hozd helyre az esetleges problémát, mintha magadat ápolnád és gyógyítgatnád. Magadat ugye nem hagyod el? Pontosan ez a tartós párkapcsolat alapja, hogy a másikról is úgy gondolkodsz, mint magadról, mert ketten egyek vagytok, ez a házasság lényege! Ha ez az egység megvan, jó az alap és mindent kibírtok, ha nicns, akkor semmilyen felszínes megoldás nem hoz biztos sikert...

Márpedig nincs csodálatosabb dolog, mint amikor két személy egymással gazdagodik és közösen alkotnak valami teljesen újat, ami addig nem volt! :)