Mit tegyek? Az iskolaorvos mondta, hogy a továbbtanulásom függ attól, hogy van-e szemüvegem, de a szüleim nem vesznek.
Az iskolában voltak ilyen felmérések, hogy megmérték a magasságunkat, súlyt, stb. és volt látásvizsgálat is. És nekem már évek óta szemüveg kellene, de a szüleim eddig azért nem vettek, mert szerintük drága. Aztán voltunk még tavaly év elején egy ilyen olcsóbb szemüveg boltban, ahol ilyen 10 ezer ft körül lehetett, de a szüleim azt sem akarták kifizetni, mert szerintük túl drága. És ezen a vizsgálaton mint kiderült, a jobb szemem 0,4, a bal meg 0,25. Mondjuk én nem értek ehhez, de gondolom nem ennyinek kellene lennie a normális szemnek, mert a papírra még rá is írta az iskolaorvos, hogy feltétlenül vennünk kéne egy szemüveget. És a vizsgálat után kérdezte, hogy melyik suliba akarok továbbmenni és amikor mondtam neki, azt mondta, hogy ott egy alapkövetelmény, hogy jó szemem legyen.
Amúgy én már évek óta mondom a szüleimnek, állandóan, hogy vegyenek már egy szemüveget, mert a legelső padban ülök a suliban és onnan sem látom már a táblát. De csak nem akarják...
Mit tegyek?
14l
Kérd meg az osztályfőnöködet, hogy beszéljen a szüleiddel.
-----
Az igazat megvallva azonban nem eszik ezt olyan forrón. Ha a táblát nem látod, akkor gondolom, távolra nem látsz. Aki távolra nem lát, vígan nem hordja a feles szemüvegét. Ezt tapasztalatból mondom.
Persze ettől természetesen kellene neked az a szemüveg, de csak alkalmi viseletre, mert ha megszokod, onnatól nem lesz megállás, és egyre erősebb szemüveg kell majd. (Ez is tapasztalat + orvosi ajánlás is.)
Bocs, nem voltam érthető. A 0.25-ös az negyed dioptria, a 0,4-re meg gondolom fél dioptriát kapnál, mert negyedenként nő.
Ráadásul az ember szeme jóval gyengébb szemüveget fogad csak el, mint amit a gép mér. Ha felraknának rád egy feles üveget, szédülnél, de idővel hozzáromlana a szemed.
Vedd rá anyukádékat egy szemvizsgálatra (a szemészeten ingyenes!!!) és megmondják, kell-e szemüveg.
De ne optikában vizsgáltasd magad, mert ott érdekükben áll megvetetni veled a szemüveget, akár feleslegesen is.
Ha a szemészeten a szemorvos ír neked szemüveget, az ellen anyukádék sem nagyon szólhatnak semmit.
érvelj..
mond el nekik: anya apa: ha nem látok rendesen,nem tudok dolgozni,tanulni,és akár meg is vakulhatok. ha ezt akarjátok hajrá. amúgy lehet venni normálisan 5E forintért is..
"Ezek a dioptriák semmik..."
Azért nem egészen. Kb. hasonló dioptriákkal kezdtem, és bizony ordító volt a különbség. Hátsó padokból is hunyorgás nélkül el tudtam olvasni a táblát, és nem fáradt el a szemem.
Később is simán megéreztem, hogy mikor kell elmennem szemészhez, mert romlott negyed dioptriát valamelyik szemem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!