Létezik az, hogy valaki megérzi a halált?
Egyre inkább nyomaszt a dolog. Még sosem beszélgettem erről senkivel, de valahogy mindig érzem, hogy mi lesz a dolgok végkimenetele és nagyjából azt is, hogy mikor. :( Nem tudom más is van-e így vele.
A közelebbi rokonok esetén szinte mindig bejött. Volt, hogy megálmodtam, volt, hogy egyszerűen csak átfutott rajtam egy érés, hogy most találkoztunk utoljára. Most pl egy közeli családtag kórházba került két napja, amikor elmondták, azt is hozzátették, hogy az orvosok bizakodóak, azt emlegették, hogy jó kezekben van, már minden rendben lesz. Nekem még is az volt az első gondolatom, hogy nagy a baj, de igyekeztem elhessegetni. Pláne nem kimondani a családomnak, hogy mik a megérzéseim. Semmi gondja nem volt, 1 hét alatt elvitte egy hirtelen jött betegség. Senki nem gondolta, hogy így fog végződni.
Nagyon megsem tudok lepődni, amikor közlik a rossz hírt, persze vacakul érint, de mintha fel lettem volna rá készülve, mivel éreztem. Már amikor egy hónapja utoljára találkoztunk akkor is bennem volt valami, hogy talán nem sokáig lehetünk már együtt. Még is miez? Mindenki így van ezzel? Nektek nem borzasztó érzés ez?
válasza:
válasza:Velem is voltak már ilyen dolgok, apróságok anno. Pl, már a sulinál erősen éreztem ételillatokat, és amikor hazaértem, mindig az volt az ebéd, amit aznap éreztem. 5 utcányira laktam az általános iskolától, és a szomszédból se jöhetett az illat, mert a többieket faggattam, de nem érezték...
A legerősebb eddig azelőtt volt egy héttel, hogy apa meghalt... Álmomban az ágya üres volt, a szoba világos, minden ragyogóan tiszta volt, patyolatrend volt, senki se mondta, hogy meghalt, de én éreztem a gyászt. Sok ilyen álmom volt már, azelőtt sose beszéltem meg anyával ezeket, mert elég abszurdak voltak, egyik se ilyen típusú, másrészt anya se szerette sose hallgatni az ilyesmit. Aznap reggel viszont mondtam neki, mit álmodtam, valamiért kikívánkozott belőlem. Persze, rögtön mondta is, hogy ne beszéljek hülyeségeket, így hát ennyiben maradtunk. Rá egy hétre apa hirtelen meghalt, tüdővizenyőben, otthon. Aznap reggel ugyanaz a látvány fogadott, mint álmomban.
Mostanában csak pár apróság van, párommal együtt vagyunk fél éve, nem vagyok féltékeny típus, de azt mindig megérzem, kitől kell tartanom. Beszélget lányokkal, nem zavar. Egyszer egy csaj felvette facebookra, elkezdtem faggatni valamiért, hogy ki ő, és elmondta, hogy anno volt vele egy kis kalandja, még olyan 10 éve, és a csaj annál többet akart, de időközben elkerültek, nincs aggodalomra ok. Akkor is féltékenykedtem, párom megmutatta, mit beszélgetnek, és láttam, hogy a csaj udvarol, de elég durván... Pasimnak le se esett, de mint nő, tudom, mit miért írt... Fázik: várta, hogy párom visszaírja, hogy felmelegítené. Sorolgatta a pasikat, akiknek tetszik, meg töltögette fel sorban a képeket magáról. Később persze rátért a konkrétumokra, hogy párom jobban járna, ha otthagyna engem, mert ő jobban szeretné, mint én, ilyesmi... Azóta is tudom, mikor kell valakire gyanakodni, sose vagyok ok nélkül féltékeny. Azt hiszem, ezt is a megérzés számlájára kell írnom:-)
24/N
válasza: válasza: válasza:Én egy szóval nem mondtam, hogy ez valami isten adta tehetség, kérdeztem, hogy másnál van-e ilyen. Egyszerű megérzés (szerintem), viszont borzalmasan rossz. Ezt a rokont tüdőgyulladással fogták bent kórházban biztos, ami biztos alapon. Két napra rá belehalt, tehát nem mondanám, hogy annyira előrelátható volt a halála, mindenkit nagyon megrázott, kivétel engem, mivel valahogy megéreztem. Persze engem is megrázott, amikor bebizonyosodott, de nem lepődtem sajnos meg. Duplán érzem borzasztóan magam, hogy "tudtam" és mégsem tehettem semmit... :(
Nem érzem meg idegeneknél, meg bárkinél, csak is közelebbi rokonoknál, akik kötődnek hozzám. Anno papámnál voltunk, nagyon beivott, átfutott az agyamon, hogy "így kell látnom utoljára"... iszonyatosan ki voltam bukva, hogy ilyen egyáltalán eszembe jut, aztán két héttel később, minden előjel nélkül nem ébredt fel reggel. Volt, hogy két háromszor azt álmodtam, hogy dédim meghal, majd nem sokra rá meg is halt. Ilyen apróságok, csak egy-egy kósza gondolat és az esetek igen nagy százalékában bejön sajnos. :(
Nem akarok látó lenni, meg mit tudom én mi, ez csak egy kérdés volt, hogy más is megérzi-e, ha nagy gond van. Ezekszerint nem vagyok vele egyedül, ami azért kicsit megnyugtató. Én erről sosem beszéltem senkinek. Nem mondhatom azt, hogy ezt érzem, figyeld meg, meg fog halni... Bizarr is lenne. Bár ha jobban belegondolok és talán most a legeslegelső megérzésnél szólok, akkor lehet az első tüdőgyulladásnál már kórházba erőltetik ezt a rokont és nem várják meg, amíg nem sokkal később kiújul nála, amit már nem él túl. :(
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!