Mit tegyek? Az iskolaorvos mondta, hogy a továbbtanulásom függ attól, hogy van-e szemüvegem, de a szüleim nem vesznek.
Az iskolában voltak ilyen felmérések, hogy megmérték a magasságunkat, súlyt, stb. és volt látásvizsgálat is. És nekem már évek óta szemüveg kellene, de a szüleim eddig azért nem vettek, mert szerintük drága. Aztán voltunk még tavaly év elején egy ilyen olcsóbb szemüveg boltban, ahol ilyen 10 ezer ft körül lehetett, de a szüleim azt sem akarták kifizetni, mert szerintük túl drága. És ezen a vizsgálaton mint kiderült, a jobb szemem 0,4, a bal meg 0,25. Mondjuk én nem értek ehhez, de gondolom nem ennyinek kellene lennie a normális szemnek, mert a papírra még rá is írta az iskolaorvos, hogy feltétlenül vennünk kéne egy szemüveget. És a vizsgálat után kérdezte, hogy melyik suliba akarok továbbmenni és amikor mondtam neki, azt mondta, hogy ott egy alapkövetelmény, hogy jó szemem legyen.
Amúgy én már évek óta mondom a szüleimnek, állandóan, hogy vegyenek már egy szemüveget, mert a legelső padban ülök a suliban és onnan sem látom már a táblát. De csak nem akarják...
Mit tegyek?
14l
Nem olvastam el a válszokat, ezért elnézést, ha már valaki ezt tanácsolta.
Ebben a könyvben szemtorna gyakorlatok vannak. Anyumnak helyrehozta a látását, így már nem kell neki a szemüveg. Igazán nem nagy összeg, ha ezt kéred karácsonyra.
Persze csak akkor használ, ha rendesen csinálod a gyakorlatokat.
Kézen ragadod a szüleidet és elmentek egy szakorvoshoz. Ő megmondja majd nekik, hogy kell-e szemüveg vagy sem és ha kell akkor rá tudja őket beszélni a vételre. Amúgy 10 ezer nem sok egy szemüvegért, anya most csináltatott egy mulifokálist, mert az előző már nem volt jó neki 120 ezer volt és a kerete sem volt olyan vészes (7 ezer volt).
Mellesleg nem értem miért ilyen "skótok" a szüleid, hogy a látásodon spórolnak.
nem akarok kukacoskodni,de en ugy tudom 0.25-vel nő. tehát -0.25;-0.50;-0.75;-1.00
evek ota szemuveges vagyok,de 0.4rol még nem hallottam. amugy az iskola orvos altalaban nem olyan jól felszerelt.megerne elmenni egy latasvizsgalatra,sok helyen ingyenes:)
Szerintem pedig ezek az értékek a vízust (visus) jelentik, ami egy egészséges szemnél 1. Dioptriát nem tud mérni a suliorvos, viszont a vízus kiderül a még helyesen leolvasott sorok számából.
23L
Ha rövidlátó vagy és az orvos szerint 0,25-ös és feles a szemed, akkor nem feltétlen indokolt még a szemüveg használata, sőt! Mondjuk, ha nagyon messze ülsz a táblától, akkor lehet, hogy kellhet, de akkor miért nem ülsz előre?????? Romolhat a szemed, ha indokolatlanul hordod, nekem is csak akkor javasolták, hogy hordjam, ha nagyon muszáj, pedig én már felnőtt vagyok.
Nekem egyes és 1,25-ös a szemem, de simán látnám a táblát 5-6 méterről, erre nem kellene szemüveg.
Azt tanácsolom, hogy menj el rendes szemvizsgálatra sztk-be vagy optikába és ha azt mondják, hogy kell szemüveg, kérj karácsonyra.
De csak ismételni tudom magam, ilyen szemromlásra általában még NEM SZOKTAK szemüveget felírni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!