Miért vagyok ilyen? Ez a kamaszkor velejárója?

Kérdésem kicsit összetett.

Azt nem értem, hogy miért van az, hogy ha pl. van egy fiú, aki érdekel, de én nem jövök be neki, akkor egyszerűen nem bírom ki, hogy ne flörtöljek vele, azt akarom hogy bejöjjek neki. Persze ez csak olyanra igaz, akinek nincs barátnője. De mikor kiderül, hogy én is tetszem neki, akkor már nem is izgat. Egyszerűen unalmasnak találom.

Vagy ha jobb iskolába jár, mint én, akkor azért nem jó, mert "okosabb nálam", ha viszont rosszabb iskolába, akkor pedig "nem süllyedhetek az ő szintjére".

Vaaaagy pl. ha gazdag, akkor az nem jó, mert hogy jaj mi csak átlagos anyagi helyzetűek vagyunk, ha viszont szegény, akkor meg azon járna az agyam folyton...

És ez mindennel így van. Ami van, az sosem jó, mindig mást szeretnék. Most mondjuk van egy fiú, akivel járok, de csak rövid ideje, és komolyan már most azon jár az agyam, hogy milyen szöveggel rázzam le, mert megbántani nem akarom, szeretném ha megmaradna barátnak, mert ez a kapcsolat is barátságból indult. Eddig érdekelt, érdekes embernek tartottam, de most meg már unalmasnak látom... És annyira utálom hogy ez van. Hát nem tudok megszeretni majd senkit? A barátnőm szerint még nem tudok kötődni senkihez, csak a kalandot keresem. Persze nem az egy éjszakás kalandokat, hiszen szűz vagyok és nem r*banc...

Belegondoltam, hogy ugye még nem voltam szerelmes, így nem tudom, hogy milyen csodálatos érzés, mint más, aki már volt szerelmes, ő tudja, hogy az a legjobb dolog a világon és az mindig keresi azt a személyt, akivel újra érezheti. Szinte soha, vagy csak nagyon néha érzem azt, hogy most jó lenne valakihez odabújni. Ha problémám van, azt megbeszélhetem az anyukámmal vagy a barátnőmmel. Így csak azt látom, hogy minek is egy kapcsolat? Csak a probléma lenne vele. Pedig én is szeretnék már szerelmes lenni, de az érzést keresem, nem azt akivel ez megvalósulhat...

Tudom, hogy kicsit össze-vissza írtam, de most ezek az érzések kavarognak bennem. Tehát az teljesen normális dolog, hogy nagyon nehezen döntök, sosem tudom mit szeretnék és sosem jó az, ami van? Ez hozzátartozik a kamaszkorhoz?