Megoldás az öngyilkosság?

Megoldás. Nekem az lenne

Nincs semmi örömöm az életben. Vagyis volt. Teljesen magányos vagyok, elveszett, nem látom az értelmét semminek, minden egyes rohadt este úgy fekszek le, hogy reggel bárcsak fel se ébrednék.

És ezt magamnak köszönhetem, mert ellöktem magamtól azt, aki értelmet adott életemnek. És őt majdnem a halálba taszítottam.

Bárcsak visszacsinálhatnám. De nem lehet. Már nagyon, de nagyon sokszor elterveztem, hogy megteszem, mert semmi örömöm nincs, de amellett, hogy bátorság is kellene még hozzá, azt nem tudom félvállról venni, hogy szegény anyukám mit érezne.

De ha már ezen is túlleszek, akkor nem érdekel semmi és senki, megteszem, mert nincs így értelem élni.

Bárcsak leírhatnéám ide a lány nevét, és bárcsak olvasná. Bocsáss meg!! Sajnálok mindent!

Nincsenek céljaim, minden oda lett, és ez nem csak a szerelmi bánat miatt van. Egy szar az életem, mert az is volt, de egy köztes időszak ném reményt adott, de már vége.

Legszívesebben azt mondanám most, hogy Isten áldjon, de még nem megy.

Aki nem tudja, milyen a szenvedés, az honnan tudná, hogy nem megoldás.

Az, egy bizonyos formája.

Én ugyanitt tartottam mint te!

Kicsit más problémáim voltak, de a lényeg az ugyanez volt: Nincs értelme életben maradni! Nekem sincs társam, még normális munkahelyem, beteg ember vagyok, és lelkileg is megviselt. Természetesen sokat tettem azért hogy idáig jutottam,de ezt most nem fejtem ki hogy ki miért történt.

Aztán elmentem Pszichológushoz! De nem úgy hogy várom a nagy csodát, úgymond észérveket akartam hallani.Találtam egy kedves hölgyet akivel 4 alkalmon keresztül folytattam beszélgetést a saját életemmel, és azzal hogy hogyan legyek képes élni ebben a világban! Majdnem hogy semmi újat nem mondott, talán 1-2 szót fogadtam meg a mai napig. Az életem jó irányba még most rá fél évre sem változott meg. De miközben beszélgettünk, eszembe jutottak új dolgok, amik eddig nem. És most ott tartok, hogy legalább arra képes vagyok, hogy valamilyen minőségben élem az életem, és újra történnek velem jó dolgok, kicsit nagyobb az érdeklődésem az emberek felé...talán egy kicsit... Jól látod nem mondtam semmi okosságot, sőt még én magam sem tudom hogy újra visszaesek e, vagy sem, van 1-2 dolog amit egyszerűen még mindig elképzelhetetlennek tartom, főleg 1 meg nem szűnő betegségem miatt. A lényeg hogy most átformáltam az életemet, levettem magamról kötelezettségeket,(dolgozok, de csak részmunkaidőben), a másik hogy az álmaimat lefagyasztottam egy kis időre, és most egy kicsit más irányból kezdem el újra az utamat, és az életemet. Egyenlőre a jövőmet még nem tudom elképzelni, mivel mostanában összevissza formálom magamat, van egy megérzésem (nem írom hogy rossz, mert nincs értelme ezt írnom)hogy másképp alakítok pár dolgot, mint minden normális ember! Egyenlőre! Ez a szó nagyon fontos, hiszen a vágyaim nekem is a lehető legnormálisabb család centrikus életről szólna...De úgy érzem ez most lehetetlen csak úgy!

Megpróbálom megfogalmazni a tanácsaimat, amiket nagyon sok gondolkozás után hoztam meg magamban:

Ne erőltesd azokat a dolgokat, amiket úgy érzel hogy nagyon nehezen tudod elérni! Tegyél egy kis kitérőt olyan irányba amivel nem feltétlen a legfontosabb dolgokat találod meg az életedben!Ismerd meg újra önmagadat, minél jobban, én mai napig arra jövök rá, hogy mindig vannak új dolgaim amiket nagyon fontos, hogy megértsek magamban, ahhoz hogy el tudjam magamat fogadni! Amíg saját magadat nem fogadod el semmit nem fogsz elérni ebben a világban. Néha a lehető legrosszabb tulajdonságaidat is el kell fogadnod magadban, ha úgy érzed hogy változtatni tudsz rajtuk, akkor persze azon legyél hogy változtass rajtuk! Durva lesz amit most mondok de ez egy tény amit agyban fel kell tudnod hogy fogjál: A barátnődet egy szép emlékként raktározd el magadban, és most gondolj rá úgy hogy ő halott, és soha nem fog visszatérni, még ha ennek te úgy gondolod hogy nem ez a rendje! Minél előbb próbáld meg elfogadni azt a tényt, hogy ami veled történt az nagyonis nagy kib@szás, és azokra a kérdésekre, hogy:

- mért pont veled?

- mért nincs megoldás?

- ez volt az egyetlen lehetőség, mért veszett el ez is? - Biztosan nem lesz több esélyem! (most legalábbis úgy látom)

- lehet hogy soha nem lesz már ez miatt a ugyanolyan szép életem mint akkor volt - sajnos igen, lehetséges!(remélem ezzel kapcsolatban tévedek)

És ezekre a kérdésekre nincs válasz. Egyetlen válasz van: a sors így hozta, és el kell fogadni. Teljesen mindegy hogy te hibáztál, a másik hibázott, vagy egy külső személy! Megtörtént, és úgy kell elfogadni, mint egy emléket!

Sajnos saját tapasztalatból mondom ezt is: Hogyha majd rajta túl leszel, akkor a depressziós életeddel új lányt fogsz találni mert nem fogsz! Azonnal biztosan nem hiszen marad egy űr, ami teli van fájdalommal. Most jön az amit mondtam az elején a kitérő! Addig térj ki mindenféle irányban az életed során, akár olyanokban is teszteld magadat, amiket eddig soha nem csináltál, és amikor úgy érzed, hogy jobban vagy, (de csak akkor!) térj vissza és keresd meg újra a helyedet, és a párodat ebben a nagyon elb@szott világban! Van még egy dolog: Ne törődj senki véleményével! Akármit csinálsz mindent magadért teszel! Ha most ebben a pillanatban úgy látod helyesnek, hogy a munkád mellett nem találod meg az utat az életedben akkor akár azt is hagyd ott! Van hogy külső tényezők az akadályok, de van hogy saját magad elvei alkotják az akadályaid sorát! Én most ezeket győzőm le, és teljesen más és furcsa életet élek, nem érzem magamat túl jól, de túl rosszul sem . De valamiért úgy érzem, hogy ez az egyetlen lehetőségem, az egyetlen utam ebben a világban, amivel megtalálhatom újra az álmaimat! Ha nem jön össze akkor sem vesztettem semmit, hiszen öngyilkos később is lehetek még,de remélem nem kerül erre sor!

Nem írom le roppant drámai élettörténetem, esetleg olyan szempontból lenne fontos, hogy hitelt kapjak, de jócskán hosszú lenne. :)

Csak annyit szeretnék kérdezni pl. 07-04 20:42-től, hogy ha még aggódtál édesanyád érzései miatt, akkor miért nem volt értelme az életednek? :) Szerintem a legrosszabb, ha már semmit sem érzel, semmi sem zavar, semmi sem bánt, semmi sem izgat, nem reménykedsz, és semmiben sem hiszel (szeretet, család, barátság, szerelem). Akkor tényleg értelmetlen az élet.