Voltak így már mások is? ÉDESSÉG evésről belső szenvedések árán, nagy nehézségekkel mondtak le? VAGY! Két-három hónap után annyira vágytak rá,hogy lassú léptekkel újból ráfanyalodtak és visszaszedték fél év során a két hónap alatt leadott tíz kilót?

Azaz vagy nagy volt a szenvedés, hogy még akkor se egyenek semmi édeset SOHA, mikor alkalomadtán borzasztó rosszul érezték magukat lelkileg (vagy csak szimplán a nyelvük kívánta, például tegyük fel eltelt több nap, netalán több hét is, mióta nem ettek semmi édeset, így már nagyon kívánták)...

...vagy ha tudták is tartani, alig néhány hónap után úgy elhatalmasodott rajtuk az édességek utáni vágy, hogy már nem voltak képesek tartani magukat (vagyis inkább csupán a nyelvüket), így ha lassan is, de visszaszedték mindazon kilókat, melyeket két hónap alatt szépen leadtak.

____________________

A fenti kiírás mellé kérdem, hogy akár voltak ilyen emberek a történelemben, akár nem, mi (vagy mik) tudna (vagy tudnának) segíteni, hogy:

▪︎ Ne legyen - ekkora - szenvedés belül az édességevés mellőzése, vagy legalább redukálása?

▪︎ Ne fanyalodjon rá az ember a gyakori édességevésre (illetve annak csupán nyelve ne kívánja) hosszú hónapok múltán sem?

____________________

Nagyon kérlek titeket, írjatok több ötletet/javaslatot, illetve működő, bevált gyakorlatot, hiszen a "légy akaraterős" típusú mondatok láthatóan semmit nem érnek.