Milyen pszichológiai dolog ez?
amit te szeretnél
befejezni az iskolát
találni egy olyan munkahelyet ahol azonnal vezetői beosztásban lennél és nagyon jó fizet plusz akkor mész be dolgozni amikor te akarsz
egy barátnő is jól jönne, mert az évek alatt már beleuntál a pornóba és a tenyeredet is már sebesre kikezdted
Jah és hogy ez mind meglegyen semmit ne kelljen tenni, hanem csak úgy hulljon az öledben
A legtöbb nagy ember is a létra legalján kezdte, nem rögtön a csúcson. Aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli.
Az meg, hogy te tanulsz és ezért nem tudsz dolgozni, elég szánalmas kifogás, hisz rengetegen dolgoznak tanulás mellett és ráadásul úgy, hogy gyereket is nevelnek.
Az valahogy nem jutott eszedbe, hogy mikor mész munkára felvételizni akkor mondod a főnöknek, hogy te most iskolába jársz és a vizsgaidőszakban szükséged lenne néhány napra. Egy normális főnök megértené és nem ez lenne az akadálya annak, hogy nem vesz fel.
De gondolom erre is majd írsz valami olyasmit, hogy nem érted, hogy ez meg ez van
nekem nem egy munkatársam jár főiskolára, és a főnök abban a tudatban vette fel őket, hogy vizsgaidőszakban nem dolgoznak
Te csak a kifogásokat keresed mindenre.
Nincs neked semmi bajod csak unatkozol nagyon.
Én az államvizsgám előtt kaptam állást két hónappal. Csak a törvényileg biztosított 3 napot tudtam kivenni, a többit megoldottam esténként. 110 tételünk volt, úgyhogy volt mit tanulni.
Hogy nem voltam akkoriban annyira kipihent? Tény, de legalább volt pénzem és meg tudtam oldani.
Igen, a lakás is futott, mert a takarításon spóroltam időt. Ha a férjem kitakarított, akkor volt némi rend.
Szóval miért is üti egymást a vizsga és a munka?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!