Angolpártiak:ha az angolnak kell lennie a világnyelvnek, ha mindenki köteles (volna) angolul megtanulni és nemzetközileg az angolt használni stb. - akkor miért nem tanítotok mindenkit már kisgyerekkorától angolra és csak arra?

> Imperialista céllal bizonyos országok vezetői rengeteg pénzt áldoznak nyelvük terjesztésére

Erre tudsz hozni konkrét példákat? Mintha erről írtál már volna korábban, de most az istennek nem találom… Én pár ilyen esetre emlékszem, arra is csak homályosan, de ott elsődlegesen nem a nyelv volt a cél, és volt egy fontos különbség. Illetve ami példa nekem dereng, az csak egy autokratikus berendezkedésben működik jól. Mivel a konkrét példára nem emlékszem, egy fiktív példát hozok fel.

Tegyük fel, hogy Magyarországot megszállja Oroszország, hasonlóan ahhoz, mint ahogy anno a szovjetek itt maradtak „ideiglenesen”. Elkezdik az újságokat magyar nyelven, de cirill betűkkel kiadni. Előbb-utóbb olvasni is kezdik ezt, ráfanyalodnak, ha nincs más. Nem gyorsan, több generáción átívelve, de le lehetne cserélni az ábécét cirill ábécére, mindenki azt szokná meg, a latin betűs írást elfelejtenénk. Utána már könnyebben lehet szelektálni, hogy melyik író, költő munkáit adjuk ki cirill ábécével, és melyeknek „késik” a cirill átirata. Ezen keresztül már lehet manipulálni.

De itt nem az a cél, hogy az orosz legyen a másodlagos nyelv, vagy a világnyelv. Ez az adott nép – példánkban a magyar – anyanyelvének és nem a használt világnyelvének a megváltoztatására irányul, ezzel a saját kulturális gyökerüktől való elvágást célozza. Hangsúlyozom, az adott nép anyanyelvén, a világnyelv milyenségétől függetlenül.

~ ~ ~

Vagy mondjuk, Romániában ellehetetlenítik a magyar nyelvű oktatást. Az iskolában kötelezővé teszik a tantárgyak román nyelvű oktatását. Itt sem az a cél, hogy a román valamiféle világnyelv, közvetítő nyelv legyen. Volt egy meglepő, és jobban belegondolva ijesztő tapasztalatom. Anno Erdélyben jártunk, egy néptánc táborban voltunk, és odajött egy ember. Egy kukkot nem beszélt magyarul, de románul váltig bizonygatta, hogy ő márpedig magyar, magyarok voltak a nagyszülei, és mennyire örül, hogy ott vagyunk. Remek. Csakhogy ennek az embernek az unokái már nem fogják magukat magyarként identifikálni, románnak fogják magukat tartani, és vagy nem fognak tudni a magyar felmenőikről, vagy lényegtelen részletkérdésnek fogják tartani – mint én azt, hogy a nagymamám történetesen cseh származású, ami miatt én nem 25%-ban, hanem 0%-ban vagyok cseh –, és románként fogják magukat meghatározni.

De itt sem arról van szó, hogy a román legyen a másodlagos, közvetítő nyelv akár csak az országon belül, hanem hogy a román legyen az !anyanyelv!, az eredeti anyanyelv lecserélése a cél. És ez fontos különbség. Már csak azért is, mert teljesen független attól, hogy mi a világ globális közvetítő nyelve. Az elrománosított magyar anyanyelve lesz a román, második nyelvként, világnyelvként ugyanúgy angolul, esetleg németül, spanyolul, olaszul, oroszul fog tanulni.ű

Ami példát tudok egy nyelv erőszakos terjesztésére, ott sehol nem az adott nyelv világnyelvvé tétele a tét, hanem egy másik kultúra anyanyelvének, ezáltal identitásának az eltérítése. Olyan példát nem tudok, ahol a törekvés az, hogy egy adott nyelvet világnyelvként „adjanak el”, úgy, hogy akinek ezt propagálják, az továbbra is megőrizhesse az anyanyelvét.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

> […] egy idegen nyelv az anyanyelvvel egyenértékűen nem tanulható meg. […] A nyelvi előny-hátrány az interperszonális kapcsolatokban is működik.Az anyanyelvi beszélővel szemben mindig hátrányban maradok.

Ilyen téren jelenleg látszólag előnyt jelent, ha valakinek az anyanyelve angol. De ez az előny nagyon könnyedén válik egyben hátránnyá is.

Hosszabban kifejtett, de talán érdekes, személyes történet következik.

Volt a táncegyüttesünkben egy lány. Sajátos módon élt, az USA-ban – Chicagoban – született, ott is nőtt fel. (Itt most nem releváns, hogy éppen angol anyanyelvű volt, lehetett volna török is, a történet szempontjából mindegy.) Nagykorúvá válva elindult a nagyvilágba. Több évig Spanyolországban élt, majd idejött Magyarországra. Nem egy hétre, nem egy hónapra és nem is egy évre. Szinte tökéletesen megtanult magyarul. (Hozzáteszem, kizárólag magyarul beszéltünk vele, angolul soha. Részben mert nem volt rá szükség, részben meg ő maga ellenezte ezt.) Persze volt egy kis akcentusa, meg nagyritkán – egy héten egyszer – felcserélt, vagy nem jól használt ragokat, de tényleg felsőfokú szinten beszélt magyarul.

Látszólag…

Mert sok helyzet adódott, mikor az, hogy ő nem anyanyelvként beszéli a magyart, bizony gondot okozott. A szóvicceket pl. sokkal nehezebben érette meg. Furcsa mód főleg az angol nyelvű szóviccek megértése bizonyult nehéznek, emlékszem vagy tíz percig kellett magyarázni neki, hogy mi a vicces a „- Stone fire? - No, sky.” (- Kő' [kell] tűz? - Nem, ég.) párbeszédben. De ennek nem sok jelentősége volt, hát ha nem értett egy poént, akkor nem értette, nem veszített vele sokat. Cserébe viszont mi sem mindig találtunk annyira humorosnak azt, amit ő igen, tehát oda-vissza megvolt ez az eltérés.

Ami igazán problémás volt az az, hogy ő itt élt, voltak párkapcsolatai, abból fakadó problémái, vagy más jellegű válsághelyzetei, konfliktusai, problémái, amit meg akart velünk, a barátaival osztani, mi meg segíteni akartunk neki. Meg mivel elég jól összebarátkoztunk, kíváncsi volt a mi ilyen jellegű problémáinkra, élményeinkre is, ő is szívesen adott tanácsot. Csakhogy ő nem itt nőt fel. Az ő gyerekkorában nem ment a tévében a Pom-pom, a Mézga család, a Ludas Matyi, a Szomszédok, az Izaura vagy a Dallas. Nem olvasott olyan tömegben magyar könyveket, verseket, mint mi, akik itt nőttünk fel. Számos közmondás, szólás, és főleg szállóigévé vált kifejezés mögött nála nem volt meg a kulturális kontextus.

Mondjuk mikor arról van szó, hogy a barátja megcsalta, és nem tudta, hogy adjon-e neki még egy esélyt, akkor az ember esetleg bedobott egy olyan választ erre, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár”. Ő meg – kulturális kontextus híján – nem igazán értette, hogy ehhez a témához most hogy jön a főváros nyugati fele, meg hogy hogyan kapcsolódik az egészhez a kutyakereskedelem. Meg nyilván hülyeség az egész, hiszen a fővárosban vannak kutyavásárok. Röviden: nézett, mint hal a vízben.

Lehet, hogy mikor vele ültünk le beszélgetni, akkor harmadmagammal voltam magyar anyanyelvű beszélgetőtársa. De hiába voltunk mi többen, nekünk kellett alkalmazkodni, figyelni. Ha ő nem talált megfelelő szót, mondjuk nem találta az a szót, hogy ő most „elkeseredett”, különösebb gond nem volt, lehet, hogy nyolc mondatban mondta el ugyan, hogy mit érez pontosan, de ezzel ő is ki tudta fejezni ugyanazt, ugyanolyan mélységben, és mi is meg tudtuk érteni.

A probléma inkább fordítva volt. Ő nem értett bizonyos szófordulatokat, mint pl. „Picúr…, megvárhatlak?”, vagy „Szeretem a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét…” vagy „Háromszor adj ezt Ludas Matyi vissza”, vagy „A krumplileves legyen krumplileves”. Kontextus nélkül bár minden szót pontosan értett, a ki nem mondott, de minden magyar által ismert kontextus hiánya miatt nem jelentett ez számára ugyanazt, és látszólag teljesen oda nem illő kijelentések voltak a számára. Vagy mondjuk annak, hogy „Szeretlek, mint anyját a gyermek”, az neki bár önmagában is érthető volt, de nem túl mély, sőt esetleg kicsit fura, bizarr is. Mert az idézett sor igazi mélysége a vers folytatásában rejlik, amit nem mondunk tovább, de amit mindenki ismer, ő viszont nem.

Oké, neki nehéz volt ezeket jól megérteni, látszólag ez neki hátrány volt. De ez számunkra ugyanolyan, ha nem nagyobb nehézséget, hátrányt okozott. Mert mi az anyanyelvünkön beszéltünk, ami ösztönös. Idegen nyelven beszélve az ember tudatosan választja meg a szavait, az anyanyelvén viszont nem. Viszont itt tudatosan kellett figyelni, hogy megválogassuk a szavainkat. Ez bizony koncentrációt, folyamatos odafigyelést igényelt, és nagyon fárasztó tudott lenni hosszútávon.

De tanulságos is volt, én a vele való beszélgetések során jöttem rá, hogy úgy a hétköznapi beszédben ha mélyebb témáról van szó, hányszor utalunk kulturális kontextusokra. Érthető, mert így egyetlen mondattal, vagy akár csak egyetlen szóval is komplett, komplex tartalmakat tudunk átadni, egy verssorral egy egész vers érzelmi világát, mondanivalóját, egy történetből kiragadt mondattal egy egész történetet, annak alakulásával, összes tanulságával, ízével, részletével együtt.

A kommunikáció feladata az, hogy egy-egy gondolatot, annak megfelelő árnyalását kimondva, leírva, a másikban is megszülessen ennek a gondolatnak, ugyanolyan pontos árnyalásnak a nagyjából pontos lenyomata. Ha ez megtörténik, akkor teljesen mindegy, hogy mi a kommunikációs csatorna, milyen nyelven, milyen módszerrel történik ez. Lehet akár ez az angol nyelv, a német, de lehet akár csak egy mozdulat, vagy egy kép is, egyetlen szó elhangzása, leírása nélkül. Ha viszont valamiért ez a gondolatátadás nem történik meg, az nem csak a befogadó, hanem a közlő számára is ugyanúgy probléma, hátrány.

Lehet, hogy egy angol anyanyelvű egy magyar anyanyelvű emberrel szemben választékosabban, mélyebben, összetettebben tud kifejezni valamit, mondjuk egy asztrofizikai témájú vitában, de ez mit sem ér, ha a magyar befogadónak ez dekódolhatatlan.

~ ~ ~

Voltam sok országban. Mondjuk Spanyolországban, Finnországban, Görögországban a helyiekkel sokkal könnyebb volt megértetnem magam angolul, és megérteni az ott angolul beszélőket. De voltam Londonban is. Ott ez jóval nehezebben ment, mert közrejátszott, hogy ők ezt anyanyelvként beszélik, olyan szlenggel, amit idegen nyelvként nem tanítanak, olyan tájszólással, ami nekik természetes, de egy idegennek érthetetlenné válik. Az angol anyanyelvű ember persze jobban megért mondjuk egy ír tájszólást, mint ahogy a magyar ember jobban megért mondjuk egy székely tájnyelvet. De amint világnyelvről van szó, mikor eltérő anyanyelvű emberek beszélgetnek, mindez nem hogy előnyössé, de hátránnyá válik a számukra. Mert abból nem sok előny származik, ha egy spanyollal, egy finnel jobban meg tudjuk értetni egymást angol nyelven, mint egy angol anyanyelvű emberrel. Ez nem nekünk, hanem neki jelent extra problémát, nekik kell jobban figyelniük, jobban koncentrálniuk, hogy mit hogyan fejeznek ki, és ez a saját anyanyelveden sokkal nehezebb.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Minden további gondolatmeneted abból fakad, hogy a kétségtelenül meglévő alá-, fölérendeltség okának elsősorban, vagy számottevően azt tekinted, hogy az illető anyanyelvként beszéli-e a világnyelvet, vagy sem. De számos példán keresztül igyekeztem érvelni, hogy az alá-, fölérendelt viszonyok miért nem a nyelvből fakadnak, miért független ez az alá- és fölérendeltség attól, hogy mi a világnyelv. Konkrét ellenpéldát, konkrét területen, konkrét előnyt és hátrányt felsorolva meg nem nagyon hoztál fel, csak általánosságban, és nem menvén bele a részletekbe.

Egy tudományos vitában könnyebb angolul érvelni annak, aki angol anyanyelvű? Igen. És ettől az ő álláspontja, az ő érvei erősebbek lesznek? Nem, mert ez nem is az érveken, hanem a tényeken, sokszor számokon múlik. Attól, hogy könnyebben fejezi ki magát, a vitapartner számára is ugyanúgy erősek lesznek ezek az érvek? Ha érti a másik érvelésének erősségét, akkor nyilván ő is ki tudja ugyanilyen szinten fejezni magát. Ha meg nem érti, akkor meg falra hányt borsó az ő jól megfogalmazott érvelése, ha a befogadó nem tudja azt befogadni. Maximum a másik angol anyanyelvű ember érti jobban, de ez meg koránt sem biztos, hogy valódi, tényleges előnnyé tud válni.