Felsőbbrendűek érzem magam mint a legtöbb másik ember. Van ezzel probléma?

Hát ha tényleg a felső 2%-ba tartozol, akkor gratula, nincs ezzel semmi gond, mindenki oda szeretne tartozni

És álom életben élni

Ha te ezt elérted akkor az egy tiszteletre méltó dolog, ha lenézed a többit aki nem, az meg a velejárója ennek, az is természetes

Maradjunk annyiban, hogy a felsőbbrendűségnek is vannak egészséges és abnormális szintjei.

Amíg emberként tudsz viselkedni, bánni másokkal és nyitott vagy elmében, szolid, ám egészséges önbizalommal rendelkezel, akkor rendben van.

Ahogy a vérbeli elegancia is belülről jön és természetes, önazonos.

A mozdulatok, gesztusok, személyiség s mindezek mellé csak utolsó helyen áll a stílus.

Pár perc alatt leszűröm kinél felszínes szerepjáték ez.

Amiket felsoroltál zárójelben azok csak eredmények, megjelenés. A kérdés az: milyen személyiséggel rendelkező ember vagy?

A legfontosabb alapkő.

Hiába mindaz, ha egy olyan személyiség társul mellé, akit nem lehet embernek nevezni.

Az, aki viszont olyan személy, hogy nyitott, alázatos, stb, ám helyén van önismerete, elvei, viselkedése és miegymás, őket imádom.

S ne feledd: az élet nem fekete-fehér.

Jöhetsz-mehetsz akárhány országban, ha közben nem ismerkedsz emberekkel, nem látod őket több aspekusból.

Elvégezhetsz, letehetsz akármit, mindannak akkor van jelentősége, ha azokat tudod is használni, s nem merülnek feledésbe.

Tanulni bárki tud, jó lenni abban már kevesebben.

Elvégezhet akármit, a személyiség és emberrel való bánás teljesen más téma.

Persze hatással lehet rá, de az alapok mélyen bennünk erednek.

Ahogyan a motoros képességek alap szintjei, melyek adottak születéstől s idővel ki hogyan fejleszti azokat.

A statisztika és társai csak egy dolog, ahogy az IQ is egy tényező a sok milliónyi közül, ami az embert alkotja.

Ahogy a mensa klubban is sokak taszítóak voltak számomra, mint személyiség.

Még tapasztalj és elmélkedj többet, nyisd ki a világot több aspektusból.

Az ismeretségi és baráti kör is más, ahogy az igaz barát fogalma is.

S lehetne még beszélgetni minderről.

Nálam az ismeretségi körnek azon emberei, akikkel baráti alapú a viszony, bennük megvannak azok a dolgok, tulajdonságok melyekkel szimpatizálok, pl nyitottak, több szemszögből néznek dolgokat, emberileg helytállnak, intelligensek, nem azt nézik ki mit tett le az asztalra, hanem azon túl látnak. Elvonatkoztatunk kortól, nemtől, hovatartozástól függetlenül. Imádom őket.

12 évestől a 87-ig, mindemellett nyitottak a generációk egymás felé.

12 éves leányzó is és a 13 éves srác is, ha beszélnél velük meg nem mondanád hány évesek. A62 éves barátom pedig nyitottan hallgatta őket az összejövetelen nyáron.

Majd kérdezte tőlem: hol szedted fel ezt a két kis csodabogarat?

Külön élmény volt őket nézni, hallgatni. Szeretem az ilyen pillanatokat.

A leányzó tehetséges, a fiú pedig imádja a történelmet, politikát és mélyen megért sok mindent. Ahogy idősödni fog és lesz vagy 25 éves mellé jönnek az élet alapvető tapasztalatai, majd akkor fog tudni igazán kibontakozni.

Mindenkinek más dolgokhoz van érzéke, tehetsége, tudása.

A világ legokosabb emberei is csak egy csipetnyit birtokolnak a világból, annak tudásbázisából stb.

Az intelligens ember pedig felfogja ezt és nincs elszállva magától.

Részben ez szab határt az egészséges felsőbbrendűség érzésnél, egy fajta alázat, elfogadás.

Nem, semmi probléma ezzel. Probléma akkor lehet belőle, ha

- visszaélsz és nem élsz ezzel,

- olyan helyzetbe kerülsz, ami esetleg nem támasztja ezt alá. Például egy betegség vagy egy szeretted elvesztése.

Tapasztalatból modom, hogy magasról nagyot lehet ám esni, és ezt nem bántásból, pláne nem félelemkeltésből írom!

Egyébiránt azért társadalmi elvárás magunkat kevesebbnek láttatni, mert valami érthetetlen módon az emberiség minden erejével azon küzd, hogy a gyenge túléljen, ne pedig az erős- jószándékú és filantróp, nem a kizsákmányoló- erősödjön.

Nekem ezzel nincs problémám.Nekem azzal volt problémám, amikor hasonlóan hozzád én is felsőbbrendű voltam. Ezer meg egy baromságot megcsináltam és nem fogadtam jól a visszajelzéseket és a kritikákat, mi több, semmibe vettem. Aztán az ezer meg egy baromságomnak legalább ugyanannyi következményével szembesülve be kellett látnom, hogy sehol sem vagyok, senki sem vagyok, sőt, nálam hülyébben nem igen vanna a földön. isten hit az 0. Én voltam isten.

Na szembementem mindenben korábbi önmagammal és most sem vagyok valaki, de legalább nincsenek hülye következményei a hülye döntéseimnek. Ezért mondom, hogy nekem nincs gondom a felsőbbrendűséggel. jó emlékeztetők arra, hogy magasról lehet nagyokat koppanni. Inkább leszek egy senki és inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint hogy legyek valaki és szeressenek azért, aki nem vagyok. De meglepő módon nem utál senki, sőt tisztelnek néhányan , magam sem értem miért. A felsőbbrendűeket ki szokták röhögni, de csak úgy, hogy azok meg ne hallják, mert akkor értelmetlenűl cirkuszolnak és balhéznak. Aztán miattam mindenki oda emeli fel magát, ahova akarja. Az igazán nagyokat mások emelnek fel és nem engedik, hogy leesve onnan megüssék magukat. Leesni sem engedik őket.