Mit csináljak? Tudom, hogy kamaszkor, de akkor is

16/L vagyok. Kicsit hosszú lesz, de ki kell adnom magamból.

Engem az emberek nem nagyon vettek észre, kis visszahúzódó kamaszlány voltam, aztán sikerült megnyílnom, barátok stb.

De egyszerűen szeretem ha sajnálnak, ha beteg vagyok, mert akkor érdeklődnek, szeretem, ha pl bevan kötve a lábam, hogy megkérdezzék mi va, szeretek panaszkodni, mert tudom, hogy akkor figyelnek rám..És ez szánalmas:( Órákat tudok beszélni a panaszaimról, és emiatt is bűntudatom van, ugyanakkor annyira bennem van az, hogy HAHÓ vegyetek észre!

Nem bírok egyedül megkűzdeni a problémáimmal, gyáva ember vagyok, vannak dolgok, amiket MEG AKAROK tenni, de annyira gyáva vagyok, hogy nem is tudom..

Annyira bennem van az az érzés, hogy élni akarok, de meg akar szűnni egy időre, hogy minden megálljon, ne legyen Én, hanem úgy megszűnni egy kicsit létezni.

Volt egy nagyon nagy családi gondm, amit túlvészeltem a barátok segítségével, mostmár megoldódott, viszont jönnek az újabbak, nagyon szeretethiányom van, legalábbis úgy érzem, vágyom arra, hogy legyen valaki mellettem aki megölel..Van egy fiú ismerősöm, aki megtetszett, egy városban lakunk, de elfog költözni. Meg akarom modnani neki, hogy etstzik, de nem megy, de mégis megakarom, és nem bírok elszámolni a bűntudattal ami felemészt, hogy hogy lehetek ilyen ember, aki ennyire nem képes, és ha nem mondom el akkor a bűntudat felfog emészteni.

Mit csináljak, hogy lelkileg helyre jöjjek? Lehet, hogy ez is most nagyons ajnáltató szövegnek hangzik, lehurrogást nem kérek, de úgy érzem lelkileg valami nagyon nincs rendben...

Ha bármi tanácsotok lenne, hogy kapjam össze magam, megköszönném.